Elfojtott emlékek

Feloszlatott tüntetés Moszkvában

November elsején, a Drogfogyasztók Nemzetközi Napján aktivisták békés tiltakozást szerveztek a moszkvai Központi Drogszabályozó Szolgálat (FDCS) épülete elé azok emlékére, akik túladagolásban vagy droghasználattal összefüggő betegségekben haltak meg. A tüntetők virágokat és fehér papucsokat (az orosz kultúrában a halál szimbóluma) helyeztek el a hivatal épületének lépcsőin, hogy így emlékezzenek az embertelen orosz drogpolitika áldozataira.

Minden évben ezrek halnak meg Oroszországban kábítószer-túladago­lásban és fertőzésekben – sok eset könnyedén megelőzhető lenne tényeken alapuló ártalomcsökkentő programok segítségével. Annak ellenére, hogy az adatok e programok hatékonyságát már bizonyították, a drogellenes hivatal háborút folytat a fogyasztók ellen – és mint minden háborúban, az első áldozat most is az igazság.

A békés tüntetésnek aztán – Oroszországban egyáltalán nem meglepő módon – a rendőri brutalitás vetett véget, öt tüntetőt letartóztattak, öt órán keresztül fogva tartottak, majd beidézték őket a rendőrbíróságra. Így reagál a moszkvai hatóság a polgárok kormányzati politikára adott kritikai észrevételeire: elfojtva az elhunytak emlékét, akik a kirekesztettség, az elutasítás és az előítéletek áldozataivá váltak. Amihez valljuk be, az Egyesült Államok és Európa többi országa is nagyban hozzájárul, mikor a gazdasági és a hadászati érdekeit az emberi jogok fölé emeli. (Az eseményről készült videót megnézheted az alábbi honlapon: www.drogriporter.hu)

Megosztom...