Egyszemélyes innováció

A nedves levegőre épül az új Aeroponik-rendszer

A nürnbergi telephelyű céget 2012-ben Bajor Innovációs Díjra jelölték, ennek ellenére sok grow-shopnál ellenállásba ütközött, amikor a cégalapító látogatást szeretett volna tenni náluk. Néhányan civil rendőrökre gyanakodtak, ezért visszautasították. Egy bajor ember egy új termesztőrendszer kifejlesztője? Itt valami nem stimmel…

A fenti megállapítás az Aeroponik Systemst alapító és vezető Markus Hering szájából hangzott el, jellemezve a magyartól egyébként annyira nem is eltérő, az új dolgokra kissé bizalmatlanul tekintő bajor gondolkodást, amikor az immár sikeres vállalkozás múltjáról és jövőjéről kérdeztük.

Cannabis Kultusz: Mikor és milyen céllal alapítottad a céget?

Markus Hering: Az volt az elképzelésem, 2008. június közepén, hogy ökológiai terméket dobjak a piacra, mely az üvegházas növénytermesztésből adódó veszélyes hulladék hatalmas mennyiségét csökkenteni képes. A növényeink nagy részét kőzetgyapot szőnyegen termesztjük, melyet speciális körülmények között kell megsemmisíteni, nem lehet egyszerűen csak elégetni, világszinten pláne hatalmas mennyiségekről beszélhetünk. Kifejlesztettem tehát ezt az aeroponikus rendszert hobbikertészeti használatra, hogy csökkenjen a veszélyes hulladék mennyisége. Valami olyat akartam a piacra dobni, mely mind a hobbifelhasználóknak, mind az üvegházas termesztőknek megmutatja: ez a termék jobb, produktívabb, tartósabb, és alig termel hulladékot.

CK: Akkor sem, ha egy idő után magát a rendszert kell hulladékként megsemmisíteni?

MH: Nem, ha valaki az Arbo-V3-sorozat valamely termékét választja, melynek anyaga 100%-ban biológiailag lebomlik, és teljes mértékben komposztálható. Ez az ökotermék az Arboblend V3 nevű ipari nyersanyagból készül, mely egy természetes nyersanyagot tartalmaz. A gyártás során figyelembe vesszük az energiafelhasználást is, ügyelünk arra, hogy ne kelljen túl sokat szállítani, és természetesen a hazai nyersanyagokat részesítjük előnyben.

CK: Mit gondolsz, miért lehet érdekes a te rendszered egy grower számára?

MH: Bajorországban kerülni kell a feltűnést, az ember nem hordozhat nagy mennyiségben földet, kókuszrostot vagy kőzetgyapotot. A hulladék megsemmisítésekor ügyelni kell arra is, hogy gyakran növényi maradványokat is tartalmaz. Ezért különösen praktikus az én fejlesztésem, az Aero Grow 19 a bajor növénybarátoknak, hiszen a fent említett problémák nélkül jobban boldogul. A működése gyakorlatilag a levegő nedvességtartalmára épít. Az edény belsejében található egy rácsos váz, így a gyökerek szabadon mozoghatnak, és sűrűn egymás mellett is növekedhetnek, melynek eredménye 30%-kal több termés. Az eszközt természetesen többször is fel lehet használni, szétszerelhető és tisztítható.  A kisebb ágacskákat, levélkéket, melyek megmaradtak, bele lehet dobni a turmixgépbe, majd le lehet engedni a csatornába, ki lehet önteni a kertbe vagy bárhová. Tulajdonképpen csak tápoldatra van szükség, amit egy hátizsákban is kényelmesen, feltűnés nélkül lehet szállítani.

CK: Hogyan látod az Aeroponik-rendszer jövőjét, milyenek a visszajelzések?

MH: Pozitívak, így a jövőben már biztosan nem mint magányos ökoharcos fogom az üzletet továbbépíteni, fejleszteni. Egyre több a viszonteladó, és egyre több a megrendelés, így bővítenem kell a gyártókapacitást, az üzemet, és több alkalmazottra is szükségem lesz. Szeretnék egy saját Aeroponik-bemutatótermet és szaküzletet nyitni Nürnbergben, a közeljövőben tehát még elég sok dolgom lesz vele.

Megosztom...