Ígéretünkhöz híven feltettünk kérdéseinket a BRFK-nak a GMM végén bemutatott igazoltatásokkal kapcsolatban. Levélváltásunból kiderül, hogy a BRFK terel és a lényegi kérdésekre nem hajlandó válaszolni. Ami arra enged következtetni, hogy – hasonlóan az utóbbi idők diszkórazziáihoz – minden teljesen jogszerűen történt, mi pedig örüljünk, hogy a közbiztonságot, a közrendet sértő, veszélyeztető körülményt, illetve cselekményt idejében elhárították. Hiszen bennünket szolgálnak és védenek!
A magyar rendőrség ismét bizonyította, hogy nemcsak tehetetlen, de a jogsértéstől sem riad vissza, ha politikai érdekeket kell kiszolgálnia. Legalábbis ami a rendőri vezetőket illeti, hiszen azt senki sem gondolja, hogy a helyszínen szolgálatot teljesítők egyszer csak úgy döntöttek, hogy épp itt az ideje mindenkit igazoltatni.
A drogbűnözőket lecsukni kell! Ezzel a címmel és elsődleges üzenettel vonult ki az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) 3 fős kommandója a margitszigeti nagyrétre, hogy ezúttal is – mint minden évben – a Kendermag Egyesület rendezvényének apropóján jusson 15 percnyi hírnévhez.
Délután 3-kor, a magazinok pakolása közben kapott el minket az eső és kicsit meg is ijedtünk, hogy sok kenderbarát inkább az otthoni, békés tiltakozás mellett dönt. Szerencsére csak annyi történt, hogy a mulatság kicsit későbbre tolódott, de végül a jó idő és a koncertek mindenkit kárpótoltak, melyeken, a sajtóbeszámolókkal ellentétben este hét-nyolc körül már mintegy ezerötszázan bólogattak csendesen üldögélve, arcukon sodrott mosollyal.
Csak a Facebookon már 1200 kenderbarát jelezte, hogy csatlakozik az idei legalizációs piknikhez a margitszigeti (n)Agyréten. Reményeink szerint idén sikerül túlszárnyalni a tavalyi 2-3000 ezres tömeget is és megmutathatjuk, hogy nem kérünk Európa egyik legszigorúbb drogtörvényének további, értelmetlen szigorításából! Bő egy héttel a rendezvény előtt végre nyilvánossá vált, hogy milyen zenékre rophat majd a nagyérdemű.
Felső László, a Kendermag Egyesület elnöke az önfeljelentés kapcsán maga is megjárta útját a magyar igazságszolgáltatásban, csekély mennyiségű kábítószerrel való visszaélés miatt. A Global Marijuana March után arról beszélgettünk, hogy mire kell számítania annak, akit elkapnak akár egy jointtal a parkban.
Az idei Global Marijuana Marchon általános derültséget okozott a Kétfarkú Kutyapárt „ellendemonstrációja”, mellyel a KDNP-s Rétvári sajtótájékoztatóját zavarták meg. Az aktivisták „FŰ=HEROIN” és „JÉZUS SE SZÍVOTT” transzparenseket tartottak a magasba, ezzel mintegy jelezvén a KDNP magvas gondolatait a drogügyben.
„Szívjunk-e füvet, vagy sem?” Mire ezzel a konferanszban feltett, kissé esetlen kérdéssel Magyarország is hozzálátott, hogy a bajszos rendőrökkel és tízegynéhány budaházyval kísért válaszát megadja a világméretű Marijuana Marchra, már lapult néhány dekk a fűben.
Bár a délután 4-órai kezdéskor még elég nagy volt a pangás, szép lassan elkezdték megtölteni a piknikezők a rendőrség által kötelezően elrendelt, és a szervezőkkel kifizettetett kordon innenső oldalát. A sajtó nagyobbik része már az első zenekar beállásakor elegendőnek ítélte a rögzített anyagot (üres Nagyrét, épülő színpad, és egy igen kreatív Rétvári Bence), így a híradónézők a rendezvényből aligha láthattak bármit, mivel a tömeg úgy egy órával később duzzadt mintegy két és fél ezer főre.
Ha Te sem értesz egyet a füvezés büntetésével és Te sem szeretnéd a szabadidős tevékenységeddel a bűnszervezetek bukszáját gyarapítani, akkor köztünk a helyed!