Fékezett habzás

Miután a holland coffeeshopok helyzete stabilizálódni látszik és a turistáknak nem kell tartaniuk attól, hogy kiszorulnak az amszterdami kenderkávézókból, ismét felmerült a THC-tartalom szabályozásának kérdése. Ivo Opstelten holland igazságügyi miniszter november végén ismertette a kormány azon szándékát, hogy 15%-ban maximalizálja a coffeeshopokban elérhető kannabisz fajták THC-koncentrációját.

A miniszter véleménye szerint ezeknek a potens variánsoknak semmi keresnivalójuk a kávézók polcain. Hogy a kormány mikor léptetné hatályba a szabályozást, arra a miniszter egyelőre nem tudott válaszolni, de kérdéses, hogy az ötlet nem jut-e rövidtávon a weedpass sorsára. Opstelten ugyanis annak a konzervatív koalíciónak a minisztere, amely szeptemberben elveszítette a választásokat, és az új koalíció nem támogatja a coffeeshopokat megregulázó törekvéseket. A maastrichti kávézók szóvivője, Marc Josemans szerint a törvény csak annyit érne el, hogy a gyengébb fajták a boltokban, a potensebbek pedig az utcán cserélnének gazdát. Emlékeztetett, hogy az erősebb variánsból kevesebbet szívnak, ahogy a rumot sem söröskorsóból fogyasztják. Az érveléssel egyet lehet érteni, de érdemes megfontolni, hogy a Hollandiában árusított gandzsák 80%-a több mint 15% THC-t tartalmaz. Az arányokon azért lehetne finomítani…

Megosztom...