A jó, a rossz és a csúf

Howard Marks (Mr. Nice) – avagy a Kedves úr

Szaggató sikolyok közt békák cikáznak a ledvásznon. Néhány tucat szemlélő felszegett fejjel figyeli a vibráló, csattogó pszichedélikus rémálmot; tudomást sem vesznek a piramis belsejében mögöttük gazdát cserélő ötletek ezreiről. Végül egy múlt századi junkie lép eléjük, hogy szavakkal folytassa a nem létező történetet. Ez a figura Howard Marks, ötkor van interjúnk vele a Cultiva második napján.

Cannabis Kultusz: Mi volt ez az előadás? Kinek szólt egyáltalán, milyen céllal?
Howard Marks: Elsősorban a botrányos szórakoztatás volt a cél, hogy egy kicsit elvonatkoztassunk a komoly dolgoktól, amik zajlanak körülöttünk, és folyton körbevesznek minket. Egyfajta szándékos, szórakoztató figyelemelterelés azoknak a 18–25 éves fiataloknak, akik rendszeresen vagy alkalmanként fogyasztanak kábítószert.

CK: Meséljen az életéről: Oxfordban tanult, hogyan keveredett bele a marihuána „bizniszbe”?
HM: Egy kis walesi faluból származom, ahol ismeretlen volt a kannabisz. Az egyetemen próbáltam ki életemben először, és megtetszett. Így kezdődött az egész: érdeklődtem a fű iránt, és élveztem is, de nem mindig volt elég pénzem, hogy annyit szívjak, amennyit akarok – kisvártatva tehát felébredt bennem a pénz iránti vágy is. Ez persze egy éveken át zajló, fokozatosan bővülő folyamat volt. Egy idő után, amikor már nagy dealereket is ismertem, találkoztam csempészekkel. Én is belevágtam, élveztem, és csináltam, amíg el nem kaptak.

CK: Nem hasonlít ez egy kissé ahhoz, amit George Young művelt Amerikában?
HM: Én kizárólag kannabiszban utaztam, soha nem a kokainbizniszben. Természetesen próbáltam, de soha nem üzleteltem vele. Még egy fontos különbség kettőnk között, hogy ő tett vallomást, én pedig nem.

CK: Amikor 1988-ban letartóztatták, mire gondolt, mihez fog kezdeni?
HM: Azt hittem, életem hátralevő részét börtönben töltöm majd, ebből indultam ki. Utána láttam egy kifelé vezető utat, de nem tudhattam előre, hogy műkö­dik-e. Csak megírtam a könyvet, és bejött.

CK: Letörte a börtön?
HM: Végül is… eleget voltam ott, hogy felülkerekedjek rajta, és szép lassan megtanultam túlélni, ami végső soron nem is olyan nehéz. Természetesen voltak rossz dolgok, de pozitívak is. Szerényebb és talán jobb ember lettem.

CK: Változott a csempészethez való hozzáállása is?
HM: Olyan híres lettem, hogy ezt már nem űzhettem tovább. (nevet) Boldog voltam, amikor megtudtam, hogy a marihuána már egészen a munkásosztályig elterjedt. Pozitívabban láttam a legalizáció felé irányuló folyamatokat. Azt vettem észre, hogy emberek aktívan küzdenek a föld különböző részein, legyen szó gyógyszerről vagy akár csak szenvedélyről. Optimista szemléletem volt, amikor kijöttem.

CK: Amikor 1995-ben kiengedték, mi volt a terve, mihez kezd?
HM: Úgy gondoltam, hogy egy szervezetnek dolgozom majd, mely külföldön elítélt börtönlakókat gondoz. Ugyanakkor érdekelt a jogi pálya is, de azt sem tartottam kizártnak, hogy visszatérek az eredeti szakmámhoz, ami a tanítás. Végül egész másképp alakult minden: pénzt ajánlottak, hogy újabb könyvet írjak, és ez megváltoztatta a terveimet.

CK: Mennyire különbözik a jelenlegi kannabiszszcéna a 25-30 évvel ezelőttitől?
HM: A tömör hasis minősége általánosságban romlott, mivel az ellátás nagyrészt eltolódott a Közel-Keletről Marokkó felé, ott pedig nem annyira jó az alapanyag. A fűé viszont javult, mert most már számos ember termeszt. Ha úgy tetszik, a csempészek átalakultak kertészekké, ami véleményem szerint kedvező fordulat.

