A British Medical Journal legalizálásra buzdít

Tiltással a keresletet és a kínálatot nem sikerült visszaszorítani, a droghasználók és az erőszakos bűncselekmények száma nem csökkent, de a maffiózók anyagi forrásai sem apadtak el, ahogyan azt a hivatalnokok remélték – állítják a neves szakfolyóirat szerkesztői. A drogok elleni harc vesztésre áll, miközben a termelőket, kereskedőket, birtoklókat és felhasználókat sújtó korlátozások bődületes károkat okoznak az emberiségnek.

A szerkesztőség tagjai rámutatnak, hogy a drogfogyasztás világszerte meredeken nő: negyedmilliárd ember vett már magához életében legalább egyszer valamilyen tiltott szert úgy, hogy ezalatt a büntetési tételek egyre csak emelkedtek. A becslések szerint az angol kamaszok mintegy 25 százaléka élhet ismeretlen eredetű illegális drogokkal. A BMJ felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy némely országban semmilyen törvény vagy jogszabály nem tiltja a birtoklást. Például Portugáliában már 15 esztendeje nem büntetik a kábítószer-fogyasztást, helyette legfeljebb orvosi vizsgálatra küldik a delikvenst. Néhány amerikai szövetségi államban hatóságilag ellenőrzött a kannabiszpiac, de Hollandiában is évtizedek óta elfogadott dolog a marihuána adásvétele és a füvezés.

A szerkesztők felszólítják az orvostársadalmat, hogy vegyen részt minél aktívabban a témáról folytatott vitában. Mivel az egészségügyi megfontolások a leglényegesebbek, véleményük szerint elsősorban e szakterület képviselőinek kellene hallatniuk a hangjukat, hiszen átütő reformokat csak attól remélhetünk, ha a felmerülő tudományos és etikai kérdések mindegyikét sikerül megnyugtatóan tisztázni. Arra kérik továbbá az Egyesült Királyság kormányát, hogy tegye lehetővé a marihuána terápiás alkalmazását, valamint hogy vizsgálja felül és svájci mintára módosítsa a heroinfüggők gyógykezelésével kapcsolatos politikáját. Így ugyanis könnyebbé válna az érintettek leszoktatása és visszavezetése a társadalomba, sőt a kábítószer-fogyasztási és bűnügyi statisztika is sokat javulna.

Megosztom...