Egyetlen kiút a közösség

Pesszimista szemlélettel nyugodtan kijelenthetjük, hogy valamikor az eddig felépített nyugati civilizáció alkonyán készült egy interjú. Komoly válságban vagyunk, nem csak gazdasági, hanem ökológiai, társadalmi szempontból is. Optimista hozzáállással azonban megpróbálhatunk valamiféle kiutat keresni, talán még nem késő. Kardos-Horváth János épp megfelelőnek bizonyult egy efféle eszmecserére

Bővebben

IKSZ-akták

„Uborkaszezon” – legyintettek a legtöbben az Ifjú Kereszténydemokraták Szövetségének (IKSZ) akciójára, akik a legfőbb ügyésznél rágalmazták meg lapunkat, hogy azt hallják: „A CK törvényellenes.” Az kevésbé furcsa, hogy a jogász Rétvári nincs tisztában a hatályos jogszabályokkal, sokkal meglepőbb, hogy a keresztény értékeket sutba vágva hazugságokat terjeszt rólunk.

Bővebben

Ne parázz!!!

Felső László, a Kendermag Egyesület elnöke az önfeljelentés kapcsán maga is megjárta útját a magyar igazságszolgáltatásban, csekély mennyiségű kábítószerrel való visszaélés miatt. A Global Marijuana March után arról beszélgettünk, hogy mire kell számítania annak, akit elkapnak akár egy jointtal a parkban.

Bővebben

Függő játszma

Önmarketing és piaci szemlélet. Vajon ez a rehabilitációs intézetek jövője? A Magyar Addiktológiai Társaság konferenciájának előadói megosztottak ebben a kérdésben, ám abban mindannyian egyetértenek, hogy hatékonyabb és intenzívebb együttműködésre, illetve szolidaritásra van szükség e területen.

Bővebben