Fenntartható gazdálkodás

„A feketepiacra nem sokan termesztenek organikusan”

A tilalomban a rejtőzködés, a legalizációban pedig a pénzéhség és a nagyvállalatok érdekeinek kiszolgálása jelenti a legnagyobb akadályt a környezettudatos kannabisz-termesztés előtt. A kaliforniai Humboldt State Egyetem docense, Anthony Silvaggio szerint az államoknak jelentős szerepe lenne a fenntartható termesztés előmozdításában.

A bécsi International Cannabis Policy Conference kiindulópontja, hogy a kannabisz szabályozását a fenntartható fejlődési célokkal összhangban kell kialakítani. Anthony Silvaggio előadásában kifejtette, hogy a tilalmi rendszer és a nem megfelelő szabályozások milyen környezetkárosító gyakorlatokat hívtak életre. Mi arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie a környezettudatos kannabisz termesztésnek, a gyógyászati és rekreációs célú engedélyezések idején.

Medijuana: Hogyan találkozik a munkádban a kannabisz és a fenntarthatóság?

Anthony Silvaggio: Nagyjából tíz éve foglalkozom a kannabisz és a környezetvédelem témájával, elsősorban a drogellenes háború akaratlan környezetkárosító hatásainak összefüggésében. Egyetemi docensként dolgozom a kaliforniai Humboldt State Egyetem szociológia tanszéken, és végzős koordinátorként a szociológia doktori programban. Alapító tagja vagyok a Humboldt Institute for Interdisciplinary Marijuana Research-nek, ami Kalifornia első kannabisz kutatóintézete. Emellett pedig vezető kutatómunkatársként dolgozom a Washington állami Center for the Study of Cannabis and Social Policy (CASP) szervezetben.

MED: Milyen fő gyakorlatok jellemezték a kaliforniai kannabisztermesztést környezetvédelmi szempontból az elmúlt évtizedekben?

AS: Szűkítsük a kérdést arra a területre, ahol dolgozom. Ha kicsit is ismerős vagy Humboldt megyében, akkor tudod, hogy ez az egész „univerzum” kannabisz központja, termesztés és kultúra tekintetében is. Közel ötven éve határozza meg ez a növény a közösséget. Az 1960-as és 70-es években kis farmokon termesztettek személyes felhasználásra és a beltéri termesztés alig létezett. Ez nagyrészt annak volt köszönhető, hogy a megyében nem nagyon tartatták be a törvényeket és nem kutattak növények után az emberek kertjében. Ebben az időben tehát ökológiailag is fenntartható termesztés zajlott. Az 1980-as években azonban Ronald Reagan drogellenes háborúja ide is megérkezett, melynek hatására a termesztés új formái honosodtak meg. A helikopteres keresés és a katonasági irtások miatt, az emberek áttértek a beltéri termesztésre vagy elhagyatott területeket választottak, ahol kisebb volt a személyes kockázatuk. Ekkor jelentek meg az első káros módszerek.

MED: Melyek a legjellemzőbb, környezetkárosító termesztési módszerek?

AS: A drogellenes háború hatására az 1980-as és 90-es években nagyon megemelkedett a kannabisz ára, ami miatt már megérte kockázatot vállalni. Látókörön kívül eső, dombtetőkön álló házakban kezdtek el termeszteni, ahova nem volt az áram bevezetve. Ezt ipari agregátorokkal oldották meg, amikből a dízelolaj a vizekbe került. Az elhagyott területeken termesztők pedig fákat vágtak ki és lassan kiirtották a teljes növényzetet. Ezt még az 1996-os gyógyászati kannabisz engedélyezés előtt láttuk, de az igazi robbanás azután következett.

MED: Hogyan befolyásolta a gyógyászati engedélyezés a termesztési technikákat?

AS: A törvény jogi védelmet nyújt azoknak, akik gyógyászati célból termesztenek. Korábban a kereskedők azt a kockázatot vállalták, hogy ha elkapják őket, börtönbe kerülnek és lefoglalják a tulajdonukat. A törvény után azonban olyanok is megpróbálkoztak a termesztéssel, akiknek sikerült valahogy beszerezni a gyógyászati kártyát és könnyű pénzt akartak csinálni a kannabiszból. Így 1996 után jelentősen megnőtt a termesztők száma a házakban, a hegyekben és a külterületeken is. A törvény nem szabályozta a termesztést, így miután az emberek látták, hogy a rendőrség nem tehet semmit, egyre nagyobb területeket ültettek be és egész tájképet beborító üvegházakat emeltek. Ennek súlyos környezetkárosító hatása volt, mert rengeteg vizet használtak és utakat építettek a folyókig a szennyvíz elvezetésére. Beltéren ráadásul rengeteg növényvédőszert, vegyszeres hidrotechnikát használtak, és minden kórokozóra kemikáliákkal válaszoltak. Persze a growshopok is adtak el pult alól engedélyköteles növényvédő szereket. A feketepiacra nem sokan termesztenek organikusan.

MED: Voltak érdemi lépések a megyei vezetés vagy a törvényhozás részéről?

