Belépés csak felnőtteknek

Pár hónapja számoltunk be arról, hogy különböző szabályok megsértése miatt a 150 barcelonai Cannabis Social Club harmadát bezáratták. A legjellemzőbb probléma a turisták becsalogatása és kiszolgálása volt, ami ellentétes a katalán törvényekkel. A tisztogatás eredményeként egy évre felfüggesztették az új klubok nyitásának lehetőségét, novemberben pedig szigorításokat vezettek be.

Ezek értelmében klubok csak törvényhatósági engedély birtokában működhetnek, és az új tagok tizenöt napig nem juthatnak kannabiszhoz. Ez utóbbi szigorítás egyértelműen a fűturizmus ellen irányul, hiszen így az utcáról becsalogatott látogatók hiába váltják ki a tagságot, marihuánát két hétig nem vehetnek. Ezenfelül szigorúbban figyelik majd a füvezést népszerűsítő posztereket, amik helyett a fogyasztás kockázatait feltüntető információs kiadványokat kívánnak terjeszteni. A klubtaggá válás feltételei szintén szigorodnak: a korábbi 18 éves korhatárt 21 évre emelik. Bár néhány lépés túlzásnak tűnhet, az új szabályok mögül világosan kirajzolódik a kormányzati szándék: kannabiszklubokkal a jövőben is számolnak, csupán annyit szeretnének, hogy szerepük ne a lehúzásról és a szétszívott tinédzser turistákról szóljon. Ezzel azért nem olyan nehéz azonosulni.

Megosztom...