A legalizáció írmagja

Formabontó közvélemény-formálók

Feltételezzük, hogy Magyarország első, drogliberalizációért küzdő civil szervezetét, a Kendermag Egyesületet nagyon nem kell bemutatnunk. A 2002-es megalakulás óta eltelt immár hat év aktivista tevékenysége címszavakban: három nemzeti sodróverseny, megannyi legalizációs béketüntetés, Million Marijuana Marchok (MMM), önfeljelentés, THC-tartalmú vizeletminta-gyűjtés, kenderbálok, pozitív és negatív sajtóvisszhangok tömege. Az utóbbi két év talán kissé csendesebbre sikerült, ezért is gondoltuk, szétnézünk kicsit a házuk táján.

„A drogtörvény megváltoztatását szeretnénk elérni, ami csak úgy lehetséges, ha a kérdés napirenden van, az emberek sokat hallanak róla. Ezért minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy beszélhessünk róla. Érveket akarunk ütköztetni, nem csak mondani a magunkét. […] Nem a társadalom akarata ellenére szeretnénk legalizálni, hanem az a célunk, hogy a közvélemény elfogadja: a marihuána olyan szer, amelynek a használatáért senkit nem szabadna börtönbe zárni” – fogalmazta meg az újonnan alakult egyesület céljait Felső László elnök 2002-ben a Magyar Narancsnak.
Mint tudjuk, a drogtörvény azóta fikarcnyit sem változott, de legalább elindult egyfajta társadalmi párbeszéd az ügyben – ami néha artikulálatlanul magyaros –, de a legfontosabb: ma már a sajtó nem démonizálja az alkalmi fűfogyasztást, nem borzolja a békésen kötögető nagymamák idegeit a haszontalan, sötét sarokban gubbasztó, közveszélyes drogos képével, aki éppen az unokájuk is lehet. De vajon miként jutottunk el eddig?

Magyarország és az MMM: a nagy találkozás
2003-at írtunk: javában zajlott az iraki háború, a fél világ a madárinfluenzától rettegett, idehaza pedig Medgyessy miniszterelnök a kormányátalakításról prédikált – ez persze valószínűleg senkit sem érdekelt, hiszen a végéhez közeledett a második ValóVilág. Aztán egy kellemes vasárnap délután – egészen pontosan május 4-én, a kender felszabadításának világnapján – lelkes aktivisták és szimpatizánsok érkeztek a Vörösmarty térre, és azt mondták: a könnyűdrogok liberalizációja szerintük a szabadság része.
Ahogy az ilyenkor jó (és igazi) magyar szokás szerint lenni szokott, előkerültek az árpádsávos zászlók is, a tér másik oldaláról hangos ellentüntetés, tojásdobálás kísérte a rendezvényt, amely végül totális káoszba fulladt, így a rendőrség 2-3 óra után feloszlatta. Pedig hol voltunk még akkor Őszödtől?! Az egyesület azonban elérte célját: innentől kezdve folyamatos vita kerekedett a legalizáció körül, a sajtó pedig még napokig foglalkozott a verekedéstől és erőszaktól sem mentes első magyarországi kendernappal, más néven a Million Marijuana Marchcsal.

Áll a Kenderbál
Alig néhány hónappal később ismét kendermagos plakátokkal találkozhattunk városszerte, melyek a 2004. január 31-re tervezett Kenderbált hirdették. Az óbudai rendezvény jóval csendesebben telt, mint a májusi tüntetés: a program nyílt kerekasztal-beszélgetéssel indult, a résztvevők bármilyen kérdést feltehettek a meghívottaknak, akik közt – a teljesség igénye nélkül – ott ült Gábor Edina, az akkori, kábítószerügyekért felelős helyettes államtitkár, Funk Sándor addiktológus, Oláh Miklós rendőr ezredes és még jó néhány pszichológus, illetve pszichiáter. Itt hallhattunk először, hiteles forrásból, például arról, hogy bizony még a Rendőrtiszti Főiskolán is el-elpattan egy joint, és hogy a rendőröknek sem feltétlenül érdekük a fogyasztókat vegzálni.
A társadalmi vita tehát folytatódott, mi több, egyre szélesebb körben terjedt. A politika persze még mindig nem akart tudomást venni erről, így aztán hamarosan provokatívabb megmozdulásokra került sor.
A 2004-es, „háromemmes” tüntetés helyszínéül már a Kossuth teret választották a szervezők. A demonstráció békésen zajlott – nem úgy, mint az ellendemonstráció: érdekes módon a rendőröknek csak velük gyűlt meg a bajuk, ők verekedtek, míg a „szmóker-szimpatizánsok” a kordon másik oldalán nyugodtan ácsoroghattak érdekeikért. A politika érdemben még mindig nem foglalkozott az üggyel, egyedül az MDF emelte fel hangját az egyesület céljai ellen – sikerük persze egy bánatos békakirály hódítási kísérletével volt egyenértékű.

