Elnapolta az ENSZ a szavazást a kannabiszról

A szokásosnál is nagyobb várakozás kísérte az ENSZ szokásos évi Kábítószerügyi Ülését (CND) Bécsben. A Bizottságnak ugyanis most kellett volna napirendre vennie az Egészségügyi Világszervezet (WHO) javaslatait a kannabisz átsorolásáról. A szavazásra azonban nem került sor. A Bizottság elnöke arra hivatkozva napolta el a szavazást, hogy így tudják megőrizni a nemzetközi ütemezési rendszer integritását, bármit is jelentsen ez. Ezért az idei ülésen még további információkat és ajánlásokat gyűjtöttek, hogy a maga komplexitásában vizsgálhassák meg a kérdést. A WHO jelentése pedig már több mint egy éve, 2019 januárjában jelent meg és kifejezetten progresszív elemeket tartalmaz. Többek között azt javasolja, hogy a kannabiszt, a hasist és a THC-t helyezzék át a gyógyászati célból is alkalmazható szerek csoportjába. A kannabisz kivonatokat levennék, míg a CBD-t és a maximum 0,2% THC tartalmú készítményeket fel sem vennék az ENSZ listákra. A javaslatok a tudomány mai állása szerint maximálisan indokoltak, így joggal lehetett bízni benne, hogy a tavalyi halasztás után az idei márciusi ülésen végre szavazásra bocsátják őket. Az állami képviselők eltérően reagáltak a hírre. Meglepő módon a Trump kormány küldöttsége sajnálta, hogy nem került sor a szavazásra és kiemelte annak fontosságát, hogy a Kábítószerügyi Bizottság időben reagáljon a WHO javaslataira. Voltak persze támogató vélemények is, így például Algéria, Szudán és a Dominikai Köztársaság küldöttei bölcs döntésnek tartották a szerintük egyáltalán nem sürgős kérdés elhalasztását. A kannabiszra szoruló betegek azonban világszerte más véleményen vannak és nekik nagyon is sürgős lett volna a változás. Most már azonban nincs mit tenni, várjuk a decembert.

Megosztom...