Kannabisz mint étrend-kiegészítő

Nyersen a leghatékonyabb

A nyers kannabisz fogyasztása fitokannabinoid savtartalma miatt nagyon sok betegséget gyógyít, és késlelteti az öregedést. A kannabinoidok nagy koncentrációban érhetők el a kannabisz levében, bimbójában és hajtásaiban, azaz a csírájában is.

Regina Nelson számára a kender megismerése fájdalmas kórházi tartózkodásnak vetett véget. Egy műtétet követően, melynek során beleiből egy két méter hosszúságú szakaszt eltávolítottak, hasi fájdalmai elviselhetetlenné váltak. Tavaly májusban negyed liter kannabiszlevet kapott, azzal, hogy az egészet másnap reggelig fogyassza el. Arra ébredt, hogy a fájdalom, ami korábban gyötörte, eltűnt. A műtét után nagyon sokat fogyott, az azt követő hónapokban súlyos hányingerrel küszködött. Már az is meglepő volt, hogy aznap reggel szilárd ételt tudott magához venni. Vérszegénysége már-már kockázati tényezővé vált. Regina bevallotta orvosának, úgy gondolja, a nyers kannabisz visszafordíthatja a folyamatot, és nem kell kórházba járnia transzfúzióra. Ennek reményében a vizsgálatok idején, májustól júniusig mindennap néhány kannabiszlevelet jéggel és spenóttal leturmixolt, és megitta. Az orvos, a korábbi vérszegénységet is figyelembe véve, még sosem látott ilyen gyors javulást. A nyers kannabisz az anémiát normalizálta, kialakítva a páciens egészséges vasszintjét. „Már majdnem meghalt” – kommentálta a hatást élettársa, Mark Pedersen.

Dr. William L. Courtney feleségét, Kristent szintén a kannabisz mentette meg. A személyes krízis okán az orvos minden erejét és idejét e növény tanulmányozásának szentelte, és érdekes adatokra bukkant. Állítja, „a kannabinoidok 66%-kal csökkentik a szívrohamok előfordulását, 58%-kal a diabéteszét, és megakadályozzák a rák kialakulását”. Dr. Courtney kiterjedt mikrobiológiai kutatásokat végez a témában a Michigani Egyetemen. Törvényszéki orvostanra szakosodott, de jelenleg orvosi továbbképzéseket tart a klinikai kannabisz hatásairól. Dr. Courtney alelnöke a Luxembourgeoise des Methodes Preventives egyesületnek, ahol hevítetlen kannabiszt használnak, emellett azon dolgozik, hogy létrehozzon e célra egy orvosi-analítikai laboratóriumot Kaliforniában.

Fogyasztása 40 felett kötelező

Tapasztalata szerint a kannabisz étkezési felhasználása (napi 250–500 mg kannabinoid sav, azaz THCA fogyasztása) 40 éven felül szükséges volna mindenki számára. A nagy dózisú, nem pszichoaktív kannabisz étkezési célokra történő használatáról dr. Courtney számos előadást tartott többek között a „Cannabis Therapeutics” konferencián Rhode Islanden 2010 áprilisában, a Bonni Egyetemen 2010 júniusában, a Hebrew University of Jerusalemen 2010 novemberében, és a nemzetközi kannabinoidkutatók konferenciáján Chicagóban 2011 júliusában. Dr. Courtney állítja, ha a növényt felmelegítjük, a THCA karboxilezésének eredményeképp tudat-módosító hatás fog bekövetkezni. Ha nem melegítjük fel, akár 5-600 milligrammot is el lehet fogyasztani belőle, tehát antioxidáns és neuroprotektív szinten akár több száz milligrammig is felmehetünk. A nem pszichoaktív THCA, CBDA és CBGA fogyasztásával 500–1000 mg-ig is mehetünk, szemben a hevítés esetén használható max. 10 mg THC-vel. „Jóérzéssel tölt el, amikor valaki visszajelez, hogy abbahagyta a fájdalomcsillapítók vagy más gyógyszer szedését, ami tápcsatornavérzést vagy májkárosodást okoz, mint általában a fájdalomcsillapító tabletták és a gyulladáscsökkentő gyógyszerek.

Miért fosztanánk meg bárkit is annak lehetőségétől, hogy ne legyenek daganatosak vagy cukorbetegek?” Dr. Courtney legsikeresebb betege a felesége, Kristen. „Amikor megiszom a kannabiszlevet, úgy érzem, figyelmesebb, éberebb leszek. Jobban tudok lélegezni. Nem érzem a gyomorégést vagy gyomorfájdalmat, izomgyengeséget, a hátam alsó részén és a kismedence tájékán a fájdalmat. Azt hiszem, a gombaellenes (és antibakteriális) komponensek, amelyek a CBN-ben és a THC-ben vannak (csak a hevítetlen növényi anyagban!) és az egyéb kannabinoidok mind hasznosak. De ennél is fontosabb, hogy az összes komponens együtt hozza a legjobb eredményt. Azt gondoltam: hogy lehet, hogy nem tud erről senki? Úgy éreztem, akkor és ott, hogy a hangsúlyt az életben a másokon való segítésre kell helyeznem, hogy ezt a tudást más is fel tudja használni.”

