Érettek vagyunk a legális kannabiszra

„A 2022-es választások fontos témája lehet a legalizáció”

Szerző: CK

Az elmúlt két évben a Magyar Liberális Párt (MLP) alaposan ráfeküdt a legalizáció témájára. Sermer Ádám elnökhelyettes szerint mind a társadalom, mind a pártok kezdik megérteni az ügy fontosságát, ezért Magyarország sem kerülheti el a közeljövőben a teljes körű legalizáció bevezetését.

CK Magazin: Magyarországon elsőként nyújtottatok be törvényjavaslatot és népszavazási kezdeményezést az Országgyűlésnek a legalizációról és a kannabisz gyógyászati célú engedélyezéséről. Mi volt a fő motiváció?

Sermer Ádám: Először is tisztázni kell a Magyar Liberális Párt (MLP) alapvető logikáját. A párt azért jött létre, mert a jelenlegi kormány által képviselt illiberális építkezést nem vagyunk hajlandók elfogadni, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy az országot visszatereljük egy szabadabb, nyitottabb irányba. Olyan államot tartanánk jónak, ami az állampolgárok szabadságát nem korlátozza, mindaddig, amíg szabadságuk megélésével nem veszélyeztetik vagy korlátozzák mások szabadságát. Társadalmi veszély híján magától értetődő számunkra a kannabisz legalizációja, annak törvényi tiltása pedig értelmetlen, ezáltal indokolatlan. Ahhoz, hogy érdemben el lehessen kezdeni beszélni a veszélyesebb kábítószerekről, először le kell tudnunk választani a kannabiszt a többi szer listájáról. Egy természetben megtermő gyógynövény esetében biztosan nem állhatja meg a helyét olyan szabályozás, amely a laborokban előállított, kiszámíthatatlan kemikáliák terjedésének visszaszorítását célozná. Azt viszont tudjuk, hogy a jelenlegi kormánytól nem várhatunk érdemi lépéseket, hiszen ők az elrettentésben és a hatósági fenyegetésben hisznek. Tehát nem maradt más lehetőség, mint hogy mi magunk álljunk ennek a fontos ügynek az élére, és felvállaljuk a kannabiszlegalizáció témakörét is a nagypolitika színterén.

CK: Milyen visszhangra lelt a kezdeményezésetek?

SÁ: Tapasztalataink közül talán a legfontosabb, hogy elképesztő mennyiségű támogató hozzáállással találkozunk. Nagyon sokszor halljuk, hogy „végre valaki”... Jól látszik, hogy a magyar társadalom nagy része már sokkal érettebben kezeli a kannabisz kérdéskörét, mint a hatályos jogszabályok vagy a törvényhozók. Már több mint ezer ember jelentkezett be a legalizáció támogatására, és közülük több száz fő már aktív, országos közösséggé, azaz egyfajta mozgalommá kezdi kinőni magát. Nagyon fontos az ügy számára, hogy egy párt politikai aktivitásán túl széles körű társadalmi erő képződjön mögötte, ehhez pedig elkerülhetetlen az a folyamat, ami jelenleg is zajlik: a szakmai képviseletek, civil szervezetek, aktivisták, támogatók aktív közösséggé formálása. Továbbá hasznos tapasztalatokat szerzünk minden elutasított törvényjavaslatból és népszavazási kezdeményezésből is. Az elutasítások indoklásai sok esetben kijelölik számunkra, hogy egy-egy kérdést következő alkalommal milyen formában érdemes módosítanunk a siker érdekében. A közéletben is sokkal nagyobb súllyal szerepel már a téma, mint korábban bármikor, és egyre több alkalommal jelenhet meg az őszinte, szakmai alapú, 21. századi megközelítés is.

CK: Készültök új beadványokkal? Mennyiben változik a tartalmuk az előzőkhöz képest?

SÁ: Külön kell választani a törvénymódosító és a népszavazási kezdeményezéseink sorsát. A teljes körű kannabiszlegalizációt célzó törvényjavaslatunkat sajnos az Igazságügyi Bizottság még plenáris vitára sem engedte, azonban az ott elhangzó ellenvéleményeknek is fontos elemük volt az orvosi legalizáció témakörének különválasztása. Ezért és az időközben lezajló nemzetközi folyamatok fényében bizakodóak vagyunk a gyógyászati legalizációs törvényjavaslatunk sorsát illetően, ami várhatóan a következő bizottsági ülés napirendjén fog szerepelni. Ott kiderül, hogy az orvosi legalizáció esetleg bejuthat-e közvetlenül az országgyűlési képviselők asztalára.

