A volt cseh drogkoordinátor gyógyászati kannabisz klubokat nyitna

Csehországban hosszú évek óta szakmai alapon nyugszik a drogpolitika, még ha a megvalósítást olykor komoly akadályok is lassítják. Hét évvel a kannabisz gyógyászati célú engedélyezését követően most egy újabb jelentős lépés merült fel: kannabisz klubok létesítése a betegek számára. Az ötlet Jindřich Vobořiltól, származik, aki 2010 és 2018 között volt az ország nemzeti drogkoordinátora. Ez idő alatt jelentős előrelépések történtek a dekriminalizáció hatályba lépésétől a gyógyászati engedélyezésig. Azonban, ahogy az már lenni szokott, az igazi progresszív ötlettel csak a leköszönése után állt elő, így egyelőre kétséges, hogy az elképzelés mekkora támogatást fog kapni. Az alapötlet szerint ezekben a klubokban engedélyezett lenne a felügyelt, gyógyászati célú termesztés és fogyasztás is. A cseh törvény jelenleg is engedélyezi maximum 5 tő kannabisznövény személyes célra történő termesztését, azonban a klubok megnyitásával jóval könnyebb helyzetbe kerülnének a betegek. Például tapasztalt termesztőkre bízhatnák az előállítást és több fajta kipróbálásával könnyebben megtalálnák a számukra megfelelő variánsokat. A klub másik célja, hogy a kannabiszfüggők számára fenntartó kezelést nyújtson, akiknek így nem kellene az utcán, feketepiaci körökből beszerezniük a marihuánát. Vobořil a katalán önkormányzat által kiállított kannabisz klub szabályzatot vette alapul, amelyben regisztrált tagok gyógyászati programban vehetnek részt, de a klubon belül sem alkoholt, sem más drogokat nem vásárolhatnak. A volt drogkoordinátor szerint ez a modell egyesítené az alacsonyküszöbű programok és az orvosi felügyelet igénybevételét a gyógyászati célú kannabiszhasználat esetén, miközben nem ütközne a nemzetközi egyezményekkel. A terv szerint az első klubok Brnóban nyílnának, kísérleti jelleggel. Követni fogjuk a javaslat fogadtatását.

Megosztom...