Áltudományos médiaszelekció

Tegnap még rákkeltő, holnap már hatásos gyógymód

A 20. század derekára olyan világot alakítottunk ki magunknak, melyben a tudományos élet aktuális fejleményeiről a sajtó pár soros híradásaiból értesülünk. Minthogy azonban sem a tudomány, sem a média nem nevezhető pártatlan műfajnak, nehéz dolga van annak, aki egy-egy hír alapján az igazság nyomába kíván eredni.

A marihuána ártalmatlan, bár szkizofréniát okoz. Hatékony a tumorok leküzdésé­ben, de rákkeltő hatású – összegezhetjük a fű hatásait tárgyaló, leggyakoribb félperceseket. Közismert, hogy az átlagos médiafogyasztó és a kielégítésén fáradhatatlanul munkálkodó média a tudomány világából is csak a szenzációra fogékony, így a friss tanulmányokból táplálkozó cikkeitől aligha várhatjuk, hogy kimondják: az alkalmi spanglizóknak körülbelül akkora egészségügyi kockázatokkal kell számolniuk, mint bárki másnak. Ez ugyanis nem hír. Még akkor sem, ha a kutatás átláthatatlan metodológiája és a száraz szaknyelven megfogalmazott konklúzió lényege csupán ennyi. Ez kevés ahhoz, hogy a híradók és hírportálok kellőképpen felizgassák olvasóikat. Célravezetőbb, ha a cikknek már a címe is valami ellenében fogalmazódik meg, ugyanakkor szakmaiságról is árulkodik, például így: A tudósok bebizonyították: mégsem olyan veszélytelen a fű, mint eddig hittük!

A hírszerkesztő – többnyire jogosan – arra apellál, hogy olvasója nem követi rendszeresen a tudományos eredmények alakulását, és igénye sincs arra, hogy egy hír kapcsán a korábbi kutatási eredményekre emlékeztessék. Olyan ez, mint a divat. Elég képben lenni azzal, hogy mi most a legtrendibb, és fölösleges a miérteken agyalni. Ha ma azt írja a lap, hogy a fű nem rákkeltő, akkor nem az. Ha holnap rákkeltőnek kiáltja ki, akkor az. Az olvasó szelektív memóriája majd feloldja az ellentmondást.
A politikai pártoknak is rendszerint megvan a programjukba illeszkedő felfogásuk a drogokról, ami jobbára köszönő viszonyban sincs a téma szakértőinek álláspontjával. Mindig készen állnak, hogy szociális érzékenységük alátámasztására előhúzzanak egy kutatást szűkös tarsolyukból, amely a témabeli jártasságukat és persze igazukat bizonyítja. Két évvel ezelőtt, az akkor még MDF-tag Pettkó András boldogan dugta képviselőtársai orra alá az Independent vezércikkét, mely azt állítja, hogy napjaink zöldje bivalyerős, és fogyasztói gyakran szkizofrénné válnak. Az iromány szerzői, a szakértői kritikák hatására, rövidesen visszavonták az állításokat, és beismerték, hogy nincs oksági kapcsolat a spanglizás és a szkizofrénia kialakulása között, sőt a mai fű sem hússzor olyan combos, mint a hippiké. Ettől még a világ számos politikusa – többek között a mieink – változatlanul igaznak tekinti az alaposan megcáfolt írást, és beépítette tilalmat támogató „érvrendszerébe”.