CK: Húsz év után nyáron ismét ellátogatott Afganisztánba. Milyen apropóból? Tudomásunk szerint találkozott valakivel a múltból, elárulja, ki az?
HM: Az Observer című vasárnapi lap jóvoltából jutottam ki. Épp egy félreeső területről készítettek úti beszámolót, ami történetesen Pakisztán és Afganisztán határán fekszik. Rendkívül érdekes, pogány társadalom él ott, a Kalash. Egy
Salim Malik nevű pakisztánival találkoztam, akiről sokat írok a könyvemben. Ő már 82 éves, de még mindig a barátom.

CK: Korábban kapcsolatban állt a brit titkosszolgálattal, az MI6-tal is. Ki kezdeményezte, és miben merült ez ki?
HM: Az egyetemről vett fel valaki, de eléggé jelentéktelen munkát végeztem. Semmi James Bond-féle lövöldözős mutatvány nem volt, csupán kommunikációval kapcsolatos feladatokat láttam el. Ugyebár az MI6 a brit titkosszolgálat egyik csoportja, akik külföldre küldenek kémeket, az MI5 pedig védekezik a kémek ellen. A munkát élveztem, de nagyon hamar rájöttek, hogy rossz embert választottak.

CK: Jól értem, hogy mindeközben végig csempészett? Hogyan fért meg ez a kettő egymás mellett?
HM: Természetesen ők is tisztában voltak azzal, hogy mit csinálok, hiszen egy hírszerző ügynökségről van szó, de nem érdekelte őket. A feltételrendszerükben nem szerepelt a törvények betartása.

CK: Miként került össze Shantibabával, és lett Mr. Nice?
HM: Már jóval ez előtt Mr. Nice voltam, fedőnévként használtam. Scott-tal (Shantibaba) és az apjával az egyik kannabiszkupán ismerkedtem meg, hamar összebarátkoztunk, és elindítottuk közös üzletünket, egy magkereskedő céget.

CK: A Shantibaba mellett aktivistaként is tevékenykedik. Miről szól kampánya, a „Sow the Seed” (Vesd a magot)?
HM: A „Sow the Seed” kampány célja csupán annyi, hogy minél szélesebb körben terjedjen a kannabisz termesztés, és amiben csak tudom, segítem ezt. Javarészt Nagy-Britanniában vagyok aktivista, más országokban ez nehezen menne, hiszen munkát sem tudok ott vállalni. Politikai vonalon, valamint demonstrációkkal, felvonulásokkal segítem elő a változást.

CK: Korábban, egy interjú során úgy nyilatkozott, hogy szerencsésnek érzi magát, mert a kannabisz az ön drogja. Honnan tudhatja ezt valaki magáról?
HM: Negyven-valahány évnyi szívás alatt csak rájön az ember… (nevet) Egyszerűen tudatában vagyok annak, hogy a számomra élvezetes dolgok még élvezetesebbé válnak, ha szívok. Mindazonáltal számos embert ismerek, akinek nem a fű a legjobb drog. Ha mindenkinek kannabiszt adnának, a legtöbben élveznék, de mindig vannak kivételek – ez minden helyzetben igaz.

CK: Mitől függ, hogy az adott drog megfelelő-e?
HM: A személytől, és az anyagcseréjétől is, hiszen léteznek olyanok, akik akár egy diótól is meghalnak, mert olyan súlyos allergiában szenvednek. A józan ész is mérvadó, mert rossz környezetbe kergetheti magát az ember, ha olyan szert vesz be. Összefoglalva, három dolog fontos: a személy, a szer és a környezet.

CK: Nyíltan vállalja, hogy fűfogyasztó. Volt már emiatt problémája?
HM: Előfordult már, hogy bajba kerültem emiatt, de nem sokszor, mivel legtöbben aktivistaként tekintenek rám. Az én karrierem erről szól, ezzel együtt jár. A CK olvasótábora nemsokára többet is megtudhat minderről, mivel nemrég jelezte a kiadóm, hogy megvették a magyar jogokat. A könyv megjelenésének időpontjáról még nincsenek információim, de remélem, mihamarabb a magyar könyvesboltok polcaira kikerül.