Gyógyászati kannabisz Olaszországban

Személyre szabott terápia minden páciens számára

Miközben az elmúlt években a figyelem elsősorban a német gyógyászati program ütemes fejlődésére irányul, az olasz orvosi kannabisz program szép csendben Európa egyik legnagyobbjává nőtte ki magát. A gyakorlat megismertetéséhez egy olasz gyógyászati kannabisz szakértő és gyógyszerész, Fabio Di Francesco írásait használtuk fel.

Atörténet 2013-ban januárjában kezdődött. Ekkortól igényelhettek először az olasz betegek kannabiszt orvosi receptre. Az állam ekkor még nem fedezte a költségeket és a Hollandiából importált virágzat ára igen magasra rúgott, amit kevés beteg engedhetett meg magának. A helyzetet felismerve Roberta Pinotti Védelmi Miniszter 2014 szeptemberében bejelentette, hogy Olaszország önmaga számára fogja előállítani az orvosi kannabiszt, amivel a grammonkénti ár nyolc euró körülire csökkenthető. A helyszín és a kertészek minősége egyaránt rendhagyó: a termesztő nem más, mint maga az olasz hadsereg, amely Firenzében egy vegyészeti és gyógyszerészeti katonai objektumban kezdte meg az előállítást a magtól a virágzat feldolgozásig. A létesítmény igazgatója korábban azzal érvelt, hogy az egészségügy nemzetbiztonsági kérdés és a gyógyszergyártás a Védelmi Ügynökség szokásos feladata. Ez utóbbi igaz is, hiszen az olasz hadsereg már korábban is felelős volt a ritka betegségek kezelésére törzskönyvezett gyógyszerek gyártásáért. A kritika nem is ezért, hanem a választék hiánya miatt érte őket. Éveken keresztül csupán az FM2 névre keresztelt kannabiszfajtát gyártották, ami öt-nyolc százalék THC és hét-tizenkét százalék CBD tartalmával a betegek csak egy szeletének megfelelő. Az olasz orvosok ugyanis a leggyakrabban a magas THC-tartalmú fajtákat írják fel, így a betegek nagy része továbbra is a drága holland kannabiszra kényszerült, amire esetenként egy hónapot is várniuk kellett. Csak 2018-ban jelent meg az olasz FM1 fajta, ami tizenhárom-húsz százalék THC és több, mint egy százalék CBD arányával további betegeknek jelentett ideális gyógyszert. A két fajta egyébként jól láthatóan és beismerten a holland Bedrocan és Bediol gyógyászati kannabiszfajtákat utánozza, melyek a betegek által a legkeresettebbek.

Ingadozó minőség, bővülő fajtakínálat

Az olasz FM1 és FM2 virágzat kiszerelése sem teljesen szokványos: a betegek nem teljes bugák, hanem őrlemény formájában juthatnak hozzá. Ennek oka a standardizálásban keresendő: a katonai gyógyszerészeti intézet ezzel kerüli el, hogy egyes tételek csak kannabinoidokban gazdagabb, a növények csúcsán található virágrészeket tartalmazzanak, míg másokba csupán a növény alsóbb részéről szüretelt, kisebb hatóanyagú virágzat kerüljön. Ez azonban némiképp gyengébb végterméket eredményez, ami részben megmagyarázza, hogy a helyi fajták miért nem tudták kiszorítani a holland importot. Egyrészt a belföldi előállítás nem tudott lépést tartani a betegek keresletével, ezért az elérhető fajták listája tovább bővült Kanadából importált fajtákkal, melyek 22:1 és 1:9 arányban tartalmaznak THC-t és CBD-t. A holland és kanadai fajták térnyerésének másik oka a stabilabb minőség: míg a holland Bedrocan és a kanadai Aurora megfelelő fajtái fixen produkálják huszonkét százalék THC-értéket, addig az olasz FM1 – a fent ismertetett metódusnak köszönhetően – átlagosan tizennégy-tizenöt százalék THC arányúra sikerül. Ez főleg azért jelent problémát, mert ilyenkor olaj vagy kivonat esetében több cseppet kell fogyasztani azonos mennyiségű THC beviteléhez. A vaporizerrel fogyasztó betegek is gyakran panaszkodnak az olasz virágzat minőségére. Leggyakrabban azok fogyasztják ilyen formában az orvosi kannabiszt, akiknek gyors felszívódásra és azonnali hatásra van szükségük, például a sclerosis multiplex vagy a Parkinson-kór tüneteinek enyhítésére. Nekik komoly problémát okoz, ha csak a fogyasztást követően derül ki, hogy az adott tétel nem elég hatékony a tünetek kezelésében.

A kulcsfigura a gyógyszerész

Az olasz gyakorlat egyik sajátossága, hogy orvosi kannabisz készítményeket nem, csupán virágzatot importál. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez lenne a páciensek számára az egyetlen elérhető forma. Magisztrális készítményként előállítanak belőle ki­vonatot, kapszulát, olajat, krémet, kúpot és szemcseppet is, amit az orvos a betegek igényei szerint írhat fel. Olaszországban bármilyen általános- és szakorvos felírhat kannabiszt, beleértve az állatorvosokat és a fogorvosokat is. A beteg a megkapott receptet elviszi a gyógyszerészhez és vár a gyógyszertár értesítésére, amikor átveheti a személyre szabott készítményét. A kezelőorvos általában kapcsolatban áll a készítményt előállító gyógyszerésszel. Az orvos határozza meg az előállítandó készítmény típusát és hatóanyagtartalmát aszerint, hogy a páciense esetében mit ítél a legmegfelelőbbnek. A gyógyszerész Dr Fabio Di Francesco elmondása szerint az orvosok receptje alapján a leggyakrabban a holland Bedrocan (huszonkét százalék THC, és több mint egy százalék CBD) fajtából készít olívaolaj alapú készítményt, aminek a THC tartalma elérheti a másfél százalékot.

Di Francesco szerint a betegek többsége hatékonynak találja a kannabisz-terápiát. A legtöbben nem tapasztalnak mellékhatásokat, így leginkább anyagi okokból függesztik fel a kezelést, ugyanis a társadalombiztosítás támogatása nem terjed ki minden betegségre. Aki például krónikus fájdalomra használ orvosi kannabiszt, annak az állam teljesen átvállalja a költségeit, míg az epilepszia nem szerepel az elismert betegségek és rendellenességek között és a számukra hatékony GMP minősítésű CBD olaj kifejezetten drága.

Megosztom...