Kamaszok a legalizációban

Aki figyelemmel követi a marihuána engedélyezéséről folytatott vitákat, az láthatja, hogy a támogatók és az ellenzők táborában egyaránt fontos érv a fiatalkorúak védelme. A tilalompártiak szerint a puszta tiltás világos üzenetet küld a kamaszoknak arról, hogy a drog rossz, míg a legalizátorok szerint a védelmet épp a szabályozott piac nyújtja, ahol nem a dílerek kínálják a füvet.

A Gyermekgyógyászati Akadémiai Egyesületek május eleji, Baltimore-ban tartott konferenciáján ismertették azt a kutatást, amely a 2010-es évek kamaszkori szerhasználatát (dohány, alkohol, marihuána és egyéb drogok) vizsgálta Washingtonban. Az északnyugati államban 2012 végén döntöttek a marihuána engedélyezéséről, 2014 nyarán nyitottak meg az első kannabiszt árusító üzletek, így az elemzés a döntés első hatásait tudta felmérni a tinédzserek körében. Az eredmény igazolni látszik a legalizáció támogatóinak érvelését, ugyanis a kannabisz engedélyezése a felnőttek számára nem járult hozzá a kamaszok nagyobb arányú használatához. „Az aggodalmak ellenére, melyek szerint a kannabisz 2012-es legalizációja felnőttek számára rekreációs célra növelni fogja a kamaszok hozzáférését a marihuánához, a teljes államra kiterjedő előzetes elemzések (Egészséges Fiatalok Felmérés) adatai nem ezt sugallják” – állapította meg a nemzetközi kutatócsoport. Az eredmények összhangban vannak a tavaly ősszel a Washingtoni Közpolitikai Intézet által kiadott eredményekkel, amely szerint a kamaszok kannabiszhasználata enyhén visszaesett a 2002–2012 közötti időszakban, és a nyolcadik osztályosok nagyobb arányban vélték nehéznek a marihuána beszerzését, mint korábban. Márciusban a New York-i Columbia Egyetem kutatóinak vizsgálatából már megtudhattuk, hogy a 12–17 év közötti fiatalok fűhasználatát nem befolyásolta, hogy államukban engedélyezték a gyógyászati kannabiszt, és az újabb vizsgálattal az is valószínűnek látszik, hogy a rekreációs célú engedélyezés sincs motiváló hatással a fiatalkori spanglizásra. Az elemzés ugyan nem tér ki rá, de érdemes megjegyezni, hogy azokban az államokban, ahol a felnőttek legálisan juthatnak kannabiszhoz, az államvezetés jelentős összeget áldoz a fűből befolyt adókból a kannabisszal kapcsolatos oktatásra, aminek szintén szerepe lehet a kedvező eredményekben, de több támogatás jut a problémás szerhasználók kezelésére is. Újabb biztató jelet kaptak tehát azok az országok és amerikai államok, amelyek fontolgatják, hogy a washingtoni útra lépnek.

Megosztom...