Bétékáté

Európa a vesztébe rohan. Lengyelország? Dekriminalizált. Szlovákia? Enyhít. Horvátország? Enyhít. Csehország? Dekriminalizált, és gyógyászati marihuána programot indít. Ausztria? Hülye vagy? Ott még virágzás előtt álló klónokat is vehetsz. Mennyi környező ország, ahol a kormány egyszerűen semmibe veszi polgárai egészségét, és rájuk szabadítja a gyilkos kábítószereket…

Páratlan szerencsénk van nekünk, Turulba született magyaroknak, hiszen a Nagy Testvér még felnőttkorunkban sem engedi el a kezünket, és bölcs iránymutatással terelget rögös utunkon egy életen át. Hogy ne botoljunk el a saját lábunkban, 2013. július 1-jétől külön tényállásként büntetendővé tette a kábítószer-fogyasztást, így már akár a magunk számára termesztett zöld szívogatásával is két évre rács mögött találhatjuk magunkat.

A lépésnek legfőbb ideje volt, hiszen jó egy évtizede tudjuk, hogy aki a kábítószerhez nyúl, az ördöggel cimborál. Ezzel a hatalom rövidre is zárhatná a vitát, ám határtalan jóindulatról tesz tanúbizonyságot, mikor az első spanglizás után engedélyezi, hogy az elterelést válaszd – ha és amennyiben az elmúlt két évben nem tetted, és nem folyik ellened egyéb kábszeres eljárás. Ha igen, akkor már úgyis menthetetlen vagy, de a börtönben még jó hasznodat vehetik, a részletek a fantáziádra vannak bízva. Ha pedig drogfüggő lettél, akkor egészen bizonyos, hogy nem követted állambácsi útmutatását, így mostantól nem is számíthatsz enyhébb ítéletre. Pont egy önsorsrontó szenvedélybeteg kapna kisebb büntetést? Lásd be, ez így fair. Azt a butaságot meg végképp felejtsd el, hogy köznevelési intézményben egy kis gandzsával villanyozd fel saját és néhány haver délutánját, hacsak nem egytől öt évig tervezed megvetni a lábad valamelyik patinás hazai büntetés-végrehajtási intézetben.

Az eddigi, szélsőségesen liberális szabályozás még tagadta az egyértelműt, nevesül, hogy aki egy spanglit átad, az nem más, mint a fogyasztó álruhájába bújt díler, pedig ebben mélyen belül biztos te sem kételkedtél. Most már viszont – nagyon helyesen – ezzel a gondolattal élheted a mindennapjaidat. „Jó, akkor majd tépek egyedül a koleszszobában” – gondolod most magadban, és ebből látszik, hogy még mindig nem érted a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. A fű kábítószer, így nincs helye az oktatási és köznevelési épületekben, leginkább az országban sem. Korábban teljesen indokolatlan módon a hátizsákjukban fűvel mászkáló gazfickók is választhatták az elterelést, bárhol is érték tetten őket, de most végre helyes mederbe terelték a retorziót, így immár három évet is kaphat a zsebében gandzsával művházat látogató fiatal.

Szóval visszatérve, ha egymagad szívogatsz a koleszben, és egy jóakaród rád hívja a yardot, akkor még mindig van egy mentsvárad: ha feltárod a kábítószert átadó személy kilétét, büntetésed korlátlanul enyhíthető. Ha például, teszem azt, töredelmesen bevallod, hogy neked bizony személyesen Pintér Sándor adta el a szóban forgó hasist, mentesülhetsz minden retorzió alól. Vigyázz azonban, hiszen a hamis vallomást büntetik, ezért valószínűtlen, hogy a belügyminiszter úr annyiban hagyná a dolgot. Egy önmaga védelmére képtelen véglényt – teszem azt egy útszéli junkie-t – ellenben bármikor bemárthatsz az új törvény szerint, legalábbis a szélsőséges jogvédők ezt így magyarázzák. Végre a C-listára tett szintetikus „biofüvek” birtoklása is szabálysértéssé vált, bár még így sem kapsz a tartásukért annyit, mint a kevésbé káros marihuánáért. Mondjuk ha bizniszelnél velük, vagy külföldről rendelnéd őket, akkor azért három év börivel kalkulálj. Legjobb tehát, ha végképp lemondasz a kultúránktól idegen kábítószerekről, és te is az olyan hungarikumokban keresed az örömöket, mint a házipálinka, a mangalicazsír és a nemzeti dohány. Mert a drog rossz, éérteeem?!

Megosztom...