Káros utópia

A lassan ötven éve létező drogtilalom – ebben a formában legalábbis – sokkal több kárt okoz, mint amennyi a haszna. Összefoglalva ez volt az üzenete annak a beszélgetésnek, amelyet a Társaság a Szabadságjogokért szervezett a Gödör klubba június 26-án, a kábítószerellenes világnap alkalmából.

A jelenlegi drogszabályozás hibáit boncolgató TASZ-os rövidfilmek vetítését követően Bayer István gyógyszerészprofesszor, Topolánszky Ákos volt helyettes kábítószerügyi államtitkár és Sárosi Péter, a TASZ drogpolitikai programvezetője beszélgetett az ENSZ 1961-ben megalkotott, és többszöri módosítás után ma is érvényben lévő kábítószeregyezményéről. Az elhangzott vélemények, kritikák egyértelműen azt az álláspontot közvetítették a hallgatóság felé, hogy a prohibíció nem működik.

Az eseményen egyebek mellett szó került arról, hogy a nemzetközi szervezet kábítószerügyi és bűnmegelőzési hivatala (UNODC) milyen elvek alapján veszi fel az egyes szereket a tiltólistára, és hogy az alapvetően szakmai megfontolásokat hogyan írja felül a politika. „Senki nem tudja, hogy mi az a kannabisz” – jelentette ki Bayer István, miután azt fejtegette, hogy a UNODC mind a mai napig nem jutott el odáig, hogy a hatóanyagtartalmat figyelembe véve alkosson új definíciót.
 

 

A résztvevők egyetértettek abban is, hogy alapvető szemléletváltásra, és vele együtt egy gyökeresen új egyezményre lenne szükség, ami nem a tiltáson és a büntetőjogi végrehajtáson, hanem az ártalomcsökkentésen, a megelőzésen és a szabályozott hozzáférésen alapul. Ez azonban egyelőre a drogmentes világéhoz hasonló utópia, kiváltképp, amíg például Kína az egyszeri drogfogyasztókat is csak a túlvilágon látja szívesen.

Felmerültek továbbá a marihuána orvosi felhasználása miatt kialakult ellentétek, a gyógyszerlobbi, amelynek köszönhetően számos államban csupán a méregdrága, szintetikus kannabinoidokat tartalmazó készítmények érhetők el – persze azok is csak a nyugati világbelieknek, akik meg tudják fizetni.

Az eseményről bővebb tudósítást olvashattok a CK augusztusi számában.

Hozzászólások

Új hozzászólás