Engedelmes Nemzetek Szervezete

A globális drogpolitika kudarca és folytatása

Az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának 52. ülésén a döntéshozók ismét bizonyították nyílt vitára való képtelenségüket, és újabb tíz évet adtak az eddig is jelentős károkat okozó és látványosan nem működő, tiltó drogstratégiának.

Már az első nap megszületett az a politikai deklaráció, mely csírájában fojtotta el a tudományos igényű, valós érveken nyugvó egyeztetés lehetőségét. Ám még így is volt néhány emlékezetes pillanata az ülésnek, melyeket az egyik részvevő, Fredrick Polak holland pszichiáter idézett fel nekünk, aki ezúttal is feltette kérését A. M. Costának, de választ most sem kapott.

Cannabis Kultusz: Láttuk, hogy csatlakozott a TASZ által szervezett akcióhoz és sajtótájékoztatóhoz. Milyen visszhangja volt ennek a konferenciára meghívott vendégek között?
Fredrick Polak: Először is szeretném leszögezni, hogy ezt az eseményt nem tekinthetjük konferenciának. Egy konferencia rendszerint tudományos légkörben zajlik, olyan emberek részvételével, akik az adott szakterületen dolgoznak, és annak aktualitásait szeretnék megvitatni. A CND éves találkozóin azonban egyáltalán nem ez a helyzet. Nem érdeklik őket az újabb kutatási adatok és kimutatások, csak arra koncentrálnak, hogy továbbvigyék ugyanazt a politikát, és még több pénzt szerezzenek rá. Elkeserítő, hogy sokan – leginkább a fejlődő országokból – csupán pénzügyi igényekkel léptek fel, miközben nem is szeretnének nyitottan beszélgetni a témáról. Ezért mondom, hogy egy tudományos konferencia valami egészen más természetű dolog.

CK: Ezek szerint nem volt rá esély, hogy hatást gyakoroljanak a drogpolitika alakulására például a demonstráló civilek?
FP: Ezt sosem tudhatjuk. A demonstráció helyszíne nagyon jól lett kiválasztva, ugyanis a 2-300 résztvevő a belépés előtti hosszú sorban állás alatt szembesült a ketrecekkel és a transzparensekkel. Néhányan barátságosan, mások elutasítóan fogadták, úgyhogy ha nem is azonnal, de hosszú távon lehet hatása. Ez az igazi nehézsége a támogatói munkának: számunkra már világos, hogy a tiltást be kell fejeznünk, és inkább ma, mint holnap. Ennél azonban sokkal lassabb lesz, és nem vagyok biztos benne, hogy fel lehet gyorsítani a folyamatot. Én sokakkal együtt azon vagyok, hogy felgyorsítsam.

CK: Hallottuk, hogy új deklaráció készült a következő 10 évre. Nagyon meglepett minket, hogy már az első napon megszületett, a széles körű vita előtt. Mi történt a fennmaradó napokon?
FP: Ez az úgynevezett „magas szintű találkozó” két napig tartott, amit a hétvége követett. A következő négy napon gyakorlati és részletekbe menő kérdések kerültek megvitatásra. Csak néhány indítvány hangzott el a változtatásról, de azokat is abszolút feleslegessé tette a megelőző, magas szintű rész. A politikusok egy konszenzuson alapuló nyilatkozatot akarnak felmutatni, ami azonban teljesen független az elmúlt 10 év értékelésétől, vagy a tudományos eredményektől. Világossá vált, mindeddig abban az illúzióban éltünk, hogy pl. a civil szervezetek találkozóin született egyezménynek hatása lehet az ENSZ döntésére. A Beyond 2008 nevű civil egyeztetésen úgy tudtuk, hogy az ott születő nyilatkozat fontos visszajelzés lesz a CND számára, amelyet az ülésen fel is olvasnak. Ez egész egyszerűen nem így történt.

CK: Mégsem olvasták fel?
FP: De felolvasták, udvariasan meg is hallgatták, de a jövőbeli stratégia szövege addigra már készen állt, amely az utóbbi 10 évet sikerként könyvelte el. Talán nem kéne emiatt megharagudnunk, de úgy gondolom, hogy szégyen, ami történt.

