El Niño

Az El Niño egy Indica/Sativa hibrid, melyet – dél-amerikai és indiai fajtákból – 1996-ban nemesített a Green House. Stabilizálása még két éven keresztül folyt, ám a hosszas munka meghozta gyümölcsét: az 1998-as High Times Cannabis Cupon nemcsak hogy bemutatkozott a nagyközönség előtt, hanem rögtön első helyezést ért el bionövény kategóriában. Csakúgy, mint maga az El Niñóra keresztelt intenzív időjárási-éghajlati jelenség, a Green House növénye is igencsak erőteljes hatással bír: nem árt, ha fogyasztója felkészül a sodrásra, majd az elsöprő szenzációra. Pillanatok alatt meleg, barátságos környezetet varázsol, megnyugtató bizsergése azonban elhomályosíthatja a tudatot. A Green House ezt a fajtát – akárcsak egy nehéz, testes vörösbort – a nap kellemes befejezéséhez ajánlja. A közepes méretű növény ágai összetettek, sűrűn hajtanak rügyet, rövid és erős, citrusfélék ízére emlékeztető virágai pedig gyantásak. Terméshozama mérsékelt, ám ezt az apró hiányosságot kitűnően kompenzálja viszonylag magas, 14,47%-os THC-tartalma, ráadásul kellően kristályos ahhoz, hogy hasis és kif* alapanyagául szolgáljon. Mivel az El Niño az Egyenlítő környékéről származik, kültéri termesztésre is megfelelő, igaz, csak a negyvenedik földrajzi szélességi fokon belül. Mérsékelt égövi régiókban a Green House inkább beltéri hidroponikus termesztést javasol (az eljárásról bővebben Gyökerek a vízben c. cikkünkben).

* kif: a Marokkóból származó elnevezés a mirigyekből (helyenként szőrnek nevezik) előállítható porra utal, melyet a növény virágainak és gubóinak ledarálásával, illetve átszűrésével nyernek ki. A kifet rendszerint a maradékból készítik: az értéktelennek tűnő levelek és deformált gubók ugyanis még sok mirigyet tartalmaznak, melyek könnyedén eltávolíthatók és hasznosíthatók

Megosztom...