CK
„Ne számítsatok túl sokra Európától”
2012-04-13

A holland Frederik Polak a drogszakmában igen ismert figura. Az ENCOD (Európai Koalíció az Igazságos és Hatékony Drogpolitikáért) elnökségi tagja, gyakorló pszichiáter és a gyógyászati marihuána programok nemzetközi szószólója. Emellett az emberi jogok egyetemes nyilatkozatára, az ENSZ-egyezményekre, valamint tudományos és szakmai kutatásokra hivatkozva folyamatosan kellemetlen helyzetbe hozza az ENSZ Kábítószerügyi Hivatalának (UNODC) aktuális elnökét.

Olvass tovább
CK
Jogvédők és jogvédelem Magyarországon
2012-04-10

Egy demokratikus országban sokszor felesleges akadékoskodásnak, fontoskodásnak tűnhet a jogvédők munkája, kiváltképp, ha az általunk is választott párt van épp hatalmon. Így van ez egészen addig, míg nem élünk át személyesen jogsértést. Akkor persze rájövünk, hogy az aktuális hatalom nem bánik velünk jobban, csak azért, mert rá szavaztunk. A büntető törvénykönyv készülő módosítása kapcsán sajnos lesz, aki ezt a közeljövőben saját bőrén tapasztalja meg. A jogvédelem szükségességéről, feladatairól és céljairól dr. Dénes Balázzsal, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elnökével beszélgettünk.

Olvass tovább
CK
A zéró toleranciától a dekriminalizációig
2012-03-26

„Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát” – tartja a mondás. Ám nemcsak a bort, hanem az egymásról másolt, elhibázott drogpolitika következményeinek levét is együtt isszuk. Csakhogy amíg mi a pálinkakultusz elhatalmasodásával végképp elvesztettük valóságérzetünket, addig lengyel barátainknál eljött a kijózanodás ideje, legalábbis a drogpolitikában.

Olvass tovább
2011-12-12
Olvass tovább
2011-12-05
Olvass tovább
2011-06-22
Olvass tovább
2011-06-08
Olvass tovább
2011-05-12
Olvass tovább