Gyakran a kutatók is a szelektív memória áldozataivá válnak. Júniusban nagy visszhangot kapott az a tanulmány, amely bebizonyította, hogy az inhalált acetaldehid – ami nemcsak a joint füstjében, de a cigarettáéban, illetve a kipufogógázban is megtalálható – károsítja a DNS-t, vagyis hogy a marihuána rákkeltő. Érdekes módon a tekintélyes kutatócsoport megfeledkezett azokról a korábbi eredményekről, amelyek a kannabisz tüdő-, prosztata-, bőr- és mellrákellenes tulajdonságairól adtak számot, ellenben felhívták a figyelmet egy, az átlagfüvest hűen reprezentáló példára: az eset áldozata egy 27 éves fiatalember, aki 16 éven keresztül űzte a napi 20 joint elszívásának rituális gyakorlatát, mígnem áttételes tüdőrák alakult ki nála. Vajon néhány laborba zárt fehérköpenyesen kívül bárki komolyan gondolhatja, hogy valaki 11 éves korától, bő másfél évtizeden át, ilyen felelőtlenül pazarolta a mannát? Nos, ők komolyan gondolták, és a tanulmányuk végére egészen felbátorodva nem átallották azt javasolni a törvényhozóknak, hogy szigorítsanak a marihuánatörvényen, hiszen kiderült, hogy egy különlegesen veszélyes anyagról van szó. Így válik az orvosból, biokémikusból a drogszabályozás hatásaival magabiztosan kalkuláló társadalomtudós, röpke nyolc oldal alatt. És a hírügynökségek mit sem sejtve terjesztik az igét, mígnem a legutolsó honlapon is megjelenik a szenzációs felfedezés.
Talán már sejthető, hogy a rádió- és televízió-műsorok is be vannak biztosítva a hiteles információk közlésével szemben. A készítőknek óvatosan kell fogalmazniuk, hiszen az ORTT vizsgálat tárgyává teheti a drogokhoz fűződő kapcsolatukat, és ha úgy találja, komoly büntetést szabhat ki! Ez az óvatosság a gyakorlatban természetesen a fennálló jogszabályokhoz való idomulást jelenti, és alkalmat ad a szerkesztőség számára, hogy megmutassa: nemcsak profi, de törvénytisztelő is a stáb. A tájékoztatás kiegyensúlyozottsága és tárgyilagossága, amelyek a műsorszolgáltatás törvénybe foglalt alapelvei, eközben másodrendű kötelezettséggé degradálódnak. A legújabb kori Kék Fény munkássága óta azt is biztosan tudjuk, hogy ez egyes szerkesztőket a legkevésbé sem bánt.

A világ drogokkal kapcsolatos kutatásainak 85%-át az USA-beli, Nemzeti Drogabúzus-ellenes Intézet (NIDA) pénzeli, amely a drogellenes háború fenntartásához szolgáltat tudományos muníciót, így a drogok kizárólag függőséget és betegséget okozó szerként jelenhetnek meg. A szövetségi drogpolitika és a szervezet hatékony működésének következtében az 1965 és 2006 közötti bő négy évtized alatt egyetlen esetben kapott állami támogatást olyan kutatás, amely a pszichedélikus szerek gyógyászati alkalmazására irányult. Ehhez képest az 50-es években és a 60-as évek elején széles körben zajlottak eredményes vizsgálatok az LSD és a pszilocibin tartalmú (varázs)gomba alkalmazhatóságáról az alkoholizmus és más függőségek, illetve egyes mentális betegségek, például a szkizofrénia kezelésére.

Hasonlóan jártak azok a kutatók is, akik a marihuána orvosi alkalmazhatóságára merészeltek pályázni a NIDA-nál. A legemlékezetesebb eset talán dr. Abramsé, aki a California Egyetem AIDS-kutatójaként kérelmet nyújtott be a szervezethez, hogy támogassák a kórosan lefogyott (Wasting-szindrómás) AIDS-betegeken végzett kutatást némi pénzzel és államilag termesztett (vagyis pocsék minőségű) marihuánával. A NIDA kilenc hónapig tudomást sem vett a kérelemről, majd közölte, hogy a kutatási terv tudományosan nem állja meg a helyét. Csak többéves kálvária után, erőteljes civil nyomás hatására sikerült elismerniük a kutatás létjogosultságát, és kinyögniük a támogatást. És mi lett a vizsgálat eredménye? A marihuánát fogyasztó betegek közel háromszor annyi súlyt szedtek fel, mint a placebo bogyókkal kezeltek.

Az utóbbi évek fejleménye, hogy a NIDA óvatosan kiosztott egy-egy támogatást a drogok gyógyászati alkalmazására irányuló kutatásokra. Eközben az USA új drogcárja (A drugczar elnevezés az USA drogellenes háborúját irányító Nemzeti Drogellenőrzési Hivatal mindenkori vezetőjét illeti, a tisztséget 2009 május óta Gil Kerlikowske tölti be – A Szerk.) bejelentette, hogy szakítani kíván a drogellenes háborúval és a gyógyászati marihuána ellen folytatott hadjárattal. Csak remélni tudjuk, hogy az új idők szele egyszer még a hazai média vitorláiba is belekap.