Kis hazánkban elterjedt nézet, hogy az illegális drogokról „szakmai szemszögből” csak rosszat mondhatunk vagy semmit, és prevencióként bőven elegendő az egészségügyi és büntetőjogi mellékhatásokkal való riogatás, a drogfüggőknek pedig az elvonón, majd a rehabon a helye. De mihez kezdjen, aki kezdi elveszíteni a kontrollját a füvezése felett? Erre kínál megoldást a Kék Pont Kannabisz Ambulanciája!
A Kannabiszpont oldal ötlete nemzetközi példákon és a szervezet évtizedes tapasztalatain nyugszik, központi gondolata pedig a túlfogyasztó füvesek online, anonim, önsegítő terápiába vonása. Az alapítvány becslései szerint 2-300 ezernyi, 15-29 éves korú fűszívó tarkítja a magyar lakosságot, akiknek mintegy 10-15%-a nem tudja megfelelően uralni a fogyasztását, ez pedig életük különböző területein problémákat okoz. Túlnyomó többségük azonban hallani sem akar arról, hogy kezelésbe kerüljön, nem szeretné beismerni mások előtt a helyzetét, ellenben gyakran szörföl a világhálón. A felsorolt elemekből már könnyen összeáll a képlet, amit elsőként 7-8 évvel ezelőtt a holland Jellinek szervezet dolgozott ki, majd a brit Know Cannabis is átvett: a nem túl súlyos, de problémásnak mondható használóknak anonim módon, online terápiát lehet nyújtani, ahol a főszereplő a kliens, aki külső segítséggel igyekszik visszaszerezni a kontrollt a saját fogyasztása fölött, vagy akár teljesen leállni a zöldről. Regisztráláskor – amit a paranoia megelőzése érdekében egy külön erre a célra létrehozott, anonim emailcímről javasolt – egy előzetes állapotfelmérés kitöltésével a júzer képet alkothat a saját fogyasztásának szintjéről, és kitűzheti céljait, ami egyaránt lehet a lendület csökkentése vagy a fű teljes elhagyása. Ezután heti rendszerességgel kap levelet benne „házi feladatokkal” pl. hogy milyen alkalmakkor próbálja mellőzni a szívást, milyen tényezőkre és vészhelyzetekre figyeljen oda. A napi bejegyzések egy hét elteltével grafikonná állnak össze, ezen lemérhető, hogy a kitűzött célok és a valóság mennyire került fedésbe egymással: több joint gyulladt-e meg a tervezettnél, jelentkeztek-e kellemetlen tünetek, sóvárgás, álmatlanság és hasonlók? A heti útmutatás továbbra is emailen érkezik, majd négy hét után véget ér a terápia első szakasza, a versenyző megpihenhet és elgondolkodhat azon, hogy elérte-e a célját, vagy újabb négy hetet áldozzon a terápiára, esetleg személyesen forduljon szakemberhez.
A projekt stabilitását a Magyar Telekom biztosítja, aki három éven keresztül finanszírozza az virtuálambulancia kiadásait. Kíváncsian várjuk a visszajelzéseket és az eredményeket, addig is, ha bizonytalan lennél, hogy hányadán állsz a fűvel, töltsd ki a Kannabiszpont Kvízt !
9 pont
9 pontom lett a teszten, 6-15 közt már azt mondja, hogy "Valószínűleg már vannak gondjaid a kannabisz használat miatt." Tényleg? Akkor most aggódjak a fogyasztásom miatt? Szerintem teljesen optimális keretek közé szorítottam az életemben, egyedül, unalmamban nem füstölök, az esetek 90%-ában megadom a módját. Megnéznék egy hasonló alkohol tesztet. Szerintem egy ilyen szigorú teszten a 13 év fölötti, alkoholt fogyasztó lakosság minimum 3/4-éről az derülne ki, hogy gondjaik vannak a piálás miatt.
Hát nem tudom...
Hát nem tudom gyerekek... Én még nem láttam olyan problémás fogyasztót, aki naplót vezetett volna! De ezzel a KékPont is nyilván tisztában van. Ahogy írják a fent nevezett oldalon: "A problémás kannabisz használat elérhet egy olyan fokot, amikor már súlyosan veszélyezteti a használó életminőségét, iskolalátogatását vagy munkahelyi megmaradását." Szerintük az ilyen ember napi rendszerességgel vezet naplót? Vagy nem a problémás fogyasztó a célközönség! Aki nem problémás, azt meg hagyják békén!
Egyébként nekem 4 pontom lett. Bár volt idő, hogy karcoltam volna a maxot! Viszont abban az időben senki nem tudott volna olyan rendszert vinni az életembe, hogy minden nap naplót vezessek bármiről is.
én sem tudom
de rosszul látod. ez a program azoknak a problémás fogyasztóknak szól akik változtatni akarnak, és "le akarnak jönni" és ezt kíválóan ki is hangsúlyozta az oldal.
nekem 13 három pontot dobott ki és létező problémákat hozott fel. az más kérdés, hogy én ezeknek a problémáknak a tudatában is úgy gondolom, hogy még fenntarthatom ezt az életstílustt, de el fog jönni nálam is az az idő amikor változtatnom kell, és jó tudni, hogy van ahol segíteni próbálnak, még ha olyan módszerekkel is ami nem mindenkinek testhezálló. a naplózáshoz olyan embernek kell lenned aki szeret kontrollt tartani. Tény hogy aki tud kontrollt tartani az tudatosan is fogyaszt és nem számít annyira "problémásnak" mint aki káoszol minden téren
Nem nagyon értem...
Nem nagyon értem, hogy szerinted miért látom rosszul. Neked 13 pontod lett és (szerinted) kontrollálni tudod a fogyasztásodat. Tudod, hogy eljön az az idő amikor le kell állnod. Ha ez tényleg igaz, akkor nincs szükséged segítségre, mert meg tudod oldani egyedül is. (Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!)
Az problémás fogyasztó az nem tud kontrollt tartani. Az - ahogy írtad - káoszol minden területen. Neki kell segítséget nyújtani! Pont a legfontosabb célcsoport , akiknek tényleg szükségük van a segítségre, azok esnek ki az körbőll! Szerintem jó hogy van ilyen, de nagyjából is pénzkidobás az egész. Ezt a feladatot a http://www.mertekletes.hu/ is gyöngyörűen ellátta. Aminek ráadásul az üzenete is a lelkemhez közelebb álló. Ctrl+c, Ctrl+v! Nekem ez a véleményem.
Javaslom, hogy az utolsó mondatodat olvassd el még néhányszor. Ott az igazság!
Jó kis teszt :D
Kitöltöttem a kérdőivet.Alaphangon 13 pontom lett.Nevetséges!!!!A pontozási renddel és pár kérdéssel sem vagyok kibékülve!!!!És akk mi van a sok legális szintetikus szarral meg a szesszel!!!!Azt ne mondja nekem senki h 1 jó cigi az őrületbe kerget és megtöri a lelked!!!!Ésszel él az ember!!!!!PEACE AND LOVE.FREE THE WEED!!!!!