Kannabiszpont

Virtuális Kannabisz Ambulancia

Kis hazánkban elterjedt nézet, hogy az illegális drogokról „szakmai szemszögből” csak rosszat mondhatunk vagy semmit, és prevencióként bőven elegendő az egészségügyi és büntetőjogi mellékhatásokkal való riogatás, a drogfüggőknek pedig az elvonón, majd a rehabon a helye. De mihez kezdjen, aki kezdi elveszíteni a kontrollját a füvezése felett? Erre kínál megoldást a Kék Pont Kannabisz Ambulanciája!

A Kannabiszpont oldal ötlete nemzetközi példákon és a szervezet évtizedes tapasztalatain nyugszik, központi gondolata pedig a túlfogyasztó füvesek online, anonim, önsegítő terápiába vonása. Az alapítvány becslései szerint 2-300 ezernyi, 15-29 éves korú fűszívó tarkítja a magyar lakosságot, akiknek mintegy 10-15%-a nem tudja megfelelően uralni a fogyasztását, ez pedig életük különböző területein problémákat okoz. Túlnyomó többségük azonban hallani sem akar arról, hogy kezelésbe kerüljön, nem szeretné beismerni mások előtt a helyzetét, ellenben gyakran szörföl a világhálón. A felsorolt elemekből már könnyen összeáll a képlet, amit elsőként 7-8 évvel ezelőtt a holland Jellinek szervezet dolgozott ki, majd a brit Know Cannabis is átvett: a nem túl súlyos, de problémásnak mondható használóknak anonim módon, online terápiát lehet nyújtani, ahol a főszereplő a kliens, aki külső segítséggel igyekszik visszaszerezni a kontrollt a saját fogyasztása fölött, vagy akár teljesen leállni a zöldről. Regisztráláskor – amit a paranoia megelőzése érdekében egy külön erre a célra létrehozott, anonim emailcímről javasolt – egy előzetes állapotfelmérés kitöltésével a júzer képet alkothat a saját fogyasztásának szintjéről, és kitűzheti céljait, ami egyaránt lehet a lendület csökkentése vagy a fű teljes elhagyása. Ezután heti rendszerességgel kap levelet benne „házi feladatokkal” pl. hogy milyen alkalmakkor próbálja mellőzni a szívást, milyen tényezőkre és vészhelyzetekre figyeljen oda. A napi bejegyzések egy hét elteltével grafikonná állnak össze, ezen lemérhető, hogy a kitűzött célok és a valóság mennyire került fedésbe egymással: több joint gyulladt-e meg a tervezettnél, jelentkeztek-e kellemetlen tünetek, sóvárgás, álmatlanság és hasonlók? A heti útmutatás továbbra is emailen érkezik, majd négy hét után véget ér a terápia első szakasza, a versenyző megpihenhet és elgondolkodhat azon, hogy elérte-e a célját, vagy újabb négy hetet áldozzon a terápiára, esetleg személyesen forduljon szakemberhez.

A projekt stabilitását a Magyar Telekom biztosítja, aki három éven keresztül finanszírozza az virtuálambulancia kiadásait. Kíváncsian várjuk a visszajelzéseket és az eredményeket, addig is, ha bizonytalan lennél, hogy hányadán állsz a fűvel, töltsd ki a Kannabiszpont Kvízt !

Megosztom...