Csak a legalizáció lehet cél

Nem föld alatti játszótereket akarunk!

„A fű nem drog” – az elhíresült szlogennel a baloldali 4K! elsőként állt ki a marihuána legalizációja mellett a magyar pártok közül. A párt elnökével, Istvánffy Andrással beszélgettünk a legalizációs kampányuk tapasztalatairól, a fűszabályozás lehetséges modelljeiről és a párt jövőbeli terveiről.

Cannabis Kultusz: Másfél év telt el az utolsó nagyobb sajtónyilvánosságot kapott akciótok, a NAV székháza előtt elpöffentett joint óta. Mi az oka a nagy csendnek?

Istvánffy András: A NAV-os akció 2013 decemberében történt, azután jött a választási kampány, aminek csak egyik eleme volt a fűkérdés. Az önkormányzati kampányban az LMP-vel közösen indultunk, de mivel a legalizációval az LMP hivatalosan nem ért egyet, ezért abban a kampányban az nem volt téma.

CK: A honlapotok alapján viszont még életben tartjátok az ügyet, külön menüpontja van a legalizációnak.

IA: Persze, ebben nincs változás. Érdekes módon, amikor az LMP-vel kötöttük az együttműködést a választásra, elkezdtek terjedni olyan, hozzánk is visszajutó rémhírek, hogy a 4K! már elhatárolódott a legalizációtól. Mindenki megnyugodhat, semmi ilyesmiről nincs szó, csak önkormányzati szinten nem ez a téma. Ősszel indítunk kampányt a gyógyászati legalizációért, amitől azt reméljük, hogy megváltoztatjuk a fűről kialakult képet. Aki azt gondolja, hogy a fű elpusztítja az embert, annak változtathat a nézőpontján, ha tudomást szerez a szerteágazó orvosi alkalmazhatóságáról. Másrészt a legalizáció számunkra nem csak szakpolitikai kérdés, hanem szimbolikus ügy, ami nagyon jól kifejezi a mostani rendszer álszentségét: hogy milyen durván el vannak szakadva a törvények a hétköznapi élettől. Ebben a konkrét ügyben nagyon jól tetten érhető a rendszer működése.

CK: A nemzetközi egyezményeknek hála a fűtilalom nem csupán itthon, hanem a világon gyakorlatilag mindenhol jelen van, ha nem is akkora szigorral, mint nálunk. A legnagyobb különbség a dekriminalizációban lelhető fel, azaz, hogy üldözik-e a füvezőket.

IA: A dekriminalizáció nem megoldás, mert nem érinti azokat a lényeges kérdéseket, hogy ki termeli meg a füvet, milyen minőségben, és hogy a bevételből ki profitál. Ezért hosszú távon értelmetlen a puszta dekriminalizáció.

CK: A gyakorlat mégis azt mutatja, hogy ahol végbement a legalizáció valamilyen formája, ott korábban már dekriminalizáltak, ami hozzájárult ahhoz, hogy a lakosság másképp gondolkodjon a drogokról, elsősorban a marihuánáról.

IA: Ez Magyarországon generációs kérdés. Van egy éles határ, valahol a 40-50-es korosztálynál. Ez az idősebb korosztály közvetlen tapasztalat híján semmit nem tud a fűről, a fiatalabb családtagjaik fogyasztásáról, és a média átverésének köszönhetően komolyan hiszik, hogy ez egy veszélyes drog. A fiatalabbak, ha nem is szívnak, ismernek olyanokat, akik hosszú ideje teszik ezt, és közben teljesen hétköznapi emberek maradtak, így ők nem gondolják, hogy ez egy nagyon veszélyes dolog lenne. Mindenképpen a teljes legalizációért kell küzdeni, és ha a megvalósuláshoz vezető út egy bizonyos pontján elfogadják a dekriminalizációt, akkor legyen. De ezt tűzni a zászlóra, az egy nesze semmi, fogd meg jól. Ki kell venni a füvet abból a kategóriából, ahol az emberekre és a társadalomra veszélyes szereket tartjuk.