Polgári Engedelmességi Mozgalom – a hegy elmegy Mohamedhez
Egy évvel később, 2005 tavaszán ismét a kendermagosokkal volt tele a hazai sajtó. Megelégelve a hat éve érvényben lévő, Európában is egyedülállóan szigorú szabályozást az egyesület tagjai sorra vizeletmintával járultak a Teve utcai rendőrpalotába, s hasonló cselekvésre buzdították híveiket. Azért döntöttek a nem mindennapi akció mellett, mert elegük lett az akkoriban megszaporodó rendőrségi razziákból, melyek egyértelműen a fogyasztók ellen irányultak. Másfél hónap alatt hatvannál is többen jelentkeztek a rendőrségen, hogy töredelmesen bevallják: a jog szerint bűnözőnek számítanak, hiszen fogyasztottak már illegális kábítószert, azaz marihuánát.
Az ügyre jellemző, hogy szép lassan – mint minden más – elsikkadt, a jelenlegi büntetőjog életképtelenségét azonban határozottan megmutatta: az önfeljelentők közül alig néhány ellen indult eljárás – miután a hetekig vizsgált vizeletmintából végre sikerült hivatalosan is megállapítani bűncselekményüket –, s általában pénzbírsággal, illetve az állami szigor menekülőintézményével, a hat hónapos eltereléssel büntették őket.
Időközben viszont egyre több híresség vállalta nyíltan szolidaritását a kendermagosokkal: a mozgalom alatt Csiszár Jenő, Hajós András, Jancsó Miklós, Jutasi Tamás, Konrád György, Müller Péter Sziámi és Szőke András is csatlakozott az egyesülethez, noha közülük többen soha nem ringatták magukat zöld mámorba.
Az akciót a májusi – immár hagyományosnak számító – kendernap, az MMM zárta. A helyszín ezúttal a Margitsziget, a tüntetésen – ami inkább egy jó kis fesztiválhoz kezdett hasonlítani – koncertek is szórakoztatták a közönséget. Ellentüntetők otthon.

Különösen veszélyes
Az egyesület alelnöke, Juhász Péter 2006 januárjában még az önfeljelentés után indított eljárás miatt járta a bíróságot. Az ítélethirdetésen cserépbe ültetett kendernövénnyel jelent meg, hogy ezzel is bizonyítsa: ő egyáltalán nem veszélyes a társadalomra, hiszen a marihuánát nem a feketepiacról szerzi be, hanem megtermeszti magának. Az ítélet végül – fellebbezés után másodfokon is –70 000 forint pénzbírság lett, annak ellenére, hogy az alelnök védője kifejtette a bíróságnak: a kender közegészségügyi veszélyessége elhanyagolható, fizikai függőséget nem okoz, a fogyasztásért kiszabható büntetés pedig koránt sincs arányban a cselekmény társadalmi veszélyességével. A bíróság azonban úgy gondolta, hogy Juhász különösen veszélyes a társadalomra, mert „a büntetőeljárást, a jog eszközét és a bíróságot kívánta felhasználni arra, hogy a kábítószer-fogyasztás legalizálását hirdesse”. Na, bravó!
Az alelnöknek 2007-ben ismét meggyűlt a baja a hatóságokkal néhány növény miatt. Tavasszal házkutatást tartottak nála, amikor is előkerült negyven, mezőgazdasági kutatóintézetből, minőségi tanúsítvánnyal beszerzett növény. Juhász a május 13-i MMM dekorációjának szánta a kendert, ami egy cseppet sem érdekelte a közeget. Ismét előállították – ezúttal azonban valóban olyasmi miatt, ami semmiféle paragrafussal nem támasztható alá. Megint csak bravó!
Bírósági hercehurcák ide vagy oda, az egyesület ekkor már ötödik születésnapját ünnepelte, és évente egyre több és több helyen tűntek fel a legalizációs logók, mialatt a közvélemény is lassacskán mentesült a negatív visszhangoktól. Különösebb atrocitás és felháborodás nélkül szervezhettek jointtekerő versenyeket, további kerekasztal-beszélgetéseket, no és a MMM is békében lezajlott – gyarapodó közönséggel. 2008-ban azonban elmaradt a megszokott esemény, a helyette szervezett májusi akció máig nyitva hagyott egy kérdést:

Mi van a kenderadóval?
Hatvanmilliárd forintos óriásbankjegy, néhány szimpatizáns és zárva maradt ajtók – nagyjából ez a mérlege az idei demonstrációnak. Hiába fizetnénk meg mindenért a dohánytermékek és az alkoholtartalmú italokhoz hasonlóan a kender jövedéki adójával – amely így évi hatvanmilliárd forinttal az államot, közvetve pedig a társadalmat gyarapítaná –, az illetékesek, azaz a politikai döntéshozók nem reagáltak érdemben a felvetésre. Mi több, azóta sem változott semmi, csupán annyi történt, hogy a 386 képviselő közül néhányan „megfontolandónak tartották” az egyesület legalizációs kiadványában szereplő érveket.
Mindent egybevetve tehát itt tartunk – és tart a Kendermag Egyesület – most: a közvélemény sikeresen átalakult valamelyest, de a következő lépcsőfok, a büntető törvénykönyv módosítása egyelőre túl nagy falatnak tűnik.
– Mással van most elfoglalva a politika, nem foglalkozik a kábítószerkérdéssel. A mi dolgunk, hogy továbbra is életben tartsuk törekvéseinket, folyamatosan felszínen maradjon a téma. Ehhez persze szükség lesz további akciókra, melyek egyelőre még csak fejben körvonalazódnak, de talán az eddigieknél is nagyobbat szólnak majd – sejttette Juhász Péter a cikk készítése kapcsán. Csak remélni tudjuk, hogy azok hangja végre eljut a Parlamentig is.