CK: Miért ne haragudhatnának meg miatta? Az ENSZ azt kommunikálta a civilek felé, hogy a véleményüket beilleszti a döntéshozatalba. Ennek ellenére már az első nap készen állt a kizárólag saját álláspontjukon nyugvó deklaráció.
FP: Nagyon kevés idő volt arra, hogy változtassunk a szövegen, pedig hónapok óta küzdöttünk azért, hogy befolyást gyakoroljunk a deklarációra. A fő kérdés számunkra az ártalomcsökkentés körül zajlott. A Beyond 2008-on 250 civil szervezet egyezett meg abban, hogy az ártalomcsökkentést és az emberi jogokat bele kell foglalni az ENSZ drogpolitikájába. Az ENSZ-nek ezt minden orgánuma és irodája elfogadta, a Kábítószer- és Bűnüldözési Iroda (UNODC) kivételével. Néhány CND-tagország egyenesen úgy reagált, hogy: „a drogok ellen küzdelemben nincs szükség az emberi jogok védelmére. Miért kéne egyáltalán tárgyalni róla?”
Tehát a civil szervezetek üzenete egyáltalán nem jutott el a CND-hez. Costa úr csak szájkaratézik ezzel kapcsolatban. Van egy új mantrája, ami valahogy így hangzik: „Tudjuk, hogy a drogok ölnek, de nekünk nem szabad ölnünk a drogok miatt.” Ezzel próbálja azt bizonyítani, hogy védi az emberi jogokat. Ez szerintem nem jelent kiállást a halálbüntetés ellen, csak annyit állít, hogy talán nem a legjobb stratégia. Ezt övezi az a show, amivel progresszívnek láttatja magát az emberi jogok vonatkozásában, de ez csak színház.

CK: Voltak olyan országok, amelyek kiálltak az ártalomcsökkentés mellett?
FP: Igen, a legtöbb EU-s és latin-amerikai ország, illetve Ausztrália is. Santa Lucia, az egyik legkisebb állam volt talán az egyetlen, melyet egy, a drogok terén igen képzett ember képviselt. A többi országból diplomaták jöttek, akik másnap már egy másik irodában a nukleáris fegyverkezésről tárgyaltak, és a drogok témája talán nem is érdekelte őket, de túl kellett esniük rajta. Ez a probléma: akiket igazán érdekel a téma, azok túl alacsony pozícióban ülnek a delegációkban. Egyedül Santa Lucia delegáltja, Marcus Day volt képzett és magas pozíciójú egyben. Nagyon fontos dolgokat mondott az ártalomcsökkentésről, például, hogy a kezelést nem csak tisztákkal, hanem drogot még használókkal is el lehet kezdeni. Olyan életkörülményeket lehet számukra teremteni, melyben egy egészségesebb életmódot folytathatnak. Azt hiszem, most először hangzott el ilyen felvetés a CND plenáris ülésén.

CK: Hogyan reagáltak Evo Morales felszólalására? Az sem volt mindennapi.
FP: A beszédét sok ponton lelkes taps fogadta, de sosem lehet tudni… Amikor másvalaki egy számomra elfogadhatatlan kijelentést tett, ugyanannyian tapsoltak. De úgy látom, hogy meleg fogadtatásban részesült Bolívia őslakos, indián elnöke, és odafigyeltek rá, főleg amikor elővette a kokaleveleket. Kicsit sokat ismételte magát, de egy latin-amerikai elnökhöz képest ez egy rövid beszéd volt. (nevet) Többször elmondta, hogy a kokalevél nem kábítószer, inkább egyfajta táplálék – majd elrágott egy levelet, majd pár perccel később még egyet. Ez sokak számára megdöbbentő volt, pár országban ezért le is lehetne tartóztatni – bár nyilván nem akarják letartóztatni Bolívia elnökét. Furcsa lenne az ENSZ épületében (nevet) – mindenesetre ezzel a tettével rizikót vállalt, amivel sokakra pozitív benyomást gyakorolt. Őszinte és bizonyos tekintetben bölcs dolog volt tőle, hogy többször megismételte: ő a kokáról, és nem a kokainról beszél. Sajnálom, hogy nem ismerte fel, hogy a kokain tiltásának sincs semmi értelme, és attól is meg kéne szabadulnunk, de érthető, hogy számukra a koka a fontos. Morales elég jól tudja, hogy mi történik az ENSZ-ben, nem először vett részt CND-ülésen – sok éve még szövetségi vezetőként érkezett, és saját delegáltakkal akart részt venni, de be sem engedték. Elégedettséggel tölthette el, hogy most Bolívia elnökeként jöhetett ugyanoda.

