Felfüggesztett börtön öngyógyításért

„Öt perccel az ítélethozatal után újra elkövettem a bűncselekményt”

Filip Dostovski Macedónia legismertebb kenderaktivistája. Kétszer gyógyult ki kannabisszal a nyirokrendszerét megtámadó rákból, azóta mások gyógyulását is folyamatosan segíti. Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával a macedón gyógyászati kannabisz engedélyezésről és az egyesülete tevékenységéről beszéltünk. Most pedig arról, hogy akár négy év börtönt is kaphat, de az emberek kiállnak mögötte.

Bár Macedónia 2016-ban engedélyezte a kannabisz orvosi használatát, a páciensek kiszolgáltatott helyzetben vannak. Az ország ugyanis nem importál virágzatot, a gyógyszertárakban elérhető fajták pedig elég gyengék. Ezért sokan kényszerülnek a feketepiacra vagy illegális otthoni termesztésre. Filip Dostovski szervezete, a Zöld Alternatíva ingyen, közösségi támogatásból állít elő olajat a betegeknek, a kormány azonban nem nézi jó szemmel a tevékenységüket. Ahogy az 2020-ban megszokott, a közösségi médiából értesültünk Filip bírósági tárgyalásáról. A leközölt fotón Filip transzparenseket tartó, maszkos támogatók gyűrűjében ad sajtótájékoztatót, egy jointtal a szájában. A nem mindennapi performanszot látva mi is feltettünk pár kérdést az aktivistának.

Medijuana: El tudnád mesélni az elejétől, pontosan miért állítottak bíróság elé?

Filip Dostovski: A legutóbbi beszélgetésünkkor meséltem nektek a letartóztatásomról. Akkoriban egy rendőrtől kaptam kannabiszt, hogy egy beteg családtagjának állítsak elő olajat, de a rendőr felnyomott. Két évvel ezelőtt kezdődött az ügyem és az állam nem tudta, mit kezdjen velem. Az ítélet mostanra született meg: két év szabadságvesztés négy évre felfüggesztve. Ez azt jelenti, ha akár egy jointtal is elkapnak, két évre börtönbe kell vonulnom.

MED: Mit tartalmaz pontosan az ellened felállított vád?

FD: Kábítószer előállítását és tartását. Korábban eladással is vádoltak, erre azonban nem találtak bizonyítékot, így ezt a vádat ejtették. Az ENSZ emberi jogi normái szerint azonban nem illegális a kannabisz előállítása és tartása, ha nem adom el senkinek, még Macedóniában sem. Az itteni gyakorlat mást mutat. A birtoklás vádjával szemben úgy védekeztem, hogy saját használatra tartok kannabiszt. Az ügyben végül ugyanazt az ítélet kaptam, amit már egyszer korábban: két év börtön négy évre felfüggesztve. A bíróságon előadtam, hogy gyógyászati és rekreációs használó vagyok, amiből nem csinálok titkot: már körülbelül száz tévéműsorban beszámoltam erről, így mindenki pontosan ismeri a történetem és az indítékaim, beleértve a bíróságot. Ezért nem is lephette meg őket, hogy nemhogy az ítéletet következő négy évben, de az azt követő öt percben újra elkövettem a bűncselekményt a bíróság épülete előtt.

Filip a tárgyalás után (forrás: https://a1on.mk/)

MED: Hatásos volt az erről készült fotó.

FD: Videót is tudok róla küldeni. A tárgyaláson is elmondtam, hogy így fogok tenni, mert nem akarok négy éven keresztül félelemben élni. Napi használó vagyok, emberi jogom van a fogyasztáshoz. Az ítélet alapján viszont csak idő kérdése, hogy mikor kerülök börtönbe.

MED: Mit reagált a bíróság, amikor ezt közölted velük?

FD: Semmit. Soha nem reagálnak arra, amikor nem az általuk feltett kérdésükre válaszolok.

MED: Mire számítasz a közeljövőben?

FD: Nem gondolom, hogy a bíróság előtt elszívott joint miatt elővesznek. Bár fotó és videofelvétel is készült róla, nem bizonyítható, hogy nem dohány volt benne. Van egy B tervem is: az Emberi Jogok Európai Bíróságára vinném az ügyet, ugyanis pusztán előállítás és fogyasztás miatt akarnak leültetni, amihez betegként jogom van. Erre nem biztos, hogy kerül, mert erős társadalmi támogatás áll mögöttem Macedóniában. Egy forró krumpli vagyok az állam kezében, amit nem tudnak hova tenni. És mindez azzal egy időben történik, hogy az állam engedélyezni akarja a szárított kannabiszvirágzat külföldi exportját, amiből a macedón páciensek nem részesülhetnek. Ez a másik ügy, amivel szemben harcolok most. Ez a két dolog összefügg, mert ha sikerül elérnem, hogy a betegek is jogosultak legyenek erre a virágzatra, azzal a saját orvosi használatomat is legálissá tenném.

MED: Ez azt jelenti, hogy jelenleg nincsenek olyan páciensek Macedóniában, akik legálisan használnak kannabiszvirágzatot?

FD: De vannak, viszont az a kannabisz a gyógyszertáraktól jön és gyenge minőségű: kevés bennük a THC és a CBD. Ezért a betegek nagy része a feketepiacról vásárol vagy magának állítja elő a kannabiszt. Én is azért kényszerülök előállítani, mert a gyógyszertári kannabisz nem felel meg az igényeimnek. Ez a törvény viszont nem a gyógyszertárakra, hanem azokra az előállítókra vonatkozna, akik a minőségi kannabiszt csak exportcélokra állítanák elő. Az általuk alapított szervezet azt akarja érni, hogy állami jóváhagyással exportáljanak virágzatot külföldre, miközben a helyi pácienseknek maradna a silány gyógyszertári minőség. Sikerült elérnem, hogy a törvény ebben a formában ne szülessen meg, mert az csak a vállalkozók céljait szolgálta volna, de a betegekét nem.

MED: Hogy látod a kannabisz jövőjét Macedóniában?

FD: A kannabisszal kapcsolatos törvényhozásra alakított munkacsoportban legutóbb a rekreációs használat is felmerült. Nem tudom, hogy hosszabb távon ebből mi fog kisülni, de optimista vagyok. Még akkor is, ha egy rövid időt a börtönben kell töltenem.

Megosztom...