Búcsú a drogháborútól

A büntetőjogi megközelítés kudarcot vallott

Szerző: CK

Latin-amerikai legalizációs törekvések, neves politikusok közös fellépése a drogtilalmi rendszer eltörléséért egy óvatos orosz diplomata vezénylete alatt, akinek előre el kell küldeni a feltenni óhajtott kérdéseket – nagyjából így festette le Frederik Polak, az ENCOD kormányzói testületének tagja az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának (CND) 2012-es ülésével kapcsolatos elképzeléseit. A forradalomra sajnos továbbra is várnunk kell.

Száz évvel az első Nemzetközi Ópium Egyezmény után – melyet először a kender, majd fokozatosan további szerek százainak és ezreinek tiltólistára helyezése követett – tisztán látszanak a tiltó stratégia erősségei és gyengeségei. A dollármilliárdok elköltésében, a feketepiac megerősítésében, az egyre újabb drogok fejlesztésének ösztönzésében, a környezet pusztításában, a szegény földművesek és az egyszeri fogyasztók vegzálásában kifejezetten hatékonynak bizonyult, míg kitűzött céljaiban, a drogfogyasztás megszüntetésében vagy legalább csökkentésében viszont harmatgyengének. Ezért is remélik a téma szakértői évről évre, hogy most végre eljött a józan belátás és az önkritika pillanata, amikor az ENSZ-tagállamok közösen új drogszabályozási alternatívákat kezdenek kidolgozni. Erre utaló jeleket ugyan mindig látni, de amíg a Frederik Polak által is említett konszenzusos szavazás van érvényben az éves kábítószerügyi üléseken, addig nem várhatunk csodát. Mégis, a gyakorlott drogreformereket is meghökkentette a bécsi épületben feltáruló látvány, ahol egy gigaposzter az 1998-as ülést idézve a drogmentes világ megvalósításának mikéntjét taglalta. Aki nem emlékezne: 14 évvel ezelőtt az ENSZ-tagállamok tíz évet adtak maguknak, hogy megvalósítsák az áhított utópiát, a drogoktól mentes világot. 2008-ban pirulva vették elő a statisztikákat, melyek minden erőfeszítésük ellenére a kábítószerek előállításának és a használat elterjedésének emelkedését, de legjobb esetben is csak stagnálását mutatták ki. A többség ezután azt gondolta, hogy az önvizsgálat és az életképes alternatívák keresésének időszaka következik, ám az idei ülésre betoppanva sokakban meghűlt a vér, hogy a hierarchia csúcsán ülők még mindig egy lehetetlen álmot kergetnek, amiért már így is túl nagy árat fizetett az emberiség. A konferenciát megnyitó beszédében Jurij Fedotov, az ENSZ Kábítószer- és Bűnüldözési Irodájának (UNODC) igazgatója némiképp lecsillapította a kedélyeket.

Rész(l)eges józanodás

A már említett 100 éves egyezményre emlékezve Fedotov elismerte a korlátozott sikereket, és azt, hogy az ópiumtermesztés még az utóbbi években is nőtt, ami a szervezett bűnözői csoportok számára hajt óriási hasznot. Csalódottan számolt be arról is, hogy a nemzeti drogpolitikák sokkal inkább büntetőjogi, mintsem közegészségügyi kérdésként kezelik a jelenséget. Hozzá csatlakozott Gil Kerlikowske, az USA drogcárja, aki elismerte országa felelősségét a büntetőjogi megközelítés világszintű elterjedésében, és fejlődésnek nevezte az Obama-kormány tevékenységét, mely szakított a drogháborús retorikával. Azt azonban elmulasztotta megemlíteni, hogy az Obama-rezsim utolsó éveiben ismét megszaporodtak a gyógyászati marihuána központok elleni razziák, és a tűcsere-szolgáltatásokra kivetett szövetségi tilalom is visszatért. A drogcár ugyan erőteljes kritikával illette a latin-amerikai elnökök legalizációs elképzeléseit – próbálna csak meg egy hetet eltölteni a kismillió, kartellharcokkal sújtott városok egyikében –, de a TASZ beszámolója szerint az USA már próbál kihátrálni a világ drogfelügyelőjének költséges és népszerűtlen szerepköréből. A felszabaduló posztra a drogmentességért folytatott küzdelemben – és ezzel együtt a heroinfogyasztásban, a drogtúladagolásban és a HIV-fertőzöttségben is – élenjáró Oroszország jelenleg a legesélyesebb pályázó. Az orosz Szövetségi Kábítószer-ellenőrzési Hivatal igazgatója például az illegális afgán ópiumtermesztés alternatívájaként az orosz gázipart jelölte meg.