CK: Felszólaltak a marihuána védelmében is?
FP: Morales beszédére a reakció körülbelül annyi volt, hogy „köszönjük, elnök úr, az érdekes felszólalást, és most jöjjön Svédország királynője…”. Délután azonban egy másik találkozón is beszélt, ahol egy amerikai legalizátor megkérdezte tőle, nem ugyanaz-e a helyzet a szintén több ezer éves kannabisszal, mint a kokával. Óvatosan válaszolt, nem helyeselt, de nem is utasította el a felvetést, csupán annyit mondott, hogy lehetséges, ehhez kutatások szükségesek, de számunkra a koka… – és innentől újra önmagát ismételte. Mások sajnos nem.

CK: Marokkóban és Csehországban is voltak fejlemények a marihuána szabályozásával kapcsolatban. Esett erről szó az ülésen?
FP: A csehországi eredményekről kevesebbet tudok, Marokkóban viszont komoly problémák vannak. Valakit, aki beszédet tartott volna a sajtókonferencián, pár nappal az ülés előtt letartóztattak. A vád szerint pénzt kapott külföldi forrásból, hogy rágalmazó kijelentéseket tegyen a drogellenes háborút  támogató marokkói kormányról. Szerintem az egész a fantázia szüleménye, ő csak annyit állított, hogy korrupció történt a marokkói drogellenes szervezetben. Ki fizetett volna neki? Az ENCOD-dal ugyan kapcsolatban áll, de nekik nincs sok pénzük. Szerintem ezek kitalált vádak, az illető viszont még mindig börtönben ül. Ő egyébként azon illegális kannabisz-, koka- és máktermesztők védelmében szólalt volna fel, akik idén januárban először gyűltek össze Barcelonában, és kijelentették, hogy ezeknek az ültetvényeknek nem szabadna illegálisaknak lenniük. Valószínűleg ezért hallgattatták el azt a marokkói embert.

CK: Ezúttal is feltette a már szinte kötelező kérdést Costának?
FP: Ó, igen! Azzal kezdeném, hogy az első nap sajtótájékoztatóján egy dán újságíró kérdezte ugyanazt Costától, aki ezúttal valamivel nyíltabban és bővebben felelt, mint korábban bármikor. Ez egyébként megtekinthető az UNODC weblapján. Én csak később értesültem erről, ezért a második nap az ENCOD képviseletében feltettem újra a kérdést. Először is megjegyezte, hogy már megválaszolta, írt a honlapján róla – mintha legalább egy cikket szentelt volna a témának. Valójában csak a blogbejegyzésében érintette pár sorban, és úgy csinált, mintha válaszolna. Most viszont egy új érvet vezetett be, miszerint Hollandia többet költ drogprevencióra, mint sok más ország. Majd megjegyezte, hogy Amszterdamban nagyobb arányú a drogfogyasztás, mint a többi városban, míg ez a különbség más országok – például Ausztria és az USA – esetében elenyésző. Semmilyen forrásra nem hivatkozik, és az sem volt teljesen világos, hogy mire válasz ez. A kérdésem nem Amszterdamra, hanem Hollandiára vonatkozott, más országokkal összehasonlítva. Erről csak annyit mondott, hogy Svédországban kevesebb a fogyasztó, és Hollandia egy kicsivel az európai átlag fölött van. A mi statisztikánk ezzel szemben azt mutatja, hogy Hollandiában az átlag alatt fogyasztanak, de ez lényegtelen. Az a fontos, hogy csekélyebb arányú, mint Franciaországban, Nagy-Britanniá­ban és az USA-ban, ahol teljes gőzzel folyik a drogellenes háború. Tehát nem világos, hogy mit akar ezzel bizonyítani. Az a problémám ezzel az emberrel, hogy azt állítja, válaszol, tesz is néhány kijelentést, persze mindenféle hivatkozás nélkül, de közben meg van róla győződve, hogy neked kell jobban beleásnod magad a témába, hogy őt megértsd. Majd megváltoztatja a tárgyat, és valami egészen más, lényegtelen irányból újra megközelíti a témát, ám véleményének magját továbbra sem tisztázza.
A legfontosabb mégis az, hogy a kannabisz több mint 30 éve szabadon hozzáférhető Hollandiában, és ez idő alatt a fogyasztás szintje következetesen az európai átlag környékén mozgott. Szerintem ez világosan bizonyítja, hogy a kannabisz tiltása nem szükséges. Ha a felnőttek szabadon használhatják, és a fogyasztásuk az átlag körüli, akkor mi szükség van a tilalomra? Ez a kérdésem évek óta! És erre nincs válasza! Sajnálom, hogy nem tudtam akkor még az újságírónak adott válaszáról, pedig mondhattam volna neki, hogy ha tényleg nincs ötlete, akkor én segítek: a fogyasztás elterjedtségét minimálisan vagy egyáltalán nem befolyásolja a kormány politikája vagy a jogi státus. Ez egy szociokulturális jelenség, néha nő, néha csökken az ereje a kulturális faktorok és trendek hatására, de ezekkel a kormányok nem sokat tehetnek. Beismerhetné, hogy okosabbnak kell lennünk ebben a kérdésben, és a küzdelem helyett a szabályozásra kéne koncentrálnunk. Ezt persze Costa úr nem vallaná be egykönnyen.

