Elsősegély fű miatt

Bár a kannabisz halálos túladagolására nem ismerünk példákat, fogyasztást követő rosszullétről sokan be tudnak számolni. A pechesebbek a sürgősségi osztályon kötnek ki, ahol már statisztikát is vezetnek a füvezés miatti rosszullétek okairól. Az American Journal of Health-System Pharmacy szakfolyóirat egy írása a füvezéssel összefüggésbe hozható sürgősségi látogatások fő okait szedte össze Coloradóban. 

Ezek közül szigorúan két eset köthető a kannabisz hatásaihoz, és mindkettő a mértéktelen használatra vezethető vissza. Az első a hosszú távú használat során kialakuló gyomorbetegség, ami elsősorban a legalább tíz éve masszívan fogyasztókat érinti. Erőteljes hasi görcseik lehetnek, amit gyakori hányás kísérhet. A másik eset a túlszívás, aminek hatására az ember elveszítheti az eszméletét, hányhat, leeshet a vérnyomása és erős szorongás lehet rajta úrrá. Ezek az állapotok általában rövid ideig maradnak fenn, és a rosszullét enyhülése után saját lábon távoznak a delikvensek. Szintén használathoz, bár semmiképp sem tudatos fogyasztáshoz köthetőek azok az esetek, amikor gyerekek tévedésből esznek THC-tartalmú süteményeket. A legalizáló államok egyik legnagyobb kihívása az ilyen esetek megelőzése. És ott vannak a fűhöz konkrétan nem köthető példák. Gyakori a szintetikus kannabinoidok kiváltotta rosszullét, amit a marihuána mesterséges pótlékai váltanak ki. Ezek a kemikáliák számos olyan tünetet okozhatnak, melyek a füvezők körében ismeretlenek vagy extrém ritkák. Szintén gyakran fordulnak ellátásért butánégők okozta égési sérülések miatt, amit hasisolaj, dab vagy más koncentrátumok fogyasztása során szenvednek el a fogyasztók. Ez sem a kannabisz hatásához kapcsolódik, sokkal inkább a fogyasztási módhoz, ami a kevésbé ügyesek és tapasztaltak körében sérüléseket okozhat a bőrön. Összességében tehát megállapítható, hogy ha valaki megfelelő keretek között tartja a használatot, és nem keres extrém fogyasztási módokat, akkor aligha kell számolnia a sürgősségi osztály meglátogatásával.

Hozzászólások

Új hozzászólás