A hatalom természete

Jogvédők és jogvédelem Magyarországon

Egy demokratikus országban sokszor felesleges akadékoskodásnak, fontoskodásnak tűnhet a jogvédők munkája, kiváltképp, ha az általunk is választott párt van épp hatalmon. Így van ez egészen addig, míg nem élünk át személyesen jogsértést. Akkor persze rájövünk, hogy az aktuális hatalom nem bánik velünk jobban, csak azért, mert rá szavaztunk. A büntető törvénykönyv készülő módosítása kapcsán sajnos lesz, aki ezt a közeljövőben saját bőrén tapasztalja meg. A jogvédelem szükségességéről, feladatairól és céljairól dr. Dénes Balázzsal, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elnökével beszélgettünk.

Cannabis Kultusz: Ti jogvédők miben látjátok ennek a munkának a lényegét? Miért tartjátok szükségesnek a jogvédelmet?

Dénes Balázs: Sokféleképpen lehet ezt a munkát értelmezni, ahogy mi fogjuk fel, az két mondatban összefoglalható. A hatalom, az állam hajlamos arra, hogy a polgárok szabadságjogait megpróbálja csorbítani, hogy bizonyos jogokat elvegyen, vagy azok gyakorlását lehetetlenné tegye. Mi azért vagyunk, hogy ezt minél nehezebben tehesse meg.

CK: Érdemes lenne definiálni, milyen jogok tartoznak a szabadságjogok körébe.

DB: Definíció szerint olyan, a felvilágosodást követően felismert és meghatározott jogai az embernek, melyeket nem vagy csak nagyon szűk körben lehet korlátoznia az államnak. Többek közt a szólás és véleménynyilvánítás, a gyülekezés szabadsága, a hit és vallás szabad megválasztása, az élethez, a tudáshoz, az információhoz vagy a személyes adatokhoz fűződő jogok ilyenek. A gyakorlatban ezek természetesek, csak akkor válnak értékké, ha elveszítjük őket, ha személy szerint minket ér jogsértés.

CK: Azt mondod, az államtól kell megvédeni az egyén jogait. Ez nem egy fixa idea a jogvédők fejében? Az állam mindenképp csorbítani akarja azokat?

DB: A mai világban az állam, a piac, a for- és nonprofit szektor gyakran keveredik, összemosódik. Sokszor nem egyértelmű, ki kivel van, de azt észrevesszük, ha a végén mi jövünk ki rosszul a történetből. Nekünk kell többet fizetnünk a közösbe, vagy kapunk belőle kevesebbet, mint korábban. A hatalom egyértelmű érdeke, hogy ez a választó előtt rejtve maradjon, de legalábbis ne tudjon tenni ellene. Egyre nehezebb átlátni, ki kinek az oldalán áll, és ez nem véletlenül van így. Szabadságjogainkat – talán a személyes adatokhoz kapcsolódókat leszámítva, ahol nagyon erős a piac szerepe is – jellemzően kormányzati szervek igyekeznek korlátozni, és ez a tapasztalat nem a saját, 89 előtti történelmünkből ered. Látjuk, hogy a demokratikus országokban, sőt az úgynevezett „öreg demokráciákban” is megteszik ezt. A legjobb példa az átláthatóság vagy transzparencia kérdése. A jogtudatos adófizetők szeretnék tudni, mire megy el a pénzük, a döntéshozók és a velük üzleti kapcsolatban állók pedig azt szeretnék, hogy ezt ők ne ismerjék meg minden részletében. Még azokban az országokban is, amik igen előkelő helyen szerepelnek a felmérésekben, van korrupció. Ez gyakorlatilag kódolva van a rendszerbe, a hatalom természete ilyen.

CK: A jogvédőknek ez elég jó hír, nem?

DB: Nem, de mondhatjuk, hogy ez a jogvédő vagy nonprofit paradoxon. A szervezet egy probléma megoldásán dolgozik, így a sikere egyben a végét is jelentené, hiszen misszió nélkül marad. A drogpolitikában jól érzékelhető ez. Ha a kannabiszlegalizáció megtörténik, a legalizációs szervezet küldetése teljesül. De hogyan tovább? Kis cinizmussal azt is mondhatnám, ha hirtelen a magyar rendőrség megszűnne diszkriminálni a romákat, bár személy szerint nagyon nem bánnám, de kevesebb dolgunk lenne. Magyarországon azonban sem a drogpolitika, sem a romaügyek terén ez az instant veszély nem fenyeget.

CK: Minden országban működik hasonló szervezet?

DB: A TASZ-hoz hasonló, nemzeti szervezet, ami több témával is foglalkozik, rendelkezik a megfelelő stábbal és finanszírozással ahhoz, hogy érdemi munkát végezzen, és látható eredményeket érjen el, meglepően kevés van. Úgy tudom, a világon csak 15-20 országban van ilyen.

CK: Ezek szerint nálunk a demokrácia jól működik.

DB: Van számos dolog, talán ez is olyan, ahol Magyarország az elmúlt évtizedekben példamutató tudott lenni. Sajnos az utóbbi évek nem arról szóltak, hogy ezek száma nő, hanem épp arról, hogy hogyan tudunk Európa feketebáránya lenni, pont a szabadságjogok tekintetében.

Az interjú további részét a hazai drogpolitikai aktualitásokról, a kender szabályozásának lehetőségeiről, a TASZ nemzetközi tevékenységéről, az USA-ból importált drogtilalom végnapjairól és a dekriminalizáció esélyeiről a Cannabis Kultusz 2012/2. áprilisi számában olvashatod.