Bétékáté

Európa a vesztébe rohan. Lengyelország? Dekriminalizált. Szlovákia? Enyhít. Horvátország? Enyhít. Csehország? Dekriminalizált, és gyógyászati marihuána programot indít. Ausztria? Hülye vagy? Ott még virágzás előtt álló klónokat is vehetsz. Mennyi környező ország, ahol a kormány egyszerűen semmibe veszi polgárai egészségét, és rájuk szabadítja a gyilkos kábítószereket…

Bővebben

Drogreform készül az USA-ban

A drogháború ellenzői gyakran érvelnek azzal, hogy a fogyasztók üldözésére költött dollármilliókra sokkal nagyobb szükség lenne a megelőzésben és a terápiában. A jelek szerint az Egyesült Államokban végre átment az üzenet, áprilisban ugyanis a drogcár bejelentette, hogy Obama új drogpolitikájában nagyobb hangsúlyt kap a kezelés, és a nem erőszakos droghasználókat börtön helyett terápiára irányítják.

Bővebben

Local Marijuana March

Három évet kellett várni, hogy a 2010-es, rendőri igazoltatásba fulladt GMM (Global Marijuana March) után Budapest kenderaktivistái megrázzák magukat, hogy ismét arccal és programmal álljanak ki a marihuánát tiltó törvények ellen. Ezúttal nem a rendőrség hozzáállása, hanem a közöny és az aktuálpolitika bizonyult a legnagyobb kihívásnak.

Bővebben

Dolgos exfüggők

Lassan immúnissá válunk a drogfüggőségekkel foglalkozó cikkek alatt rendszeresen feltűnő „hulljon a férgese” típusú kommentekre, ami sajnos a mi fórumainkon is előfordul. A brit munkaügyi miniszter most jó példával jár elöl az előítéletek lerombolásában, hiszen kijelentette, hogy az exfüggők a leghatékonyabb munkaerők, akik új esélyt kapva erőn felül teljesítenek.

Bővebben

Future Grow: a jövő termesztői

A bécsi grow-színtér legújabb szereplője a Future Grow, ami tényleg nem sokkal marad el méretében egy átlagos OBI-kertészettől, sőt színvonalban jócskán meg is haladja azt. Nevéhez híven a jövő technológiái, illetve a hagyományos bel- és kültéri növénytermesztés nélkülözhetetlen eszközei éppúgy beszerezhetők, mint a legmodernebb világítás- és klímatechnikai eszközök, elektronikai berendezések, vetőmagok és persze információk, tudományos és ismeretterjesztő szakkönyvek, szaklapok.

Bővebben

Tudománytalan besorolás

Nagy-Britanniában és Hollandiában már több próbálkozás is történt a pszichoaktív szerek ártalmainak felmérésére a szakértők részéről. Most egy friss nemzetközi felmérés a rekreációs fogyasztók véleménye szerint helyezte el egy listán a legális és illegális drogokat a használatuk során tapasztalt pozitív és negatív élmények alapján.

Bővebben