AS: A Humboldt Egyetem környékén teljes szomszédságok váltak beltéri termesztő házakká, mire a városvezetés, sok év csúszással, a magas áramfogyasztásra kivetett extra adóval válaszolt. A 2000-es évek elején többször jeleztem a mezőgazdasági bizottságnak a növényvédő szerek problémáját, de mindig azt a válaszolt kaptam tőlük, hogy nincs kapacitásuk a nyomozásra. Végül 2014-ben sikerült lefektetni a környezetvédelemre irányuló szabályokat. Sok időbe telt belátni, hogy ami egyfelől jólétet teremtett, az hatalmas környezeti károkat is okozhat.

MED: Kalifornia a legális kannabisz törvények úttörőjeként modellt jelent az egész Egyesült Államok számára. Látsz példát más államokban a fenntarthatóságot szem előtt tartó szabályozásra és gyakorlatokra?

AS: Nem nagyon. Az ipar szereplői mindig magas toleranciát szeretnének a szabályozásban. Harminchárom államban engedélyezett a gyógyászati és tízben a rekreációs kannabisz. Néhány államban, például Coloradóban van növényvédő szerekre irányuló szabályozás, de ott is inkább az óriáscégek igényeit vették figyelembe és nem az egészségügyi határértékeket. Nálunk, Kaliforniában nagyon kemény vízszabályozás lépett életbe és a növényvédő szerek értékeit is kontrollálják, de mindig lehet találni olyan tesztlaborokat, amik a számunkra kívánatos eredményeket fogják kimutatni. Önmagában az is probléma, hogy óriási raktárépületekben termesztenek, pedig elegendő lenne a természeti erőforrásokat használni. Az állandóságot igénylő steril, standardizált gyógyászati minőség esetében indokolt lehet a beltéri termesztés, de rekreációs célra semmiképp, főleg, ha végül olaj vagy kivonat készül a terményből. Inkább a kültéri termesztés irányába kellene haladnunk.

MED: Logikusan hangzik. A raktárakat hagyjuk Alaszkára, Kaliforniában pedig használjuk ki a környezeti adottságokat.

AS: Nem hiszek az időjárás-érvben. A kannabisz bárhol megterem, csak a megfelelő fajtát kell kiválasztani. A hideg, nyirkos helyeken inkább az Indicák, a meleg, száraz helyeken pedig a Sativák működnek. Legalább kevert technológiát alkalmazhatnánk kültéri üvegházzal, megújuló energiaforrásokat használva.

MED: Milyen szabályokra és gyakorlatokra lenne szükség ahhoz, hogy környezettudatossá tegyük a kannabisz termesztését?

AS: A szabályok kialakításába be kell vonni a civil közösségeket és a termelőket. Tényleges bevonásról beszélek, nem arról, hogy a politikusok végigülik a megbeszélést és ezzel letudják a dolgot. Nekünk pedig olyan szabályozást kell kidolgoznunk, ami a versenyképessé teszi a kisebb szereplőket is a piacon. Fontos lenne csökkenteni a kisebb gazdák adóterheit, mert így nem tudják felvenni a versenyt a nagyokkal. Környezetvédelmi képzést kell biztosítani minden termelőnek és ösztönzésként adókedvezményt adni nekik, ha fenntartható módon termesztenek. Jelenleg az állam pozitív megerősítés helyett negatívan ösztönöz, például 10.000 dolláros büntetést szab ki a túlzott vízhasználatra, de ez nem jó irány. Korlátozni kell az egy cég számára kiadható termesztési engedélyek számát és a termeléshez igénybe vehető területet, mert most egy-egy nagyvállalat egész megyéket ural le. Régen egy hektár volt a limit és mindenki túl soknak találta. Most nincs limit, pedig szükség lenne rá a fenntartható gazdálkodás megvalósításához, még ha ez nem is tetszik a nagyobb cégeknek. Végül pedig ki kell alakítanunk egy erős jelölési rendszert. Nem elég annyit feltüntetni, hogy hol termesztették az adott árut. Azt is tudnunk kell, hogy milyen termesztési körülmények mellett történt az előállítás. Ebben a rendszerben pedig valódi jelentést kell kapnia az ökologikus, fenntartható termesztési módszernek.

MED: Mi a helyzet a termelés során keletkező szeméttel?

AS: A hulladék problémája már a termékek szintjén is jelentkezik. Mindenki imádja a vape pen-eket (toll formájú, eldobható vaporizátorok – A Szerk.), így milliókat gyártanak belőle. A legtöbb tiszta műanyag és rá akarnak szoktatni minket a használatukra. Többségük nem újratölthető, ami meg igen, abból egy idő után kifolyik az olaj, így azt is eldobják. Bosszantó látni, hogy egy teljes termékcsoportot úgy alakítanak ki, hogy nem veszik figyelembe a környezeti hatásokat. Sokkal előrébb kéne már ennél tartanunk. A műanyagok helyett magát a kendert is felhasználhatnánk a rekreációs piacra gyártott eszközök alapanyagaként. De amíg állami szinten nincs erre vonatkozó előírás, addig senki nem fog magától igyekezni. Az állam pedig egyelőre nem nagyon figyel ránk, amikor hasonló kérdésekkel szembesítjük. Ezen lesz a legnehezebb változtatni.