Nemrég a Népszabi, majd a Fűnyíró készített interjút Ródler Norbert BRFK Kábszerosztály-vezetővel, amiből közelebbről megismerhettük a vietnami termesztők mindennapjait, örömüket-bánatukat és leginkább azt, hogy mi viszi rá őket, hogy távoli országokban tonnaszámra termesszék a füvet. Most a királyi TV ültette össze Ródlert és Zachert, hogy beszéljenek egy keveset a hazai marihuánahelyzetről.
Tavaly év végén előállítottak egy új-zélandi nőt, aki klasszikus zenét játszott a kannabisznövényeinek, hogy ösztönözze a növekedésüket. Zarah Murphy egyedülálló háromgyerekes anya 20 növényt termesztett egy szobában, melynek a falai tele voltak a növények számára példaképként szolgáló, egészséges kannabisznövények képeivel és posztereivel.
Prágát gyakran emlegetik Európa második Amszterdamjaként és nem is teljesen alaptalanul. Bár füvezés céljából működtetett coffee shopokkal nem rendelkezik, mégis a hatóság olyannyira tolerálja a gandzsa fogyasztását – amiben a csehek az élen járnak az öreg kontinensen –, hogy egyes bárok saját árusokkal is rendelkeznek, akitől a látogatók diszkréten beszerezhetik a füstölnivalót.
Cervantes-rajongók, figyelem! Megjelent a mester új, a marihuánatermesztés alapjaival foglalkozó könyve, amely méltán pályázhat a „minden kezdő kertész nélkülözhetetlen társa” címre. A kötet többek között azokat az amerikai, kanadai és európai technikákat ismerteti, melyek alkalmazásával a legizmosabb növénykék termeszthetők.
Az egyetlen magyar nyelvű termesztési könyvet (füzetet?) csupán a tartalma különbözteti meg bármelyik alsó tagozatos tankönyvtől – persze ezt még véletlenül sem szabad a rovására írni. A mindössze hatvannégy oldalas kiadvány ugyanis pontosan azokhoz szól, akik éppen hogy csak ismerkednek a marihuánatermesztés módszertanával.
Van valami hanyag bizarrság abban, ha az ember a beltéri kenderkultiválás bibliáját tartja a kezében, és rögtön az első oldalakon arról olvas, hogy miként lehet biztonságosan, a hatósági vegzálások esélyét minimálisra szorítva efféle tevékenységet folytatni otthon, négy fal között. Jorge Cervantes könyvét 2002-es megjelenése óta csaknem tíz nyelvre fordították le – mi a Marihuana drinnen című német változatot szereztük be a Cultiván.
Épp a standunkat rendezgetjük, egyeztetjük tennivalóinkat a Cultiva második napján, mikor szolid külsejű, idősebb úr lép oda hozzánk. Magazinunk felől érdeklődik, kezébe veszi, lapozgatja, szemmel láthatóan tetszik neki. Kisvártatva szóba elegyedünk vele, s kiderül, Spanyolországból érkezett a szakvásárra, majd bemutatkozunk egymásnak: Jorge Cervantes vagyok – mondja, mi pedig finoman szólva lehidalunk. A világ egyik, ha nem a legismertebb termesztőgurujával állunk szemben, akit eddig csak képekről ismertünk – hosszú fekete dreadlockokkal, sötét napszemüvegben, fülig érő mosollyal…
Nyugat-Európában néhányan alulról szerveződő, civil kezdeményezésekkel igyekeznek a törvény előtt is elfogadtatni a kannabiszfogyasztást. Bő tíz éve Spanyolországban létrejött az első Cannabis Social Club (CSC), amelyben a tagok kizárólag saját használatra, mindenféle kereskedelemtől mentesen termeszthetnek marihuánát. De ne legyenek illúzióink: Magyarországon egyelőre szóba sem jöhetne ilyesmi.
A kender segíthet az afrikai szegénység felszámolásában? A harmadik világ fenntartható fejlődésének kulcsa lehet e rendkívül hasznos, ugyanakkor igénytelen növény? A folyamatban ráadásul a turisták játszanák a legnagyobb szerepet? Egy kanadai gyökerekkel rendelkező, Ugandában működő szervezet, a House of Hope (Remény Háza) válasza mindhárom kérdésre: igen.