A legalizáció megállíthatatlan

Két éve a coloradói és a washingtoni legalizáció sikereitől hangos a sajtó, és a kedvező mutatók hatására most először az USA lakosságának immár többsége támogatja a megközelítést. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a két további államban és a fővárosban kiírt szavazáson csont nélkül átment a legális fűszabályozás javaslata!

Ha valami egyértelműen kiderült a legalizáció coloradói és washingtoni úttörőinek gyakorlatából, akkor az az, hogy a világ talán legsokoldalúbb, széles körben használt gyógynövényének legális forgalmazása nem hozza el a világvégét, sőt nagyon úgy fest, hogy csupán ésszerűbbé teszi a szabályozást. A statisztikák alapján a fiatalkorúak fűhasználata nem nőtt, inkább csökkent az erőszakos bűncselekmények száma, megrendült a feketepiac, gyarapodott viszont az államkassza, új munkahelyek tízezrei jöttek létre, és a rendőrök a füvezők helyett végre a valódi bűnözőkre koncentráltak. Nem csoda, hogy a legalizáció támogatottsága történelmi magasságokba emelkedett, és 2014 végére az USA lakosságának már 52%-a vágná sutba a kannabiszt tiltó törvényeket. A tendenciákat látva két újabb állam, sőt maga a főváros is legalizációs szavazást írt ki, és láss csodát: mindhárom esetben az igen szavazatok diadalmaskodtak! A legnagyobb fölény ráadásul épp a fővárosban, Washington DC-ben alakult ki, ahol a szavazók körülbelül kétharmada tette le voksát a legális fűszabályozás mellett. Az elsöprő eredményhez még a Kongresszusnak is lehet pár szava, hiszen szövetségi kerületként a jogszabályok értelmében 30 napon belül megsemmisíthetik a törvényt. Az igazságügyi miniszter és Obama közelmúltban tett nyilatkozatai alapján erre vajmi kevés esélyt látni, és nem sok értelme lenne konfrontálódni a nép akaratával. Így minden valószínűség szerint jövőre a 21 év feletti fővárosi lakosok két uncia marihuánát birtokolhatnak, és három növényt termeszthetnek otthonukban.

Oregon már 2012-ben is ringbe szállt Colorado és Washington mellett, ám akkor még 3,5%-kal az ellenzők győzedelmeskedtek. Kárörömük két évig tarthatott, hiszen a coloradói eredményeket látva sok szavazónak benőtt a feje lágya, s a novemberi szavazáson az igenek 54%-ával átment a legalizációs javaslat. A törvény itt enyhébb, mint Washington DC-ben, hiszen a felnőtt lakosok 2 helyett akár 8 unciát, azaz több mint 200 gramm gandzsát tarthatnak maguknál, amit vagy a kijelölt boltokban vásárolhatnak meg, vagy hat otthon nevelt palántáról szüretelhetnek le.

A harmadik szerencsés állam, Alaszkarégóta progresszív kannabiszpolitikát folytat. Már 1975-ben, egy évvel a drogellenes háborút meghirdető Richard Nixonleköszönését követően dekriminalizálta a kannabiszt, 1998-ban pedig lehetővé tette gyógyászati célú alkalmazását. Ehhez képest a szavazást sikerült kicentizni, hiszen végül 52% adta le voksát a legalizációra. A mennyiségek is furcsán sikerültek, hiszen az állam felnőtt lakosai 1 unciát tarthatnak maguknál, miközben 6 növényt nevelhetnek otthonukban. Pocsék termésnek kell lenni ahhoz, hogy 6 palántáról mindössze 28 gramm gandzsát sikerüljön betakarítani… És végül üröm az örömben, hogy a legalizációs szavazásokkal párhuzamosan Floridában hiába voksolt 58% a gyógyászati marihuána program bevezetésére, a helyi törvényi sajátosságoknak köszönhetően csupán 60%-kal ment volna át a kezdeményezés. Nem baj, két év múlva az is meglesz, és abban is biztosak lehetünk, hogy a legalizáló államok száma az elkövetkezendő években is szépen fog gyarapodni, hiszen Ethan Nadelmann, a Drug Policy Alliance vezetője szerint 2016-ban újabb 5-6 államban szavazhatnak a kannabisz legális szabályozásáról. Már alig várjuk!

Megosztom...