Betiltott aranykor

Az LSD-terápiák múltja és jövője

A hatvanas-hetvenes évek hippimozgalmai az épp kiépülő drogtilalmi rendszerben szinte kódolva hordozták magukban a pszichedélikumok (LSD, varázsgomba, meszkalin kaktusz stb.) legveszélyesebb drogok közé sorolását. A hatalom ettől azt remélte, hogy elveszi a virággyerekek kedvét a tudatmódosítástól, és ez részben be is következett. De milyen egyéb hatásai voltak a tilalomnak?

Napjainkban, amikor pár éve újraindultak a különböző pszichedélikumok gyógyászati alkalmazhatóságára irányuló kutatások, egyáltalán nem meglepő arról olvasni, hogy pszichedelikus terápiák már az 50-es, 60-as években is zajlottak. Azonban a tilalom 35 évre felfüggesztette, de legalábbis a föld alá szorította azokat. Mert míg a trapéznadrágos fiatalok önmagukon, a tudósok a különböző pszichés rendellenességektől szenvedő betegeken kísérleteztek a hallucinogéneknek is nevezett szerekkel, nem is csekély eredményeket felmutatva. A pszichedelikus terápia főleg a mentális betegségek – például depresszió, skizofrénia – és az alkoholizmus területén mutatkozott ígéretes lehetőségnek, de a tilalom a gyógyászati kutatásokra is kiterjedt. A nyugati világnak így csupán rövid évtizedei nyíltak arra a tapasztalatszerzésre, amire a sámáni kultúrákban évezredek álltak rendelkezésre.

A Nyugat pszichedelikus álma

Az LSD születése a drogtörténelem legismertebb elbeszélései közé tartozik. Egy svájci vegyész, bizonyos Albert Hofmann 1938-ban izolálta, 1943-ban pedig véletlenszerűen, majd tudatosan tesztelte saját magán az LSD-t, s ezzel berobbantotta „problémás gyermekét”, az egyik legpotensebb pszichedélikumot a nyugati köztudatba. Kétévnyi kísérletezés után 1949-ben szintén svájci kutatók bejelentették, hogy a vegyület alkalmas lehet a pszichoterápiás kísérletek során történő felhasználásra, és ezzel széles körben megindultak a kutatások. Az 1950-es és 60-as években a gyógyszerészettől a neurofiziológiáig az LSD az új Aranykor eljövetelével kecsegtetett, mely az agy különböző pszichikai és biokémiai folyamataiban számos addig ismeretlen területet felfedhet. A kutatók többsége azt várta, hogy a „mesterségesen előidézett őrület” segít megérteni ezeket a rejtélyes mentális problémákat. Az LSD-kísérletekben részt vevő egyik legjelentősebb kutató, a cseh Stanislav Grof szerint az LSD 60-as évek végére tehető betiltása szoros kapcsolatban áll az általa előidézett tudatállapottal, amelyben a materiális lét mellékessé válik, és a boldogság nem az anyagi javak felhalmozásából, hanem egy mély, misztikus élményből fakad. Számos kutató felismerte, hogy az előidézett tudatállapotok nemcsak holmi szimulált pszichózisra, hanem megfelelő körülmények között a személyiség építésére is alkalmasak. E nézet támogatói határozottan állították, hogy megfelelő körülmények között az LSD egyáltalán nem veszélyes. Sidney Cohen pszichiáter például több mint 25 000 pszichedelikus terápia alapján kijelentette, hogy az LSD sokkal biztonságosabb a többi, pszichoterápiában alkalmazott gyógyszernél. Grof szerint, ha sikerült volna megelőzni a 60-as években kialakult hisztériát, a pszichedélikumok radikálisan megváltoztatták volna a pszichiátria elméletét és gyakorlatát. Így viszont „csak” az embereket változtatták meg. Norman E. Zinberg kijelentette: a 60-as évek első felében azért regisztráltak annyi LSD-pszichózist, mert a kísérletezők még nem ismerték a szert, a média pedig felnagyította a veszélyeket. A 70-es évek elejére viszont lezajlott egy olyan társadalmi tanulási folyamat, melynek következtében a használók már tudták, hogy milyen élményekre számíthatnak, ekkor drasztikusan lecsökkent a pszichózisok száma. Az LSD társadalmi elfogadottságával mára eljutottunk oda, hogy egyre többen mernek beszélni arról, hogy fiatalkori pszichedelikus élményük milyen szerepet játszott az életük további alakulásában, a személyiségük és az értékrendjük kiforrásában.

iTrip

Az Apple-t alapító, tavaly elhunyt Steve Jobs sosem volt szemérmes a pszichedelikus kalandjaival kapcsolatban, és élete három legfontosabb eseménye közé sorolta az LSD-élményt. Ezt olvasva az akkor 101 éves Albert Hofmann levelet írt Jobsnak, melyben örömmel nyugtázta pozitív tapasztalatait, és kérte, hogy támogassa a 35 év után ismét lehetségessé váló, az LSD pszichoterápiás alkalmazására irányuló kutatásokat, abban a reményben, hogy ezzel Jobs hozzájárulhat, hogy Hofmann „problémás gyerekéből csodálatos gyerek” legyen. Arról nem szól a fáma, hogy Jobs végül támogatta-e a kutatást, ám három évig tartó levelezésük akár hozzá is járulhatott, hogy a pszichedelikus kutatások ismét beinduljanak, így az is elképzelhető, hogy a pszichiátria szemléletének radikális változása, igaz, ötven év csúszással, de mégis bekövetkezik.

Megosztom...