Eltitkolt élvezetek

Miért nem beszélünk őszintén a fűről?

A tájékoztatófüzetek és a sajtóanyagok rendszerint a kannabisz kellemetlen hatásaira koncentrálnak, mintha kizárólag szörnyűségeket okozna. Két neves kutató szerint emiatt nincs valóságos képünk arról, hogy milyen funkciót tölt be az emberek életében a marihuána, és ennek köszönhető az is, hogy a problémás használóknak nem tudunk sikeres terápiát nyújtani.

„A fű rontja a gondolkodási képességet és a koordinációt, szorongást és kellemetlen gondolatokat idéz elő. Ha ez nem lenne elég, mégfüggőséget is kialakít, ami keményebb szerek használata felé tolja az áldozatot.” Ismerős ez az osztálytermekben hallott sablonszöveg a kannabisz hatásairól? Középiskolásként sosem értettem, hogy ugyan miért füveznek a felsőbb évfolyamosok, ha már tapasztalatból is tudják, hogy csak negatív hatása van, ráadásul a szerencsétlenek kényszeresen újra előidézik maguknak ezeket a borzalmakat. Aztán kicsit elbeszélgettem velük, majd magam is beleszívtam az első füves cigibe. Mondanom sem kell, hogy a gyakran hangoztatott negatív hatások közül semmit sem tapasztaltam, a kellemes élmények feltáruló tárházából viszont maximum a nevetésre tért ki a szakirodalom. Csoda, hogy ezek után teljesen elvesztettem a bizalmam a felvilágosító kampányok iránt? És csoda-e az, hogy pár használattal később meglepetésként értek a kellemetlen hatások?

Hasonló dilemmát fogalmazott meg Mark Monaghan, a Loughborough Egyetem kriminológiai és társadalompolitikai előadója és Ian Hamilton, a York Egyetem mentális egészség előadója. A szerzőpáros Volteface-oldalán megjelent publikációban arra hívja fel a figyelmet, hogy amennyiben hajlandóak lennénk beszélni a marihuánahasználat során átélt kellemes élményekről is, akkor kiegyensúlyozottabbak lehetnének a füvezéssel kapcsolatos közegészségügyi üzenetek és tájékoztatások. Ez erősítené a hitelességet, több személyt érne el, és a problémás fogyasztók is reálisabb várakozásokkal futnának neki a terápiának. Ha csak az ártalmakra fókuszálunk, akkor nem érthetjük meg a használat motivációját. Röviden: a kellemes élmények és a füvezés előnyeinek teljesebb megértése közegészségügyileg és politikailag is hasznosítható lenne, miközben hozzájárulna az eredményesebb kezelések kialakíthatásához is.

Ugyan mit segít ez a kontrollt vesztett fűszívók kezelésében? – kérdeztem magamtól én is, mielőtt tovább olvastam a szöveget, de az érvelés világos. A kutatók először arra mutatnak rá, hogy sokan az élvezet hajszolása miatt ragadnak bele a füvezésbe. A kannabisz ugyanis számos érzéket stimulál fizikai és szellemi szinten – kit az intenzívebb színek, kit a kreatív gondolatok kápráztatnak el. Ezek a kellemes élmények kontrollált használat esetén sokaknál fennmaradnak, míg másoknál a rendszeres betépések hatására elhalványulnak, és a mérleg a kényszeres-problémás használat felé mozdul. Ők azok, akik jobb esetben segítségért fordulnak, rossz esetben csak szimplán börtönként élik meg a saját, irányíthatatlan használatukat, ami állandó stresszt és riasztó pszichés tüneteket is okozhat. Használati módjában ez a csoport élesen elkülönül azoktól, akik az élvezet megkopását követően lassítanak vagy akár teljesen leállnak a füvezéssel. És hogy mennyi az annyi? A szerzőpáros vizsgálata szerint a 9% problémás használó fogyasztja el az egész társadalom által felhasznált gandzsa 73%-át!

Nincs testreszabott terápia

Ez a csoport jellemzően szegényes szociális kapcsolatokkal rendelkezik, ami gyakran kiváltó oka, nem pedig következménye a túlzott fogyasztásnak. Az igénybe vehető kezelések többsége problémaorientált, ami azt jelenti, hogy kifejezetten a használathoz kötődő problémákra, a mennyiségre és a gyakoriságra koncentrál. A kutatók meglátása szerint azonban sokkal nagyobb figyelmet kellene szentelni a személyek elszigeteltségére és a csoport kirekesztett állapotára, ami a füvezésbe ragadáshoz vezetett. A mostani terápiák tévedése – állítják a szerzők –, hogy miközben megtanítják a megfelelő hozzáállást a sóvárgás és a necces helyzetek kezelésére, figyelmen kívül hagyják azt az élvezetet, amit a fű korábban okozott az alanynak. Ha a terapeuta ezzel az oldallal is tisztában van, megfelelőbb kapcsolatot tud kialakítani a klienssel, jobban megérti a motivációit, és általánosabb érvényű életvezetési tanácsokkal tudja segíteni, ami túlmutat azon, hogy hogyan mondjon nemet. Ha kizárólag az absztinencia a cél, akkor a kezelés úgy is sikeres lehet, hogy a személy problémái egyáltalán nem oldódtak meg, és nem vált képessé az élvezeteket beilleszteni az életébe. Ezért is fontos megérteni azt az örömforrást, amit a kannabisz okozott, hogy más módon visszakerülhessen a mindennapokba.

Az alkohol esetében sokkal világosabban láthatóvá tesszük a pozitív és a negatív hatásokat. A hirdetéseken kidomborítják az élvezetet, amit tompítanak a túlzott használattal járó ártalmak megemlítésével. Monaghan és Hamilton szerint hasonlóan kellene hozzáállnunk a kannabiszhasználathoz is, és nem félnünk attól, hogy ezzel bátorító üzenetet küldünk vagy sem. A hibás üzenet az, amiben letagadjuk az élvezetet, amit a fogyasztók átélnek. Ha a teljes képet látjuk, akkor probléma esetén is eredményesebb segítséget tudunk nyújtani. És tegyük azt is hozzá, hogy őszinte, mindenre kiterjedő tájékoztatás mellett egy élvezetes beszívás esetén sem fogja azt gondolni a fiatal, hogy át akarják verni a hatásokkal, csupán annyit fog látni, hogy mértékletes használat mellett a kellemes élmények dominálnak. Ennél sokkal többet pedig nem is kell tudni ahhoz, hogy az ember helyén kezelje a füvet, az alkoholt vagy bármilyen más élvezeti cikket.