Kenderrel gyógyítók

Kanadában évek óta működik az úgynevezett Medical Marijuana-program, ám az élet ott sem fenékig tejföl. Hiába engedélyezte az állam az orvosi felhasználást, az ellátó rendszert képtelen volt normálisan kiépíteni, bár erre legfelsőbb bírósági utasítást kapott. Ezért a páciensek perek útján kénytelenek érvényt szerezni jogaiknak. Zászlóvivőjük Marco Renda, a legismertebb alternatív gyógyászati magazin, a Treating Yourself főszerkesztője.

Bővebben

Reggeli tüdőtorna

Tanítások ezrei szólnak arról, hogy a gyógyítás és gyógyulás nagyrészt – ha nem is teljes egészében – a lelken, a szervezet és a tudat, valamint a szellem öngyógyító képességén múlik. A modern, vagy nyugati orvostudomány is elismeri: van valami, ami a gyógyszerek mellett (helyett?) sok esetben a beteg segítségére lehet. Ezek egyike a légzés.

Bővebben

Endokannabinoid rendszer

A Kannabisz mint Gyógyszer Nemzetközi Egyesület (International Association for Cannabis as Medicine –IACM) 2000 márciusában alakult. Ez a tudományos társaság a kendernövény (Cannabis Sativa L.) fogyasztásával foglalkozó jogi szabályozások javítását, valamint annak gyógyszertanilag legfontosabb összetevője, a kannabinoidnak gyógyászati felhasználását tűzte zászlajára, elsősorban a kutatások támogatása és a tájékoztatás eszközeivel.

Bővebben