CK: Mekkora vajon az ügy társadalmi támogatottsága?

SÁ: Időközben megtudtuk, hogy ma Magyarországon legalább másfél millió ember akár azonnal megszavazná a kannabisz teljes körű legalizációját. Hasonló méretű társadalmi csoport véleményét nem is olyan régen a miniszterelnök egyértelmű népakaratnak minősítette, tehát magától értetődő számunkra, hogy ekkora társadalmi nyomást már ki kell tudni fejteni akár egy népszavazáson keresztül is. Ezért kezdeményeztük mind a teljes körű, mind az orvosi legalizációt népszavazás formájában is. Ahogy az sejthető volt, a Nemzeti Választási Bizottság elutasította az első kezdeményezéseinket, de ezeknek indoklásából is csak tanulunk, és a következőkben ezeket is figyelembe véve formáljuk át a beadványainkat. Abban egészen biztosak vagyunk, hogy addig nyújtunk be újabb és újabb dekriminalizációs és legalizációs törvényjavaslatokat, valamint népszavazási kezdeményezéseket, ameddig nem történik végre érdemi változás.

CK: Sokan úgy vélik, hogy a legalizációért és a gyógyászati célú használatért párhuzamosan küzdeni hiteltelen. A dolognak veszélye is lehet: legalizátorokat láthatnak a kannabiszpáciensek ügye mögött. Hogyan tudjátok hitelesen képviselni egyszerre mindkét ügyet?

SÁ: Az MLP hitelességét sajnos nem tudom belülről megítélni. Mi arra törekszünk, hogy következetesen, az elveinknek megfelelően küzdjünk ezekért a célokért. A felvetés egyébként érthető, de ahogy a legelején tisztáztuk, pártunk elveiből logikusan következik a kannabisz teljes körű legalizációjának képviselete, aminek triviális eleme az orvosi felhasználás is. Pontosan látjuk, hogy a többi politikai szervezet és a társadalom elutasítóbb rétegei is nyitottabbak az orvosi felhasználásra, ezért úgy döntöttünk, hogy párhuzamosan kell küzdenünk a két fronton. Egyszerűen nem tehetjük meg, hogy az elveinkből következő álláspontunk oltárán feláldozzuk azt a részkérdést, ami közvetlenül szól beteg, rászoruló emberek megsegítéséről. Nem várathatjuk őket mindaddig, amíg nem tudjuk véghezvinni a teljes körű legalizációt, de nem is adhatjuk fel elveinket. Azt gondolom, pont akkor lennénk hiteltelenek és felelőtlenek, ha nem így tennénk.

CK: Az SZDSZ-nek a kormánykoalícióban lehetősége lett volna legalább a dekriminalizáció ügyét előmozdítani. Szerinted ez akkor miért nem történt meg, és mára miért támogatja Fodor Gábor az ennél jóval távolabbra mutató teljes legalizációt?

SÁ: Saját tapasztalatokról nem tudok beszélni, mert én a politikába lényegében 4-5 évvel ezelőtt csatlakoztam be, az MLP előtt semmilyen párt tagja nem voltam. Elbeszélésekből és akkori hírekből is lehet azonban tudni, hogy az SZDSZ berkein belül is szinte folyamatosan téma volt a legalizáció, azonban teljesen más mozgástere volt a korábbi liberális pártnak, mint most nekünk. Azóta nagyon sok olyan nemzetközi tapasztalat, kutatás látott napvilágot, amiket már legalizált vagy legalábbis dekriminalizált törvényi keretek közt készítettek, melyek lényegében mind a kriminalizáció hatástalanságát és a legalizáció vagy legalább dekriminalizáció pozitív hatásait támasztják alá. Nem szabad például elfelejteni, hogy időközben az ENSZ szakmai álláspontja is ebbe az irányba terelődött, de számtalan jól működő példa bontakozik ki világszerte. Nem tudok Fodor Gábor fejével gondolkodni, de úgy vélem, e folyamatok hatására, ha valaha volt is bármi kétsége a legalizációt illetően, az mára teljesen megszűnt.

CK: Mi lesz akkor, ha a válaszadók csak negyede-ötöde támogatja a legalizációt? Előbbre mozdul ezzel az ügy, vagy épp az ellenzőknek szolgál majd munícióval?

