A drogháború elbukott

Néhány év a nemzetközi drogpolitikában tökéletesen elegendő egy különös kór beazonosításához: a szigorú drogtilalom mellett korábban határozottan kiálló egykori elnökök egyre népesebb csoportjának tisztul ki a feje mandátuma végére, és a drogháború helyett ésszerű drogpolitikát, sőt nemritkán a marihuána legalizálását követelik.

Bővebben

Szabad sajtó

A nemzetközi tiltás és az ENSZ lassan öt évtizede tartó háborúja ellenére egyre több országban engedélyezik, hogy kendert fogyasszon, illetve saját használatra termesszen az, akinek arra szüksége van, akár gyógyászati, akár rekreációs célból. A kenderrel kapcsolatos ismeretterjesztés természetesen azokban az országokban is folyik, ahol a törvény értelmetlen szigorral és erővel üldözi a fogyasztókat.

Bővebben

Lengyel drogreform

„Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát” – tartja a mondás. Ám nemcsak a bort, hanem az egymásról másolt, elhibázott drogpolitika következményeinek levét is együtt isszuk. Csakhogy amíg mi a pálinkakultusz elhatalmasodásával végképp elvesztettük valóságérzetünket, addig lengyel barátainknál eljött a kijózanodás ideje, legalábbis a drogpolitikában.

Bővebben

Cannabis Social Clubs – Konkrét javaslat a működésre

Az Európai Koalíció az Igazságos és Hatékony Drogpolitikáért (ENCOD) november elején elkészítette a Cannabis Social Club (CSC) névre hallgató, a marihuánát jogi és ártalomcsökkentő információkkal együtt felnőttek számára elérhetővé tevő klubhelyiségek működtetéséről szóló tervezetét. A dokumentumot megvitatás céljából megosztották a szervezet honlapján.

Bővebben