CK: Milyen tapasztalatokat gyűjtöttetek a kampány során?

IA: Elég erősen kiütközött, hogy a téma a különböző társadalmi osztályokban eltérő súllyal jelenik meg. Magyarországon, más kelet-európai rendszerekhez hasonlóan, tudatosan betarthatatlan törvényeket hoznak, elég az adóügyre gondolni. Ez lehetőséget ad a hatalomnak a szelektív törvényalkalmazásra. Bármelyik céget be lehet záratni adózási problémák miatt, de a politika választja ki, hogy kit cseszegessen. A fűre is pont ilyen betarthatatlan törvény vonatkozik, amitől még ugyanúgy szívnak az emberek, és a rendőrség nyilvánvalóan nem akar mindenkit előállítani. A lényeg az, hogy kiket cseszegetnek fű miatt! Ha cigány vagy, ha máshogy öltözöl, ha rosszul nézel ki, akkor megtalálnak. Ha a belvárosi bulinegyedben egy elegáns szövetkabátban a nyílt utcán gyújtasz rá egy jointra, akkor békén fognak hagyni. Épp ezért a kampány során azt tapasztaltuk, hogy a felsőközéposztály nem tartotta fontosnak a legalizációt, hiszen szerintük, aki akar, az nyugodtan szívhat, az alsóbb rétegek viszont egészen eltérő tapasztalatokról számoltak be – őket gyakrabban megtalálták a rendőrök.

CK: A kampányotok egyik legvitatottabb szlogenje „a fű nem drog”. Ezt sokan kritizálták – többek között mi is –, lévén definíció szerint a „drog” növényi alapanyagú gyógyszert vagy pszichoaktív anyagot jelent, a marihuána pedig mindkét kategóriába beleesik. A koncepciótok láthatóan tudatosan ment szembe a bevett fogalmakkal. Mennyire működött az üzenet?

IA: Olyan szlogent akartunk választani, amire az emberek felkapják a fejüket, és ami vitát vált ki. Az üzenet egyszerű: a „drog” szó köznyelvi értelmében egy szer, ami tönkreteszi az életed, tehát a fű nem drog. Tudományos értelemben persze a kávé és az alkohol is drognak számít, mégse gondolja senki, hogy egy kávézással vagy pár sörrel drogozna. Ebben az értelemben a fű sem drog. A köznyelvben a „drog” valami rosszat jelent, így valami rossznak a legalizálása is téves képet adna. Másfelől a „drogos” egy megbélyegző kifejezés, a füvet pedig a teljesen hétköznapi életet élők is fogyasztják, akiket értelmetlen drogosnak nevezni. Cél volt tehát a megbélyegzettség megszüntetése és az elfogadottság növelése is. Úgy láttuk, hogy a legtöbben rögtön megértették az üzenetet.

CK: Sokakban nemtetszést váltott ki az a regisztrációhoz kötött termesztés, amihez ráadásul egy 25 ezer forintos, éves díjat is megállapítottatok. Miért fizetne bárki és tartatná nyilván magát, aki csak pár növényt szeretne magának termeszteni?

IA: Bár ott tartana a társadalom, hogy a legalizációs modellekről vitatkozhatnánk!

CK: Ebben a modellben viszont megvan az a veszély, hogy egy új, legalizációellenző kormány ingyen kézhez kapja a fűtermesztők listáját.

IA: Azt gondolom, hogy ha a társadalom egyszer átlépi ezt a pontot, és megtörténik a legalizáció, abból már elég nehéz lesz később kihátrálni. Nem is tudnék arra példát mondani, hogy egy legalizált, mindennapi gyakorlatot egy új kormány visszavonna. A kötelező drogtesztelés elhalt ötlete óta már a Fidesz számára is egyértelmű, hogy a társadalom nem óhajt háborút indítani a droghasználók ellen.

