A THC szint nem minden

Ritka eset, hogy egy kannabiszkutatás híre bejárja napi sajtót. Ez történt egy júniusban publikált coloradói tanulmánnyal, aminek eredménye valóban közérdeklődésre tarthat számot: világossá tette ugyanis, hogy a nagyobb THC-koncentráció nem feltétlenül vezet nagyobb betépéshez. És bár a média erre nem tért ki, ez fontos gyógyászati relevanciával bír. A kutatók azt vizsgálták, hogy különböző erősségű kannabiszfajták és koncentrátumok fogyasztása milyen THC szintet idéz elő a vérben és az alanyok viselkedése alapján milyen idegrendszeri hatásokra lehet következtetni. Összesen 121 résztvevővel dolgoztak, akik közül 55-en virágzatot, 66-an koncentrátumot fogyasztottak. A legfiatalabb alany 21, míg a legidősebb 70 éves volt, akik a tesztelés előtti hónapban négyszer fogyasztottak kannabiszt, volt tapasztalatuk a koncentrátumokkal és nem dohányoztak napi szinten. A virágzattal tesztelők 16%, illetve 24% THC-tartalmú mintákból kaptak fejenként 3 grammot, míg a másik csoport tagjai fejenként 1 gramm 70% vagy 90% THC-tartalmú koncentrátumot. Előzetesen 5 napjuk volt arra, hogy ismerkedjenek a mintákkal, majd a vizsgálat napján otthonukban, az általuk preferált módon fogyasztottak, miközben egészségügyi értékeiket egy mobil laboratóriumban értékelték ki. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a magasabb THC-értékek miként jelentkeznek az egyes mutatókban. Így például, hogy a vérplazmaszint mellett miként befolyásolja az olyan szubjektív értékeket, mint az intoxikáció (betépettség-érzés) és a hangulat, valamint hogyan hat a kognitív teljesítményre és az egyensúlyra. És akkor lássuk az eredményeket! Míg a koncentrátumok használói több THC-t fogyasztottak, ami a vérükből is kimutatható volt, a szubjektív beszámolók és a kognitív tesztek alapján nem figyeltek meg náluk jelentősebb tudatmódosulást. A kutatók ezáltal nem látták bizonyítottnak, hogy a magasabb potencia fokozottabb hatással bírna az agyi működésre. Ez pedig kifejezetten fontos hír azoknak, akik egészségügyi állapotuk miatt rendszeres kannabisz-használatra szorulnak. Számukra fontos ugyanis, hogy a betegségtünetek csökkentése ne járjon állandó betépettség-érzettel és képesek legyenek a napi teendők elvégzésére. Ugyanakkor a megfigyelés magyarázattal szolgál arra is, hogy a koncentrátumok – például a potens kannabiszolaj – használóinál rövid idő után kialakul egy olyan tolerancia, amiben a tudatmódosítás már alig érződik, miközben a kannabinoidok jótékony egészségügyi hatásai továbbra is fennállnak.

Megosztom...