Az amerikai tinik tépnek, a magyarok isznak

Az alkohol évszázadok óta része a kultúránknak, míg a spanglizás csak az utóbbi évtizedek hóbortja, érvelnek idehaza a tiltáspártiak és nem is hinnénk, hogy mekkora igazság rejlik állításuk mögött. Az USA egészségügyi intézetének frissen publikált felmérésében 46 ezer 8-dik, 10-dik és 12-dik osztályos tinédzsert kérdeztek meg fűfogyasztási szokásaikról.

A válaszokból az derült ki, hogy a tiltó drogpolitikát „leghatékonyabban” megvalósító USA fiataljai között minden korosztályban nőtt azok száma, akik napi szinten fogyasztanak marihuánát, amivel a legnagyobb probléma az, hogy számos tanulmány bizonyítja, hogy a tinédzserkori rendszeres füvezés kedvezőtlen hatást gyakorol a fejlődő agyra, depressziót, szorongást válthat ki, károsodást okozhat a memóriában, valamint negatív hatással lehet a döntéshozó és a motorikus képességekre is.

Ha ez így van, örülhetünk, hiszen az ESPAD 35 európai országra kiterjedő vizsgálata szerint a magyar kamaszok körében a marihuánafogyasztás jó tíz éve nem növekszik. Mielőtt azonban dicsérni kezdenénk a kannabisztilalmat – ami egyébként az USA-ban régebb óta és szigorúbban van jelen – meg kell jegyezni, hogy a mi tinédzsereink sem szentek: az ő új hóbortjuk a tömény alkoholos italok rövid idő alatti bepuszilása (binge drinking), az úgynevezett roham- vagy sokkivászat, ízlés szerint gyógyszerekkel vagy a nélkül. Mondhatnánk persze, hogy ők csak nemzeti hagyományainkat gyakorolják a maguk kockázatvállaló habitusában, de lehet hogy jobb, ha ezzel mégsem viccelünk. A mértéktelen kamaszkori alkoholfogyasztás veszélyeiben messze fölülmúlja a füvezést: többek között visszafordíthatatlan elváltozást okozhat a memóriában és egyéb gondolkodási képességekben, károsíthatja a májat és a szívet, ráadásul a túladagolhatóság miatt egy kiadós rohamivászat kómával, extrémebb esetben halállal is végződhet.

Hiába, még mindig séf bácsi elhíresült és örökérvényű mondását tudjuk idézni: „Mindennek megvan a maga helye és ideje, amit úgy hívnak: egyetem.” Tegyük hozzá: akkor sem kötelező jelleggel, és inkább mértékkel.

Megosztom...