CK: Milyen egyéb modelleket tartasz működőképesnek a coloradói és washingtoni legalizáció mellett? Mi a véleményed a holland coffeeshoprendszerről és a spanyol kannabiszklubokról?

IA: A holland modell egy társadalmi küzdelem eredménye, ami kölcsönös elfogadással működik, így ostobaság lenne azt mondani rá, hogy nem jó modell, de magyarországi célként megjelölni nem lenne elég. Ugyanígy a spanyol Cannabis Social Clubok is csak részmegoldásnak tűnnek a teljes legalizáció felé.

CK: A spanyol modell abból a szempontból működőképesnek tűnik, hogy minden fűfogyasztó klubba tömörülhet, és saját füvet használhat, miközben ez a szcéna valamennyire le van választva a társadalomnak arról a részéről, aki nem szeretne ezzel a jelenséggel találkozni.

IA: Ez egy cél, hogy le legyen választva? Szerintem az elfogadottság a lényeg, és nem az, hogy egy szubkultúra jöjjön létre, amiben el lehet vegetálni. Ha a társadalom elfogadja azt, hogy vasárnap és hétfő kivételével minden este tömegek hányják végig az alkoholtól a Belvárost, akkor nekünk nem szabad elfogadnunk, hogy a fű rejtve legyen. Az egyetlen logikus út a teljes legalizációért küzdeni, aztán majd az erőviszonyok és a társadalmi dinamika eldönti, hogy mi valósul meg, de ha eleve kishitűen állunk hozzá, akkor nem lesz miből engedni. Teljes nyíltsággal ki kell jelenteni, hogy a fű egy normális cucc, és semmivel nem rosszabb az alkoholnál. Ez jobban elgondolkodtatja az ellenzőket, mint ha azt kérjük, hogy hadd legyen egy játszóterünk valahol a föld alatt, ahol elvagyunk magunkban, és nem ártunk senkinek.

CK: Az amerikai legalizációról beszámolva az olvasók rendszeresen kérdezik tőlünk, hogy itthon mikor valósul ez meg. Te mennyi időn belül látod reálisan megvalósulhatónak a magyar legalizációt?

IA: Az első kérdés az, hogy Orbán meddig lesz hatalmon.

CK: Mi a hazai baloldallal kapcsolatban sem vagyunk optimisták. Még az MSZP-kormány alatt 2007-ben volt egy dekriminalizációs javaslat, amit az MSZP–SZDSZ-koalíció lesöpört az asztalról.

IA: Az MSZP akkor már nem volt abban a pozícióban, hogy új frontot nyisson, az SZDSZ meg sosem vállalta fel igazán a marihuána ügyét. Az elmúlt 15 évben viszont hihetetlen tempóban terjedt el itthon a füvezés, és a lassú EU-s legalizációs folyamat is nyomást fog gyakorolni hazánkra.

CK: Láttok olyan pártot, akivel közösen fel tudnátok lépni a legalizációért?

IA: Azt látjuk, hogy a baloldali pártokban sokan legalizációpártiak, ám politikai megfontolásból és a nyugdíjasoknak való megfelelés miatt nem vállalják fel. Nem tudni, hogy mikor látják elérkezettnek az időt az ügy felvállalására, három év sok idő a politikában, és lehet, hogy a 2018-as kampányidőszakig valahol beáll ez a változás. Az Orbán-kormányból nehéz kinézni, hogy akár a gyógyászati engedélyezésbe belemenne, a Jobbik pedig eléggé lapít az ügyben, hiszen rengeteg támogatójuk szív. A hivatalos irányvonaluk drogellenes, de jellemzően csak sunnyognak az ügyben, mert tudják, hogy a támogatóik erről nem így gondolkodnak. Az országgyűlési kampány kitelepüléseinél a fiatal, lelkes Jobbik-szimpatizánsok tőlünk értesültek arról, hogy a pártjuk hivatalosan börtönbe akarja zárni őket. Nagy a zavar a fejekben.