Segítő barátok közt

Kísérleti jelleggel indított tavaly novemberben prevenciós programot a paksi középiskolákban a Dél-Dunántúli Regionális Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A koncepció lényege szerint úgynevezett „segítő barátok” közreműködésével próbálják felderíteni a problémás gyerekeket a tanintézményekben.

Bővebben

Zöldségek kék fényben

Legutóbbi számunk Civil rovatában exrendőröket mutattunk be, akik felismerték a drogmentes világért tett szigorú intézkedések ártalmas és igazságtalan következményeit, ezért évek óta a tiltó drogpolitika ellen kampányolnak. Ezúttal a magyar valóságba szállunk alá, és a legnépszerűbb televíziós bűnügyi magazin tevékenységének szentelünk pár keresetlen, ámbár igen fontos gondolatot.

Bővebben

A félelem politikája

Ironikus, hogy a brit kormány szinte azzal egy időben jelentette be a kannabisz visszahelyezését a kevésbé veszélyes drogok C-osztályából a veszélyesebb drogok B-osztályába, amikor egy neves szakemberekből álló tudományos bizottság jelentésében közzétette: a kannabiszfogyasztás csekélyebb egészségügyi és társadalmi károkat okoz, mint a legtöbb legális drog, így az alkohol és a dohány fogyasztása.

Bővebben

Megbánta vagy megértette?

A dekriminalizációt sürgetők gyakran találkoznak azzal az érvrendszerrel, hogy ma már a legtöbb rendőr úgyis szemet huny a füvezés felett, és a spanglizáson kapott fiatalokat – esetleg némi vegzatúrát követően – útjukra bocsátja, tehát a dekriminalizáció kvázi megvalósult. Vitatkoznánk.

Bővebben