Land of the free

Alig telt el pár hónap a coloradói és washingtoni legalizáció óta, máris gőzerővel folyik az új rendszer felépítése, amivel az USA kicsit közelebb kerülhet az oly büszkén viselt „szabadság földje” címhez. Amíg az aktivisták és az üzletemberek a legális fűpiac mielőbbi megvalósításán fáradoznak, a környező államok aggódva vagy épp irigykedve figyelik a fejleményeket.

Bővebben

Suomi Hamppu

A pollenmaradványokon végzett radiokarbonos kormeghatározás alapján a Cannabis Sativa finnországi termesztése 3000-5000 évvel ezelőtt kezdődött. Az ország területén már a kőkorszakban is éltek agrárközösségek, akik számára a kender épp olyan értéket képviselt, mint az árpa vagy a hajdina. Sőt a szakértők szerint a kender termesztése korábban elkezdődött, mint a klasszikus gabonaféléké.

Bővebben

Az író, aki Istennel beszélgetett

Idén harmincegy éve hunyt el Philip K. Dick, aki 44 regényt, 120 novellát írt változó színvonalon, de változatlan intenzitással. Kimeríthetetlen fantáziája, látomásai újabb és újabb alkotások megformálására sarkallták. Életében két szakasz váltogatta egymást. Az első fázisban feltöltődött, és kigondolta következő műve témáját, a második fázisban a szöveget vetette papírra. Ilyenkor későn kelt, és későn feküdt, alig pár órát aludt, majd folytatta a munkát.

Bővebben

Amerika legális marihuánát akar

Sokáig a saját füvezésüket legitimálni igyekvő, agymosott hippikként és a demokrácia legfőbb ellenségeként tekintettek rájuk, később már csak a reménytelen idealistát látták bennük. De a legalizátorok több évtizedes küzdelme most célhoz ért: Coloradóban és Washingtonban történelmi győzelmet arattak a tiltás felett, és elérték a marihuána legális szabályozását.

Bővebben

Fűben-fában dopping

Egy feles közvetlenül a verseny előtt az ok, de pár slukk gandzsa altató helyett akár hetekkel a verseny előtt, na, azt már nem! És ehhez tartsa magát minden olimpikon! Ezt akár a sikeres karrierdiplomata, egykori NOB-alelnök Schmitt Pál is mondhatta volna. A sportolók viszont, a focistáktól kezdve a kosarasokon át a birkózókig egyre többen hangoztatják, hogy a marihuánának semmi keresnivalója a doppinglistán, főleg nem a sportteljesítmény összefüggésében.

Bővebben

Polak 70

„A kannabisz több mint 30 éve szabadon hozzáférhető Hollandiában. Ez idő alatt a fogyasztás szintje mindvégig az európai átlag környékén mozgott. Szerintem ez világosan bizonyítja, hogy a kannabisz tiltása nem szükséges. Ha a felnőttek szabadon használhatják, és a fogyasztásuk az átlag körüli, akkor mi szükség van a tilalomra? Ez a kérdésem évek óta! És erre nincs válasza!”

Bővebben

Tisztán megcsavarva

Nem azt mondom, hogy visszaestem, mert nem fogyasztottam semmilyen szert, de amikor megérkeztem a VOLT fesztiválra idén júniusban, hát megcsavart rendesen. Két napig azt sem tudtam, merre vagyok arccal, pedig két beszélgetés is volt a könyvről, egy amolyan ismeretterjesztő-drogkarrieres és egy irodalmi. A fesztiválfeeling fejbe vágott, jó rég volt LSD-s flessbekkem, de itt kettő is.

Bővebben