SÁ: Azt gondolom, bármi is történik, már most is előbbre mozdítottuk ezt az ügyet, mint eddig bárki, bármikor Magyarországon, de a továbbiakban sem kétséges a sikerek és érdemi változások eljövetele, csak azok üteme nem látható most még. Két nagyon fontos tényezőt kell látni ennek megértéséhez. Egyrészt azt tudjuk, hogy a kormány magától nem fog változtatni érdemben, de azt is látjuk, hogy ez a kormány is rábírható számára nem szimpatikus változtatásokra, ha társadalmi erővel találja magát szembe, lásd netadó, vasárnapi boltzár, olimpia. A törvényjavaslatok és a népszavazási kezdeményezések tehát nem csak önmagukban lehetnek a siker kulcsai, hanem amiatt is, mert körülöttük képződhet a korábban már említett mozgalom, mely végül fel tud mutatni erőt is e mögött a nagyon fontos ügy mögött, változtatásra kényszerítve bármely regnáló kormányt. Másrészt egy népszavazáson mindig az a kérdés, hogy azok, akik számára fontos az adott ügy, mennyire mobilizálhatók. Sosem az otthon maradók döntenek, hanem azok, akik elmennek szavazni. Úgy gondolom, az a nagyon széles társadalmi réteg, aki érti ennek az ügynek a fontosságát és indokoltságát, szívesen fog az urnákhoz járulni. Nekünk az a dolgunk, hogy az előítéleteket, a félelmeket, a tévhiteket tisztázzuk, megcáfoljuk, ezzel érdemi információkhoz juttatva minél több embert. Segítjük a téma mögött álló mozgalom kiépülését, illetve politikai képviseletet biztosítunk, és a törvényhozás szintjén is képviseljük a témát. Ha kitartóan és az elveinkhez hűen képviseljük továbbra is ezt az ügyet, akkor nem tartok attól, hogy valaha is az ellenzőknek adnánk a kezébe muníciót az aktivitásunk révén.

CK: Hogyan látjátok a többi pártot ebben a kérdésben? Láttok esélyt partnerségre akár a legalizáció, akár a gyógyászati célú használat esetében?

SÁ: A gyógyászati felhasználásra természetesen nagyobb hajlandóság mutatkozik jelenleg, de folyosói beszélgetésekből tudjuk, hogy minden más párt tagjai és vezetői is többnyire megértik a teljes körű legalizáció logikáját, csak különböző okokból politikailag egyelőre még nem vállalják azt fel. Nemrég látott napvilágot egy közvélemény-kutatás, amiből kiderül, hogy még a Jobbik szimpatizánsai közt is óriási azok aránya, akik a teljes körű legalizációt is el tudnák fogadni. A téma megítélése tehát nem pártpreferencia-függő, viszont a pártok nagyon nehezen szoktak változtatni az alapvető hozzáállásukon. Vannak olyan szervezetek is, amik érzésem szerint kivárnak, mert önmagában félnek attól, hogy hozzánk csatlakozva csak minket erősítenének, viszont az ügy mögé szerveződő mozgalomhoz könnyedén társulnának. Ezért fontos, hogy minél több szakember, civil szervezet és aktivista tömörülhessen mielőbb egy legalizációpárti mozgalomba. Azon dolgozunk, hogy minél hatékonyabban és gyorsabban szerveződjön a mozgalom, és minél több politikai párt csatlakozzon az ügyhöz. Ennek érdekében indítjuk be kampányunkat „Legalizálj!” címmel, mely számtalan utcai szóróanyaggal, tematikus rendezvénnyel, közösségi médiába szervezett megjelenéssel és egyéb aktivitással lesz jelen a magyar közéletben.

CK: Mi a válaszotok olvasóink leggyakoribb kérdésére: mikor valósul meg a legalizáció Magyarországon?

SÁ: Jósolni nem szeretek, de ha a jelenlegi nemzetközi trendeket figyelembe vesszük, és feltételezzük, hogy az EU- és az ENSZ-tagállamok által alkotott közösségek tagjai maradunk, akkor némi fáziskéséssel, de hazánkban is végbe kell menjen a kannabisz teljes körű legalizációjának folyamata, legkésőbb 5-8 éven belül. Ez nem azt jelenti, hogy az előtt nem történhet meg, de úgy gondolom, legrosszabb esetben is ennyi idő elegendő lesz erre. Ez a folyamat ráadásul számtalan olyan lépcsőt tartalmaz, amik az érintettek életét nagyban meg fogják könnyíteni. Azt sem tartom kizártnak, hogy a 2022-es választások egyik fontos tengelye a legalizáció kérdésköre legyen, aminek a mentén majd megkülönbözteti egymástól magát két kormányzóképes alternatíva.

Hozzászólások

Új hozzászólás