A legalizáció esélyei Magyarországon

Az ellenérveket mindenki pontosan ismeri, úgyhogy erre most nem is vesztegetnénk sok energiát. Inkább foglalkozzunk azzal, hogy a Parlamenten kívül legaktívabb Kutyapárt idén magára vállalta a 420-as tüntetés szervezését, és hogy a német legalizáció illata itthon is megcsaphatja az orrunkat.

Bővebben

Az első skót betegek már megkapták a kannabiszt

Skócia gyógyászati kannabisz programja hivatalosan 2018-ban elindult, ám mostanáig csak kannabinoidokat tartalmazó készítmények voltak elérhetők. Ehhez képest mérföldkőnek számít, hogy három év elteltével az első betegek már virágzatot és THC tartalmazó kannabisz olajhoz is juthattak.

Bővebben

A német szociáldemokraták támogatják a legalizációt

Négy évvel az orvosi kannabisz engedélyezése után a 2021-es német választások újabb előrelépést hozhatnak a kannabisz szabályozásában. Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) ugyanis felvette a programjába a szabadidős célú legalizációt. A közelmúltban jelent meg a német sajtóban az SPD választási programja, amely kitér a csekély mennyiségű marihuána legalizálására.

Bővebben

Dübörög a legalizációs úthenger az USA-ban

Ahogyan arra a számítani lehetett, a kannabisz legalizációk lendülete a Biden-adminisztráció alatt csak tovább fokozódik. Április közepére négy új állam – New York, New Jersey, Új-Mexikó és Virginia – csatlakozott az egyre népesedő táborhoz és további 14 (!) állam nyújtott be legalizációs kezdeményezést vagy törvénytervezetet.

Bővebben

Kísérleti gyógyászati program Franciaországban

Fél éves csúszás után március végén elindult az a kétéves francia kísérleti orvosi kannabisz program. A kormány a kannabisz és származékai egészségügyileg előnyös hatásait és kockázatait kívánja tanulmányozni. A kísérletbe összesen háromezer, krónikus betegségben szenvedő pácienst vontak be, valamint szakorvosokat.

Bővebben

Hosszú az út felfelé

Márkus Józsefet, a Cannabis For Life alapítóját korábbi interjúnkból már ismerheted. Most a Medijuana sportszakmai referenseként indít cikksorozatot az egészségtudatosságról, a sportokról és mindebben a kannabisz szerepéről. Az első részben, személyes történetét olvashatod.

Bővebben

A svájci betegek könnyebben juthatnak kannabiszhoz

Tavaly ősszel számoltunk be arról, hogy a Svájci Nemzeti Tanács – vagyis a törvényhozás alsóháza – kísérleti jelleggel jóváhagyta a helyi, organikusan termesztett kannabisz értékesítését, a teljes legalizáció teszteléseként. Az alsóház 2020 decemberében tovább ment és elfogadta a Szövetségi Tanács javaslatát az orvosi kannabisz hozzáférésének megkönnyítéséről.

Bővebben