Német pártok a legalizáció mellett

Európában versenyfutás zajlik a kannabiszt elsőként legalizáló ország címért. 2018 végén Luxemburg kormánya jelentkezett be a pozícióra, de mostanra egyre komolyabban vehető törekvés rajzolódik ki a német parlamentben is. A kormányzó kereszténydemokraták viszont hallani sem akarnak az ötletről.

Bővebben

A kender kétszer is megmentette az életét

A holland nyugdíjas negyven évvel ezelőtt a kemoterápiás kezelésének mellékhatásait enyhítette kannabisszal, az elmúlt években pedig a prosztatarákjával számolt le CBD olajjal. Utóbbihoz maga termesztett volna kendert, ám a magyar hatóságok bűnözőnek látták és évekig vegzálták.

Bővebben

Elnapolta az ENSZ a szavazást a kannabiszról

A szokásosnál is nagyobb várakozás kísérte az ENSZ szokásos évi Kábítószerügyi Ülését (CND) Bécsben. A Bizottságnak ugyanis most kellett volna napirendre vennie az Egészségügyi Világszervezet (WHO) javaslatait a kannabisz átsorolásáról. A szavazásra azonban nem került sor. A Bizottság elnöke arra hivatkozva napolta el a szavazást, hogy így tudják megőrizni a nemzetközi ütemezési rendszer integritását, bármit is jelentsen ez.

Bővebben

A volt cseh drogkoordinátor gyógyászati kannabisz klubokat nyitna

Csehországban hosszú évek óta szakmai alapon nyugszik a drogpolitika, még ha a megvalósítást olykor komoly akadályok is lassítják. Hét évvel a kannabisz gyógyászati célú engedélyezését követően most egy újabb jelentős lépés merült fel: kannabisz klubok létesítése a betegek számára.

Bővebben

A luxemburgi orvosok felkészültek

A közelmúltban adtunk hírt arról, hogy a legkisebb Benelux tagállam rohamtempóban dolgozza le lemaradását a kannabisz elérhetőségében és párhuzamosan dolgozik a gyógyászati program térnyeréséért és a legalizációért. Előbbiben már háromnegyed év alatt is jelentős eredményeket sikerült felmutatni.

Bővebben

A tilalom közegészségügyi probléma

A feketepiaci beszerzés egyik legfőbb problémája, hogy nem tudhatod pontosan, mit kapsz. A kannabinoid profilról fogalmad sem lesz, a termesztési módszerről és a vegyszerhasználatról pedig bátran feltételezheted a legrosszabbat. Ha hasiskedvelő vagy és úgy hinnéd, hogy a sornak itt vége, akkor a következő, madridi kutatás alapján újragondolhatod az egészségügyi kockázatokat.

Bővebben