Az irtás ára

Talán megvolt már az a neten terjedő kép, amin egy kenderföld felégetéséről készült fotót nézve egy földönkívüli azon mulat, hogy az emberek egy növény ellen háborúznak, és eközben intelligens fajként tekintenek magukra. Ha mindennek a költségeit is hozzávesszük, akkor még kevésbé lehetünk büszkék fajunk állítólagos felsőbbrendűségére.

Hazai adatokkal ugyan nem tudunk szolgálni, de meghökkentő számok láttak napvilágot abból az Oregonból, ahol tavaly szavazták meg a legalizációt. Úgy látszik, hogy a tilalom utolsó évét kihasználva a kábítószer-ellenes hivatal (DEA) rendesen odalépett: 2014-ben 960 000 dollárt költött a kannabisz elpusztítására! Főleg annak ismeretében volt ennek sok értelme, hogy ugyanezek a növények a törvény hatályba állásával az összeg többszörösét fogják megteremteni adó formájában. De nézzük meg közelebbről, hogy mit sikerült elérni közel egymillió dollár ráfordítással: nem kevesebb, mint 16 067 növény eltörlését a föld színéről. Bámulatos! Ha pedig utánaszámolunk, akkor azt kapjuk, hogy a páratlan siker növényenként 60 dollárjukba került az adófizetőknek. A legalizáció támogatottságát ismerve a többség ezt nyilván szívesebben költötte volna néhány mag vagy klón beszerzésére, ám a drogellenes ügynökség nem adott ilyen opciót. Az idei évre – miután már megszavazták a legalizációt – a DEA 760 000 dollárt irányzott elő fűirtásra. Azt se feledjük, hogy Oregonban úgy 350 marihuána-gyógyszertár működik, akiket talán érdekelne, hogy a lefoglalt palánták alkalmasak lehetnek-e gyógyászati célra. A kábítószer-ellenes hivatal azzal igazolja akcióit, hogy a kiirtott növények többsége a mexikói kartellek érdekeltségébe tartozik, vagyis hozzájárulnak a szervezett bűnözés felszámolásához. A Fehér Ház drogellenes irodája (ONDCP) azonban már három évvel ezelőtt elismerte, hogy a nyomozásaik alapján nem sikerült kapcsolatot találni a feltárt ültetvények és a mexikói kartellek tevékenysége között. Sebaj, további sikeres irtást a legalizációban!

Megosztom...