Írástudók tudata 2.
„LSD, 100 mikrogramm, izomba adva”
Lehetetlen a 20. század legtöbb szépírójáról beszélni anélkül, hogy ne kerüljenek szóba a tudatmódosító szerek. A korszak művészábrázolásainak elengedhetetlen kelléke volt a cigaretta, a pipa vagy a szivar, de sok művész nem érte be ennyivel. Érzékenységük és kielégíthetetlen kíváncsiságuk folytán mindig is a hétköznapi tapasztalástól eltérő élményekre vágytak, más, mélyebb dimenziókba akartak utazni, amihez sokszor, sokféle anyagot hívtak segítségül.
A Nyugat c. méltán híres irodalmi folyóirat alkotói közül sokan áldoztak a mámorvallásnak. A legmesszebb talán Csáth Géza merészkedett. Próbálkozott különféle szerekkel, végül a morfium lett a végzete. Tudatosan szokott rá, mert érdekelte annak hatása. Morfinista szenvedélyét azonban csak rövid ideig sikerült kordában tartania. Az ekként szerzett élményei irodalmi művein erősen érződnek, melyekben az ideggyógyászat akkori eredményeit is felhasználta, és orvosi megfigyeléseinek irodalmi keretet adott. „A gyönyör eltünteti a körvonalakat és az értelmetlenségeket. Kihelyez bennünket a tér béklyóiból, és az idő zakatoló másodpercóráját megállítva, langyos hullámokon emel bennünket a lét magasságaiba. Pillanatokig időzni itt, és remegni, hogy percek múlva végképp visszaesünk oda, ahonnan elindultunk – valóban nyomorúság” – írta. Naplójában egy idő után azonban már csak közösüléseinek módjáról és a magának beadott morfium mennyiségéről számolt be.
De nemcsak Csáth küzdött belső démonaival. Ady, Kosztolányi, Szabó Lőrinc, József Attila, sőt Juhász Gyula is élt nyugtatókkal, altatókkal és más kábító szerekkel, mindemellett a Nyugat első és második nemzedékére is jellemző volt a mértéktelen dohányzás, kávé- és alkoholfogyasztás.
Ady összetörte lakása berendezését, ha nem volt otthon bor. Kosztolányi, ha nem jutott kokainhoz, inni kezdett. De ne higgyük, hogy csak a század elején volt jellemző a magyar irodalomra a bódulat keresése. Időskorára Pilinszky is rendszeresen fogyasztott alkoholt, amihez gyógyszereket szedett, ahogy tette ezt például Nagy László is. Hajnóczy Péter egész (rövidke) életében az alkohol bűvkörében élt, műveiben központi téma az alkoholfogyasztás, az alkoholhoz fűződő viszonya. Halálát is a mértéktelen italozás, a krónikus alkoholizmus okozta. A magyar irodalom egyszeri zsenije és állócsillaga, Weöres Sándor sem vetette meg az italt. Gyakran nézett a pohár fenekére és ébredt másnaposan, zúgó fejjel, ahogy ezt A másnapos c. versében meg is írta. Petri György az alkohol mellett a szabad szerelmet sem vetette meg, nagykanállal falta az életet és a nőket. Ahogy Forgách Andrásnak vallotta egy interjúban, „nekem valahogy olyan szürkévé és érdektelenné válik a világ, ha egy bizonyos alkoholszintem nincs”. De nemcsak az alkohol volt az egyetlen szenvedélye, szünet nélkül dohányzott. Végül gégerák vitte el 2000-ben.
Az alkoholizmusnak a keresztény Európában nagyobb hagyománya van, mint az egyéb tudatmódosítóknak. Jaroslev Hašek mindössze negyven évet élt, ám ezt az időt is kihasználta, hogy akárcsak nevezetes regényének hőse, švejk, ő maga is gyakran felöntsön a garatra. Bohumil Hrabal, világhírű cseh író gyermekkorát egy sörgyár udvarán töltötte, és már akkor rendszeresen fogyasztott alkoholt. Tőle származik a mára szállóigévé lett mondat, miszerint „Közép-Európában jobb nem kijózanodni”. Felesége ezt egészen másképp gondolta. Nem bírta nézni férje részeges életmódját, és emiatt folyton kínozta az írót, aki reggelente másnaposan csak kávézott, nyelte a füstöt, és várt az ihletre. Ő is azok közé a művészek közé tartozott, akik számára a másnaposság nemcsak átok volt, hanem a világ szemlélésének egy különleges, mágikus pillanata is.
Hemingway is kamaszkorában kezdte az ivást, a húszas években Párizsban folytatta, majd Spanyolországban, Afrikában és Amerikában sem hagyott fel addigra már szokássá vált szenvedélyével. Részeg pillanataiban olykor, ahogy azt a leghíresebb anekdota rögzíti, ittasan belevizelt a fotelba, a csillár zsinórját összetévesztette a vécélánccal, és olyan vehemenciával rángatta, hogy a lámpa a fejére esett. Az orvos kilenc öltéssel varrta össze fején a sebet. Körbejárta a világot, falta a nőket és az életet, harcolt polgárháborúban, horgászott, vadászott, volt amatőr ökölvívó, és közben folyamatosan ivott, hogy elkerülje a másnaposság démonát. Reggelije ginből és lime-ból kevert koktélból állt. Szexuális életét a következőképp összegezte egy beszélgetésben: „Megbasztam minden nőt, akit meg akartam baszni, meg olyanokat is, akiket nem akartam…”
A teljes cikket Huxley pszichedelikumokhoz való vonzósádásáról, Kerouac stimuláns-szeretetéről, a heroinirodalom nagy öregjéről, Borroughsról, a gonzóról és az X-generáció kiemelkedő alakjairól a CK Magazin 2012/4. augusztusi számában olvashatod.
