Big Bud®

A Big Bud már jó ideje a döbbenetes hozamú fajták egyikeként ismert. Azt már kevesebben tudják, hogy e típusból egy elsőrangú Indica-növendék éveken át tartó fejlesztésre és finomításra került. A Big Bud „továbbképzésének” korábbi szakasza az Amerikai Egyesült Államokban zajlott le, majd a 80-as években politikai menedékjogot keresve Hollandiába menekítették át a fajtát.

Ahogy a drogellenes háború egyre intenzívebbé vált, a nemesítés rengeteg amerikai úttörője kezdett hirtelenjében rettegni attól, hogy elveszíti pótolhatatlan marihuánafajtáját, sokéves munkája, kutatása és mindenekelőtt rengeteg anyagi ráfordítása eredményét. Sok értékes és jól gondozott fajtát hoztak ekkoriban Hollandiába azért, hogy biztosak lehessenek afelől, azok nem fognak örökre elveszni.

Az első Big Bud egy erős „Afghanica” volt, Skunk-génekkel átitatva – egy hibrid, kivételes vitalitással, abszolút rendkívüli, rekordgyanús hozammal. A Big Bud klónként került a piacra, és hamar közkedvelt jelöltté vált a kereskedelmi forgalomban kapható fajták között. A jelenlegi díjnyertes megtestesülését mindekelőtt két fontos esemény tette lehetővé: egyrészt a Sensi Seeds intenzív kutatást folytatott a célból, hogy azonosítsa a genotípusát és pontos földrajzi eredetét annak az „afgán ősapának”, mely az eredeti Big Bud mögött rejlik. Másrészt a Sensi Seeds nemesítői példaértékűen járultak hozzá ahhoz, hogy a Sensi Seeds saját génbankját ez utóbbi fajtával bővíteni tudja. E két áttörés tette lehetővé a Big Bud gyökereihez való eljutást. A visszakeresztezett hibrid éppoly rugalmas, mint az eredeti klón, édeskés zamata, fokozott intenzitása azonban mégis különbbé teszi.

A Big Bud központi jellemzője, nevezetesen a rendkívüli hozam, marad a régi. Azok a növények, amelyek megkövetelik a teljes virágzási időt, egy kicsit erősebben nőnek. Amúgy is ezek a fajták hozzák rendszerint a legnagyobb hozamot. A Big Bud szárai vastagok és erősek, mégis, az a virágzattömeg, amely a hatalmas, édes és csillogó rügyeken kifejlődik, gyakran elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy meghajlítsa vagy akár el is törje a növény ágait, éppen ezért mindenképpen javallott azokat zsineggel vagy dróttal biztosítani.

Megosztom...