Amikor a svéd származású Kristen Peskuski beteg lett, férje tanácsára tünetei kezelésére használta a nyers kannabisz levét. Sokáig szenvedett szisztémiás lupusban (SLE), reumatikus ízületi gyulladásban és endometriózisban, amíg el nem kezdte a lé fogyasztását. A kísérleti kutatás-tervezésben és statisztikában eltöltött évei segítettek neki a betegek és az orvosok közti szakadék áthidalásában. Tavaly nyáron férjéhez hasonlóan Svédországban és Németországban nagy sikerű előadásokat tartott a kannabisz leveléből kinyerhető gyógyhatású folyadék használatáról, idén pedig a terhesség alatti kannabiszhasználatról tart előadást Illinoisban a nemzetközi Kannabisz mint gyógyszer elnevezésű kongresszuson. Kristen társalapítója a Cannabis Internationalnek, amely azon dolgozik, hogy az ENSZ visszavonja a kannabisz használatát korlátozó egyezményeit, és a gyógyászati páciensek számára világszerte biztosítsa a növényhez való hozzáférést.

Élelmiszer, gyógyszer, enteogén

Az endogén kannabinoid rendszer a testben zajló folyamatokat a sejtek szintjén szabályozza (Bővebben a szervezet endokannabinoid rendszeréről CK 2008/1. – A Szerk.). Ahogy dr. Courtney magyarázza: „A szervezet is termel endogén kannabinoidokat. Az endorfinok például endogén (Tehát a szervezeten belül keletkezett – A Szerk.) morfinmolekulák. Nos, hasonló módon a szervezet endogén kannabinoidokat is előállít. Naponta több millió alkalommal megtörténik, hogy a sejtek osztódni kezdenek, és olyan sejtekké válnak, melyekre nem lenne szükségünk. Ekkor az immunrendszer azt mondja a sejteknek: Hahó, ott ti nagyon megbokrosodtatok, vissza kell kicsit nyirbálni benneteket! Van elég vesesejtünk. Van elég csont- és izomsejtünk, nem kell több. Az immunrendszer fel van készülve erre, de segíthetjük munkáját. Pontosan ez az, amit a kannabinoidok tesznek, mindegy, hogy milyen kannabinoidról beszélünk. Lehetnek azok endogén (szervezeten belüli) kannabinoidok, vagy egy növényből (tehát szervezeten kívülről) származó, úgynevezett exogén kannabinoidok.” Akár az emberi test, akár egy növény kémiájáról beszélünk, a szerepük ugyanaz, befolyásolják az immunrendszer működését. Tehát, mondja dr. Courtney, „a kannabinoid egy modulátor, amely helyreállítja a test optimális működését. Ez az, amit e növény tesz. Lehetővé teszi a test normális működését.”

A kannabisz olyan esszenciális anyagokat tartalmaz, amelyeket mi nem tudunk előállítani: esszenciális kannabinoid savak, esszenciális zsírsavak, esszenciális aminosavak és rostanyagok. Dr. Courtney megerősíti: „A nyers kannabisz fogyasztása az egyetlen módja annak, hogy a legtöbbet kinyerhessük a növényből.”

Legyen akár Sativa, Indica vagy Ruderalis, regular, feminizált, hermafrodita, őshonos, vadon termett vagy tenyésztett növény, a benne lévő rostanyagok, antioxidánsok, kannabinoidok, a delta-9 és delta-8-THC, a CBD, CBDA, CBG, CBC, CBN, a terpének, maga a kannabisz a legjobb eszköze a daganatos betegségek megakadályozásának. A hím és a női kannabisznövény hasonló kannabinoid potenciállal rendelkezik egész fejlődési szakaszában. „Különösen fontos tudnunk, hogy a CBDA, vagyis a kannabidiolsav hatásos antibiotikum. Amint azonban teába tesszük, forrázzuk, főzzük, pároljuk vagy füstöljük, elveszíti antibiotikus hatását, és a benne lévő CBD átalakul. További hő hatására pedig megnő a THC-tartalma.” Magas vérnyomásban szenvedőknek, fogamzásgátlót, epilepszia-, antipszichotikus vagy szívgyógyszert használóknak több kanna-biszt kell fogyasztaniuk azért, hogy testük telítődjön enkanninokkal. A páciensek azt mondják, hogy a kenderlé a vérnyomást átlagosan 10 ponttal csökkenti két órán belül. Az ízületi gyulladásban szenvedők már egy éjszaka után érezhetik a gyulladáscsökkentő borogatás jótékony hatásait.

A kannabisz élelmiszerként, gyógyszerként való használata a legjobb tehát friss állapotában. Betegségtől függően mindennap legalább egy virágot (3-5 gramm) kellene elfogyasztani nyersen, mellé pedig 6-8 friss zöld levelet.

David Wolfe táplálkozásszakértő szerint: „A kender levele nagy százalékban tartalmaz szilícium-dioxidot és természetes rostanyagokat. Az egyik oldalon a levél sima, a másik oldalon érdesebb, így az elfogyasztott levél áthaladva a tápcsatornán tisztítja a beleket, kisebb fajta »súroló« hatással. Mivel a növény leve savas kémhatású, ezért sokan hígítják más gyümölcs- vagy zöldség levével, például répalével.”

A nyers kannabisz nem pszichoaktív, és segíti a szervezet önszabályozó mechanizmusainak működését. Minden embernek, legyen akár beteg, akár egészséges, a legfontosabb lenne ezt a növényt napi rendszerességgel fogyasztani.

Megosztom...