Extrémsportok – 10 éves autista füves

Az ember biokémiájának útjai kifürkészhetetlenek. Ha valakiről kiderülne, hogy a tízéves autista gyerekét marihuánával kezeli, a többség valószínűleg egy barátságtalan cellát tartana ideálisnak az illető jövőbeli lakhelyéül. A gyógyászati marihuána Kánaánjának tartott Kaliforniában viszont az orvos javasolta ezt a módszert, miután a különböző kezelések ellenére sem szűntek meg az osztálytársak megverésével és a családi értéktárgyakban tett károkkal párosult dührohamai.

A fiú nyolcéves kora előtt hagyományos nyugati gyógymóddal, azaz vényköteles gyógyszerekkel próbálkoztak, de egyik sem segített, viszont akadt olyan, aminek szedése közben sikerült felszednie 10 kilót, így még veszélyesebbé vált a környezetére. Nyolcéves korában írtak fel Samnek először gyógyfüvet, amit azóta apu a paradicsompalánták mellett termeszt, és a gubókat némi sárgadinnyével körítve adja a fiúnak. A kis Sam ilyenkor 20 percen belül egy nyugodt társasági lénnyé válik, ahogyan erről a helyszínre kivonult újságírók is meggyőződhettek. Sam nem füvezik mindennap, és a szülők nem győzik hangsúlyozni, hogy az állam törvényeinek, illetve az orvosi utasításnak megfelelően járnak el. Az anyuka elmondta, hogy minél több embernek mesél az új terápiáról, annál nyugodtabbnak érzi magát. Az orvosok pedig ígéretesnek tartják az eredményeket, és további kutatásokat helyeztek kilátásba. Viccelhetünk azzal, hogy egy szülőnek mindent megér, hogy a gyerekét mosolyogni lássa, de a terápia hatékonyságát elnézve elképzelhető, hogy a jövőben egy kertben termesztett növény kiválthatja a rendszerint komoly mellékhatásokkal járó gyógyszerek alkalmazását a hasonló gyerekeknél. Azért a kúra megkezdése előtt mindenki kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Megosztom...