Arjan’s Haze#2

Az Arjan’s Haze #2 a Green House igazi Sativa-koktélja, amit tíz évig tartó kísérletezés, keresztezés után 2006-ban mutattak be a nagyközönségnek. Genetikáját tekintve elsősorban a Super Silver Haze, a Neville’s Haze és a Laos fajták kitűnő tulajdonságait hordozza magában, de a keresztezések során kisebb-nagyobb mértékben még számos más fajta génállományát is felhasználták.
A végeredmény egy hihetetlenül gyorsan növő, bitangerős Sativa lett, amely már az ültetéstől számított hetedik hét végére csillogó fehér kristályokkal bevont, egyedülálló aromát árasztó, tömzsi gubókat növeszt óriási (akár 20 cm!) levelei között. Kültéren és beltéren egyaránt nevelhető, de csak a Sativákhoz méltó, körültekintő gondoskodást hálálja meg kiemelkedően magas, 18,3%-os THC-, és 0,8%-os CBD-tartalommal. Hozama 800 gramm is lehet négyzetméterenként, egy jól megtermett növényről tehát akár egy kilogramm első osztályú marihuánát is learathatunk. Szabadtéri termesztés esetén, a mi éghajlatunkon október közepére készül el.
Hatásában egyértelműen megmutatkozik a különféle kannabinoidok nagyarányú jelenléte. A gyanútlan szmókerben már az első pillanattól olyan érzetet kelt, mintha egy méterrel a föld felett lebegne, ám a remek keresztezésnek köszönhetően egy pillanatra sem mossa el a tudatát, így a szellemi szárnyalás tiszta és érintetlen marad, mindeközben a magas CBD-tartalom a testre fejti ki jótékony, lazító hatását, így téve teljessé az Arjan’s Haze #2 nyújtotta élményt.

Megosztom...