CK: Mit gondol, kik lehetnek a deklaráció mögött, amely már az ülés előtt készen állt?
FP: Úgy tudom, 45 ország tagja a CND-nek, és ők mind benne voltak ennek kialakításában, de nem hiszem, hogy lenne egy ország, amely az igazi alapot képezi.

CK: Korábban azt mondta, hogy szinte az összes EU-ország kiállt az ártalomcsökkentés mellett…
FP: Igen, de azt is – és ezt tartsuk észben –, hogy erre az ülésre diplomaták érkeztek, akik azt gondolják, hogy lassan javulni fog a helyzet. Mi viszont szeretnénk megmutatni, hogy a dolgok nem jól haladnak, és irányváltásra lenne szükség. Már hónapokkal ezelőtt hallottuk, hogy milyen kellemetlen folyamat a deklaráció megfogalmazása: megváltoztatsz egy szót, és át kell gondolnod, hogy milyen hatása lesz, mert egyrészt ez nem világos azonnal, másrészt nem ugyanaz mindenhol.

CK: Tehát akik kialakították a deklarációt nem is egyeztettek szakértőkkel?
FP: Még több is van emögött! Az oroszok, a kínaiak és a szingapúriak egyre rámenősebbekké váltak. Az oroszok például kijelentették, hogy tudományos bizonyítékok szerint az ártalomcsökkentés nem hogy nem segít, de még ront is a helyzeten – a kutatás persze orosz nyelvű, és csak engedéllyel hozzáférhető. A tudomány világában általában nem így mennek a dolgok. Szingapúr azt állította, hogy alkotmányos joguk a drogfogyasztók nyilvános testi fenyítése és a halálbüntetés kiszabása is. Mondhatjuk, hogy nem értünk vele egyet, primitív vagy hatástalan megoldásnak tartjuk, de másfelől, ha ők így látják, az azt is jelzi számunkra, hogy nem gondolkodhatunk globális drogpolitikában. Illúzió, hogy az összes országgal együtt kialakíthatunk egy mindenkire érvényes, működőképes rendszert. Be kell látnunk, hogy több fontos dologban – így az ártalomcsökkentés és az emberi jogok kérdésében – el kell térnünk egymástól. Mi így szeretnénk fejleszteni a drogpolitikánkat, mások meg amúgy.

CK: Mi a fő különbség az előző és a mostani deklaráció között?
FP: Az újat még nem olvastam át alaposan, ezért kollégáktól kapott információkra támaszkodom. Valamilyen módon belekerültek a drogügyben leginkább érintett személyek (termesztők és krónikus használók) a szövegbe, de inkább csak a képmutatás szintjén. A másik újdonság, hogy a tűcsere- és a metadonprogramok valamivel elfogadottabbá váltak.

CK: A rekreációs célú használókat megemlíti a szöveg?
FP: Nem. Amit viszont szintén pozitív változásnak tartok, hogy az eltérő vélemények nagyon világosan megfogalmazódtak, és ez újabb egyeztetésekre is adhat lehetőséget. Németország, Nagy-Britannia és Svájc drogpolitikájában alapvető fontosságú az ártalomcsökkentés, és nem várhatnak újabb 10 évet. Akár új ülést is kezdeményezhetnek. Az ENCOD is megfogalmazta az aggályait egy független elemzés alapján, mely szerint kevés haladás történt, tetemes ártalom és költség mellett. Úgy gondolom, hogy a reflexió éve kezdődhet.

CK: Lát esélyt a kannabisz szélesebb körű legalizálására a közeljövőben?
FP: Véleményem szerint a koka hamarabb lesz legális, hiszen senki nem szigorítana a rá vonatkozó törvényeken. A kannabisszal más a helyzet – Japán például a kendermagok globális tiltását tűzte ki céljául. A németek kutatást készítenek arról, hogy érdemes-e tiltani a magokkal való kereskedelmet. Amíg mi azt gondoljuk, hogy eljött az ideje a legalizációnak, addig mások éppen hogy szigorítani szeretnék a törvényeiket.

Megosztom...