Szabad termesztők a Házban

A konferencia üde színfoltjait ismét a drogreformer aktivisták produkciói jelentették. A kokafarmer múlttal rendelkező bolíviai elnök, Evo Morales már három éve is kokalevelet rágcsálva bizonygatta, hogy ennek a növénynek nincs helye a tiltólistán. Ezúttal különböző termékekkel (kokateával és kokaüdítővel) nyomatékosította mondandóját, miszerint Bolívia tradícióiba évezredek óta beivódott a kokalevelek fogyasztásának kultúrája, és ezen holmi drogmentes egyezmények miatt nem hajlandóak változtatni. Ha mindennek az az ára, hogy Bolíviát kizárják az ENSZ-egyezményekből, akkor állnak elébe. A szabad termesztést propagáló ENCOD-tagok is szereztek néhány kellemetlen percet a magasztos célokért küzdő egybegyűlteknek. Egyikük, Farid Ghehioueche a sajtókonferencián megkérdezte Fedotovtól, hogy miért szükséges a drogellenes háború fenntartása, mikor világosan látszik, hogy a tilalom hozzájárul a fertőzések, az erőszak és az emberi jogi sérelmek terjedéséhez, miközben a szervezett bűnözés erősebb, mint valaha. Hozzátette, hogy a világ legnagyobb részén hiánycikk a fájdalomcsillapító, amire a marihuána gyógyászati alkalmazása megfelelő alternatívát jelenthetne. Fedotov meg sem próbált vitába szállni a felsorakoztatott érvekkel, csupán annyit felelt: „Ez sokkal inkább egy aktivista hitvallás volt, mint egy újságírói kérdés.” Majd mikor egy másik kérdező azt firtatta, hogy vajon a gyógyászati marihuánát engedélyező USA-államok megszegik-e az ENSZ vonatkozó egyezményeit, Fedotov határozott igennel válaszolt, és megkérdezte, hogy az aktivisták mellett újságírók is jöttek-e a sajtókonferenciára. A drogreformerek keltette félelem és az érdemi válaszadástól való elzárkózás miatt az egyórásra hirdetett esemény alig több mint félóráig tartott.

Boaz Wachtelnek, akivel készített interjúnk a CK magazin 2012/2. áprilisi számában olvasható, szintén lehetősége nyílt kérdést intézni a UNODC orosz vezetőjéhez. Wachtel a nemzetközi szervezet egy 2011-es tanulmányára utalt, mely arról számolt be, hogy néhány gazdag ország fogyasztja el az ópiát tartalmú fájdalomcsillapítók túlnyomó többségét, miközben évente 50 millió rászoruló nem tudja hatékonyan kezelni a fájdalmait. Ehhez kapcsolódóan felvetette, hogy a gyógyászati kannabisz jó alternatívát nyújthat a daganatos betegséggel járó és az egyéb típusú fájdalmak kezelésére. Az elnök erre azt válaszolta, hogy az ENSZ-egyezmények lehetővé teszik a kannabisz gyógyászatban való használatát, de egyensúlyt kell tartani a terápiás formák között. Wachtel szerint ahhoz, hogy a hagyományos fájdalomcsillapítókban hiányt szenvedő országokban a betegek gyógyászati kannabiszhoz jussanak, az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) nemcsak a kannabinoidok, de a kannabisznövények gyógyászati hasznát is el kellene ismernie. Hogy a folyamat elkezdődjön, több ENSZ-tagállamnak felkérést kell küldenie a WHO-hoz, hogy tanulmányozza a kérdést. Egy eredményes vizsgálattal a kezében a WHO felkérheti a CND-t, hogy szabályozott programok keretében dolgozza ki a gyógyászati marihuána programok kereteit, melyet egyébként már most is több országban alkalmaznak.
Előbbre tehát ezúttal sem jutottak az engedelmes nemzetek küldöttei, de legalább vissza sem léptek. Az persze üdvös lenne, ha a soron következő CND-konferencián inkább a gyógyászati marihuána programok bevezetésének mikéntjét taglaló plakát fogadná a tisztelt egybegyűlteket.

Hozzászólások

Új hozzászólás