Börtönben a jótékony termesztők

Egy hatvanas éveit taposó angol házaspár igen eredeti formáját választotta a jótékonykodásnak. Kertjükben hat éven keresztül kereskedelmi mennyiségben termesztettek kannabiszt, de nem ám azért, hogy csinos, adómentes jövedelemre tegyenek szert, hanem hogy egy szegény kenyai falu közösségét támogassák. A rendőrség gyakorlatilag véletlenül, egy betörés nyomozása során lett figyelmes az intenzív illatra, és a razzia közben 159 darab kannabisznövényt foglalt le.

A brit pár az évek során közel 150 millió forintnyi bevételre tett szert, aminek csak egy kisebb részét költötték a kenyai útjaikra. Keresetük többségét a falu megsegítésére fordították, többek között abból fedezték egy férfi életmentő lábamputációjának költségeit, számítógépeket vásároltak a helyi szemklinika számára, és támogatták a helyi iskola diákjait. A Lincoln Crown Bíróság a „legszokatlanabb kannabisztermesztési ügynek” minősítette az esetet. A bíróság szerint ugyan jó emberekről van szó, akik láthatóan jótékony célokért tevékenykedtek, ám ez nem enyhítheti a professzionális drogkereskedelem vádját. Ügyvédjük azzal érvel, hogy védencei jóhiszeműek de rossz útra tévedtek. Ezt a házaspárt végül három év börtönre ítélő bíró is részint elismerte, ám nem tekinthetett el a törvény betűjétől: „Jelentős mennyiségben termesztettek, aminek ellenértékéből Kenyába repültek. Biztos vagyok benne, hogy jó dolgokra fordították a drogokból származó összeget, de hogy ezzel esetleg csak a lelkiismeretüket akarták megnyugtatni, arról csak feltételezésekbe tudnék bocsátkozni.” Ha így történt, ha nem, a börtönbüntetését hamarosan megkezdő házaspár azon kevesek közé tartozik, akik egy nemes ügy szolgálatába tudták állítani a drogtilalmat.

Megosztom...