A mexikói export végnapjai

A legalizáció fő indoka mindenféle ellentétes állításokkal szemben nem a fű rászabadítása a társadalomra, és nem is a kiskorúak drogkarrierjének mielőbbi beindítása, hanem a kannabisz kiemelése a feketepiacról, a maffia meggyengítése, és ellenőrzött minőség biztosítása a nagykorú fogyasztók számára. Az USA-ba irányuló mexikói fűexport hanyatlása alapján a cél most megvalósulni látszik.

Bár a legális fűpiac a kevés kiváltságos államban is még gyerekcipőben jár, néhány mutató alapján már most is jól látszik, hogy a mexikói kartellek rövidesen hiába házalnak a gandzsájukkal az északi szomszédnál. A coloradói fűboltok 2015-ben közel 1 milliárd dollár értékben adtak el marihuánát, ami akkora mennyiség, hogy a határon túl is érezteti hatását. Míg 2010-ben a mexikói hatóságok 44 000 hold kannabiszültetvényt pusztítottak el, addig 2015-ben már csak 12 ezret. És nem azért, mert négy év alatt elfelejtették, hogy merre keressék a kenderföldeket, hanem mert egyre kevésbé gyümölcsöző ez az iparág. Egy exportcélra termesztő mexikói az L.A. Timesnak elmondta, hogy a tavalyi terményük talán az utolsó is volt, már a megszokott terjesztő sem jött el, hogy felvásárolja, pedig az ár a kilónkénti 100 dollárról 30 dollárra csökkent. Nem csoda, hogy 2010 és 2014 között harmadával esett vissza az USA-határon lefoglalt fű mennyisége, miközben a külföldi termesztés miatti letartóztatások száma ugyanebben az időszakban a felére redukálódott.

És ezeket az eredményeket úgy sikerült elérni, hogy a határ túloldalán, Texasban még mindig szigorú törvények vannak életben, s ahol a mexikói marihuánának még mindig lehet keresnivalója. Nem igaz ugyanez a szomszédos Kaliforniára, amely a toleranciának köszönhetően gyakorlatilag önellátó lett. Mindenesetre, ha az első évek tendenciái folytatódnak, akkor a drogkartelleknek más bevételi forrás után kell nézniük.

Megosztom...