Las Vegas is füstbe borulhat

Július elsején Washington, Colorado, Oregon és Alaszka után ötödik államként Nevadára is ráköszöntött a kannabiszlegalizáció. Ahogy az már lenni szokott, az első fűboltok előtt hatalmas népünnepélyt tartottak a kenderbarátok, DJ-kkel és büfékocsikkal, akik végre legálisan vásárolhatták meg kedvenc fajtáikat.

Bővebben

Ópiát helyett kannabisz

Az orvosi marihuána terjedésével kimutathatóvá vált, hogy az USA több államában tömegesen állnak át az ópiáttartalmú gyógyszerekről a kannabiszra, aminek nyomán jelentősen visszaestek a túladagolásos halálesetek. Nem meglepő, hogy néhány klinikán már a heroinról és a kokainról való átállással is kísérleteznek.

Bővebben

Dohánnyal keverve

Májusban publikálták a bolygónk droghasználati szokásait elemző Global Drug Survey friss eredményeit, amiből ismét kiderült, mi a nagy különbség a tengerentúli és az Öreg Kontinens szmókerei között: amíg ők cigiben is tisztán fogyasztják, addig mi előszeretettel keverjük dohánnyal a gandzsát. A tudomány próbálja megmagyarázni, hogy vajon miért ragaszkodunk a nyilvánvalóan egészségtelen szokáshoz.

Bővebben

Eltitkolt élvezetek

A tájékoztatófüzetek és a sajtóanyagok rendszerint a kannabisz kellemetlen hatásaira koncentrálnak, mintha kizárólag szörnyűségeket okozna. Két neves kutató szerint emiatt nincs valóságos képünk arról, hogy milyen funkciót tölt be az emberek életében a marihuána, és ennek köszönhető az is, hogy a problémás használóknak nem tudunk sikeres terápiát nyújtani.

Bővebben

Kiárusított reggaekultusz

Közeleg a napja, hogy úgy tekinthessünk Jamaicára, ahogyan azt Peter Tosh és Bob Marley láttatta velünk örök érvényű dalaikban, lelkiismereti és gyógyászati célból ugyanis már megengedetté vált a használat. A legális gandzsa ellenére a lakosság öröme mégsem lehet teljes. Sokan úgy látják, hogy a kiépülő rendszer nem a kistermesztőknek fog kedvezni.

Bővebben

Legalizáció, másképp

Az, hogy egy amerikai államban törvénybe léptetik a kannabisz legális piacának szabályozását, 2017-ben már nem újdonság. A legalizáló államok sorához kilencedikként csatlakozó Vermontnak mégis sikerült újat mutatnia: ők az elsők, akiknél nem népszavazással, hanem a törvényhozó testület döntésével válhat engedélyezetté a kannabisz forgalmazása és fogyasztása.

Bővebben

Szirénáktól zengő Zengető

Egy formálódó, lelkes fiatalokból álló társaság sokak örömére arra fordítja idejét és energiáját, hogy bemutassa a kender sokoldalúságát. Miközben a Nemzetstratégiai Kutatóintézet is arra törekszik, hogy Magyarország újra kendernagyhatalom legyen, a hatalom könnyű célpontként azonosította be a rendezvényt, hogy lejárassa a helyszínt – szerencsére kevés sikerrel.

Bővebben